Döntetlennel zárult a Premier League hétvégi csúcsrangadója

Bár remek színvonalban indult a Manchester City és a Liverpool rangadója, végül nem született győzelem, és egy felejthető második részt hoztak össze a csapatok.

A második félidőre már érezhető volt, hogy elfáradtak a játékosok, s visszább vettek az iramból. Jürgen Klopp meg is jegyezte, ha jó mérkőzést szeretnének látni a nézők, adjanak pihenőt a játékosoknak. A spanyol mester pedig amellett kampányolt, hogy hozzák vissza az öt csere lehetőségét. A két nagycsapat találkozója számos érdekességgel szolgált, Klopp meglepte Guardiolát az elején, de Guardiolának volt rá válasza. Minek volt köszönhető, hogy végül nem bírtak egymással a csapatok? Jó ez az eredmény a két együttesnek? Elemzés a mérkőzésről.

A Premier League idei kiírása, köszönhetően a koronavírusnak, merőben szokatlan élményeket kínál a nézőknek. Az idei fordulóban négy csapat is állt már az élen. A fordulót a címvédő Liverpool kezdte az első helyen, aztán pénteki győzelmével a Southampton ugrott az élre, majd a Spurs vette át a vezetést, végül pedig a Leicester City jött fel az első helyre. Jól jelzi, milyen szoros az idei kiírás, hogy a 14. helyen lévő Manchester United mindössze nyolc pontra van az első helyezettől, igaz, egy meccsel kevesebbet játszva. A rendkívül sűrű menetrend, a felkészülés elmaradása és a nézők nélküli találkozók igencsak felbolygatták az angol bajnokságot.

Rátérve a vasárnap két résztvevőjére, egyik csapat sem szerepel eddig kiemelkedően. Mind a Manchester City, mind a Liverpool beleszaladt már egyszer egy nagyon csúnya pofonba. A City hazai pályán kapott ki 5-2-re a Leicester Citytől, míg a Liverpool idegenben kapott egy hetest az Aston Villától. A Manchester City szokatlanul kevés gólt szerzett eddig, a Liverpool elleni meccsig csak kilencet, és a legutóbbi négy meccse mindegyikén csak egyszer találtak be. A Liverpool viszont szokatlanul sok gólt kapott, egészen pontosan tizenötöt. Ehhez persze hozzájárult a Villa elleni súlyos vereség. Azonban a bajnokságbeli gyengébb szereplést mind a két csapat remekül ellensúlyozza a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítménnyel. A Liverpool és a City is három meccsen kilenc egységet gyűjtött. Ráadásul a Liverpool még gólt sem kapott, és az előző fordulóban egy ötöst rúgtak az Atalantának idegenben.

A kezdőcsapatok, illetve a Manchester City oldalán nem volt meglepetés. Továbbra is hiányzott Agüero, Mendy és Fernandinho is. A Liverpool oldalán végre visszatért a csapatba Joel Matip, így Joe Gomez oldalán kezdeni tudott. De továbbra sem számíthatott Klopp Thiago, Oxlade-Chamberlain és Van Dijk játékára, aki az egész szezonra kidőlt keresztszalag-sérülés miatt. Ami még kérdés volt a címvédőnél, hogy vajon a remek formában szereplő új igazolás, Diego Jota vagy a mostanság gyengébben játszó Roberto Firmino fog-e kezdeni. Nos, Klopp húzott egy váratlant, és mind a kettejüket betette a kezdőbe. A formáció így 4-2-3-1-nek tűnhetett, de mint ez később kiderült, másképpen nézett ki a valóságban.

Jürgen Klopp, amikor öt éve a Pool menedzsere lett, a 4-2-3-1-es formációhoz ragaszkodott. Nem sokkal később már átállt a 4-3-3-as menetrendre, és ettől ritkán tért el. Az idei szezonban már próbálkozott a 4-2-3-1-es felállással, például a Sheffield ellen, de most merőben újat húzott. A City ellen 4-4-2-es alakzatban rajzolta fel a csapatát. Középen Hendersonnal és Wijnaldummal, baloldalon Manéval, jobbon Jotával, elöl pedig Firmimóval és Szalah-val. Rendkívül agresszív letámadás alakult így ki, Alexander-Arnold pedig szokásával híven folyton ment fel segíteni a csapatát. Ezt a City próbálta kihasználni, és az ő oldalán támadást vezetni. Íme két kép, amely alátámasztja ezeket.

Itt látni, hogy Firmino és Szalah elöl, remekül zárják a passzsávokat, így a City nem tudja középre játszani a labdát.

Itt lehet látni, hogy minden Liverpool-játékos a saját térfelén helyezkedik el, szépen tolódnak, és 4-4-2-ben zárjak a területeket a hazaiak előtt.

Itt pedig azt lehet megfigyelni, hogy Henderson zár vissza a támadó Alexender-Arnold helyett, és a City azon az oldalon indítja a támadását.

Gyors, intenzív játék, és érdekes taktikai elemeket lehetett észrevenni a rangadó elején.

A Liverpool Sadio Mané remek egyéni megoldása után jutott büntetőhöz, de hozzátartozik, hogy Kyle Walker, hasonlóan, mint a Leicester City ellen, feleslegesen szabálytalankodott. A megítélt tizenegyest Mohamed Szalah magabiztosan vágta be.

A gól után visszább állt a Pool, és stabilan védekezett, Guardiola csapata pedig nem tudott helyzetbe kerülni, annyira, hogy csak a 25. percben volt meg az első kapura menő lövése a Citynek!

Végül nagyon szépen sikerült kimozgatni, megbontani ezt a stabil védekezését a Liverpoolnak. Mané lépett fel letámadni, a helyén pedig üres terület alakult ki, Wijnaldum lépett ki a labdásra, Kevin De Bruyne üresen maradt, akit nem lehet ilyen tisztán hagyni, remek labdát adott Gabirel Jesusnak, aki pazarul átverte Alexender-Arnoldot, és csodás gólt szerzett. A City egy szép támadással egyenlített, a Pool védekezése most elcsúszott. A képeken ezeket jól lehet látni.

A City nem sokkal később meg is fordíthatta volna a mérkőzést, De Bruyne beadását blokkolta Gomez kézzel, a büntetőt jogos volt, de a belga klasszis mellé rúgta. Érdekesség, hogy a City legutóbb pont a Liverpool ellen nem találta el a kaput büntetőből, akkor Mahrez hagyta ki, és rúgta fölé.

A második félidő eszeveszett tempóban folytatódott, várható volt, hogy ezt az iramot sokáig nem tudják majd fenttartani a csapatok. A Liverpool és a City előtt is adódtak helyzetek, a nagyobb lehetőséget a City dolgozta ki. Cancelo gyönyörű beadását fejelte fölé Gabiel Jesus, aki remekül bújt ki két védő mögül.

A 61. percben lesérült Alexander-Arnold, ami komoly érvágást jelentett a Poolnak.

A hátrelévő időszakban komoly lehetőség egyik együttes előtt sem adódott, a City és a Liverpool is inkább a biztonságra ment rá. A gyengébb játékhoz hozzájárult az is, hogy a játékosok egyszerűen elfáradtak a hatalmas küzdésben. Összességében igazságos döntetlen született a rangadón, amellyel inkább a Liverpool lehet elégedettebb, hiszen a City 1-1-nél büntetőt hibázott, és több helyzetük volt. A Manchester City a 10. helyen tanyázik tizenkét ponttal, de eggyel kevesebb mérkőzést játszott. A vesztett pontokat tekintve csak hárommal vannak lemaradva a Leicester mögött, és kettővel a Pool mögött. A vörösök visszacsúsztak a harmadik helyre, és egy pont a hátrányuk a Leicester City mögött.

Pihenésre azonban semmi idő, hiszen a játékosok most elmennek a válogatottakhoz, és ha visszatérnek, akkor ismételten háromnaponta fognak játszani. Az idei angol bajnokságot azt fogja eldönteni, ki fogja jobban bírni fizikálisan, kinek mélyebb a kerete. Ebben mind a Manchester City, mind a Liverpool remekül áll. Korai szakaszban jár még a bajnokság, úgyhogy nem szabad elhamarkodottan bármit mondani. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a City és a Liverpool is versenyben lesz a bajnoki címért. Azt pedig nem árt átgondolni, hogy biztosan normális-e, és jót tesz-e a csapatoknak, nézőknek, ha ennyire kizsigerelik a futballistákat.

Képek forrása: Spíler TV, thisisanfield.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]