A magyar labdarúgó-válogatott a múlt héten megalázóan sima vereséget szenvedett a horvátoktól, ezzel kijelölve a magyar labdarúgás helyét. A horvát válogatott tavaly világbajnoki döntőt játszott, amely meglepetésnek számított, habár bennük volt egy ilyen kiemelkedő eredmény. A magyar labdarúgás 1930-as évekét tanulmányozva, főleg az 1938-as világbajnoki döntőt figyelembe véve, több párhuzamot is felfedeztem az akkori magyar csapat és a mostani horvát labdarúgó válogatott között.

Manapság ha durva, kemény, férfias sportra gondolunk, nem a labdarúgás az, ami először eszünkbe jut. Sőt, divat megvádolni a legtöbb focistát azzal, milyen puhányok, mennyit fetrengenek a földön, ennek tipikus példája a dél-amerikai foci. Régen ez nem így volt, a labdarúgás hőskorából számos feljegyzés, tudósítás származik, amelyek bemutatják, mennyire durva, kemény volt a játék, voltak, akik a betiltását is követelték. Sajnálatos eset, hogy olykor még halálos áldozatokat is követelt egy-egy belépő, igaz, ez azért nem volt gyakori. Ezúttal a foci kevésbé szép oldalát mutatom be, hogy milyen kőkemény volt egy adott mérkőzés, és hogyan finomult, alakult át ez a későbbiekben.