Turcsik Réka a BME kommunikáció és médiatudomány alapszakán végzett 2018-ban, ezt követően érkezett az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet által meghirdetett vezetés és szervezés mesterszakra.
Már az alapképzés során is sokat tevékenykedett a kommunikációs területen, a GTI-n pedig valami igazán maradandót alkotott. Elsősorban és az Intézet életében először az újonnan megalakult GTI HÖK Elnökségben a kommunikációs alelnök pozíciót töltötte be, melynek során megalkotta – a Kommunikációs Bizottság segítségével – a GTI HÖK arculatát. Emellett kiépítette az online információátadás csatornáit, melyek hozzájárultak a hallgatók folyamatos informálásához. Ezt követően céljául tűzte ki egy magazin létrehozását, ami végül sikerrel járt, mivel megszületett a GT! Story magazin. Megalapította a szerkesztőséget és beindította a magazin működését, illetve irányvonalat biztosított az újság arculatának is.
Jelenleg a Zyntern.com állásportálnál tevékenykedik kommunikációs koordinátorként, ahol a megszerzett tudását kamatoztatja tovább.