„100%-os koncentráció akkor van, ha kívülről nem is hallod, amit mondanak” – Interjú Pál Adriennel

Pál Adriennel beszélgettünk arról, milyen volt az egyetemen elvégzett játékvezetői kurzus, hogyan tudta a gyakorlatban használni. Továbbá szóba került, miért választotta inkább az asszisztensi pályát, hogy milyen nőként közreműködni egy megyei mérkőzésen, illetve hogy miképp látja a hazai női játékvezetést.

Mikor végezted el a játékvezetői képzést, és mit csinálsz most?

Az alapfokú játékvezetői képzést 2014-ben végeztem el, 2016-tól 2019-ig egyetemre jártam, és 2019-ben végeztem az ELTE sportszervezői szakán. Jelenleg HR-asszisztensként dolgozom. A sport területén egyelőre nem sikerült elhelyezkedni, de a későbbiekben mindenképp megpróbálom.

Miért vetted fel az egyetemen ezt a képzést?

Másodéves koromban vettem fel, akkor szabadon választható tárgy volt. Nem csak azért vettem fel, hogy meglegyen a szabad kredit, hanem mert folyamatosan jártam meccsekre, és szinten akartam tartani a saját tudásomat. Jó volt átismételni a szabályokat. Össze tudtam kötni a kellemest a hasznossal.

Ez az óra előadás formájában működött?

Gyakorlati óra, kötelező jelenléti ív volt, de előadás formájában. Az elméleti részeket adták át. Ha valaki szeretett volna továbbmenni, akkor gyakorlati képzés és a fizikai teszt volt még hátra.

Hányan voltatok az órán, illetve volt rajtad kívül lány?

Volt még rajtam kívül két lány. Az egyik lány focizott, a másik pedig érdeklődött a foci iránt. Összesen 18-20-an voltunk.

Miért tartod hasznosnak ezt a kurzust, miért tudod javasolni?

Aki szereti a focit, nézi a meccseket, annak ajánlom, hisz nyilván nagyjából tudja az alapszabályokat, de aztán rájön, hogy nem is ismeri annyira őket. Vannak olyan szabályok, amiket sokan nem ismernek.

Tudnál egy példát mondani?

Vegyük például a lest. A védő játékos által szándékosan (lábbal vagy fejjel) megjátszott labda a lesen lévő ellenfél felé nem les, pedig a legtöbben azt hinnék, hogy ha odakerül, akkor igen.

Térjünk át a játékvezetésre. Miért vonzott ez a pálya?

118702706_312330733214726_2085350732178865767_n

Családomban édesapám is focizott, és ő letette ezt a vizsgát. Viszont ő nem volt bíró. Középiskolás koromban kezdtem el a foci iránt érdeklődni, én kispályán fociztam, emellett volt egy focicsapat ott, ahol édesapám lakott. Oda jártam ki, és minden hazai és idegenbeli meccsen ott voltam. Ahogy néztem a nagypályás futballt, szerettem volna ott focizni, de nem volt rá lehetőség. Jártam ezzel a csapattal, néztem a meccseiket, és néztem a bírók munkáját, és akkor jött az elhatározás, hogy örömmel lennék bíró. Megpróbálnám a dolgot. Ez a két tényező volt fontos, és persze az ismerkedés ezzel a mennyei megyei futballal.

Azóta hol szoktál közreműködni?

Leginkább nagypályán, ritkábban szoktam kapni kispályás női meccseket. Nógrád megyében, megye első osztályban vagyok asszisztens. Azokon kívül NB3 utánpótlásban is közreműködtem, és egyszer a női NB2-es keret tagja is voltam. Országosan mentünk női NB2-es meccsekre is. Egyszer volt szerencsém női NB1-es meccsen is részt venni. Az volt a legmagasabb szint, ahova eljutottam. Férfi szinten NB2-es utánpótlás volt ez a legmagasabb.

Hány meccsen veszel részt egy hétvégén?

Az előző hétvégén például három meccsen voltam. Az átlag az kettő. Néha van olyan, hogy elküldenek előtte ifire. Volt olyan is – hiszen nagyon kevesen vagyunk –, hogy egy nap négy meccs volt, és másnap is volt egy. Volt, hogy öt meccset is elértem egy hétvégén. Az egészséges meccs az kettő meccs a hétvégére. Nem egészséges a négy meccs, reggel 10-kor elindulok, este 10-re érek haza, azt mentálisan nagyon nehéz bírni.

A megyében vannak rajtad kívül női játékvezetők?

Igen. Hárman rajtam kívül.

118602583_455484008741454_1189661825144085306_n

Említetted, hogy asszisztens vagy, miért döntöttél így?

A játékvezetőnek sokat kell futni, és nekem volt egy térdsérülésem, így nem tudok annyit futni, mint egy bíró. A sérülés még mindig befolyásol. Továbbá az asszisztensi pálya sokkal jobban megy nekem. Kipróbáltam mindkettőt, és az asszisztálásban jobban megtalálom a helyemet. Jobban látom a leseket, hogy épp les volt vagy sem. Továbbá nagyobb az előrelépés az asszisztensi vonalon, mert bíróként ki kell tűnni, fizikálisan sokkal jobb állapotban kell lenni, mint egy asszisztensnek, és sokkal nagyobb a felelősség, a nyomás.

Nagypályán akkor szinte nem is szoktál fújni?

Nagypályán szinte soha nem fújok. Havonta maximum egyszer. Akkor is azt nézem, hogyan lehetne fejleszteni az asszisztensi pozíciót. Mindig a két asszisztensemre nézek, hogy csinálják, miképp. Főképp ifit vezetek, illetve megye 3-ban felnőtt meccseket szoktam vezetni.

Mennyire tisztelnek téged egy meccsen?

Először gyengén érintettek a beszólások. Évek alatt megtanultam kizárni a dolgokat. Abszolút nem foglalkozom velük, nyilván rossz, hogy szidnak, de meg kell tanulni ezt kizárni. 100%-os koncentráció akkor van, ha kívülről nem is hallod, amit mondanak. Voltak olyanok is, akik nagyon csúnyán leszidtak, hogy miért vagy itt, nagyon nehezen fogadják el azt, hogy egy nő közreműködjön. Egy női asszisztenst jobban elfogadnak, mint egy női bírót.

A játékosok hogyan ítélnek meg téged?

118483800_3555770194456364_558753742989370003_n

Játékosoktól általában nem szoktam szidalmazást kapni. Itt vagyok már hat éve a megyében, engem ismernek, elfogadtak. Kivételek vannak, de azokkal nem foglalkozom.

Volt már komolyabb balhé megyei mérkőzésen, aminek szemtanúja voltál?

Igen, volt. Egyszer pont a választás napja volt. Két férfi kollégámmal voltam, és a 85. percben félbeszakadt a meccs tömegverekedés miatt. Az egyik asszisztens elengedett egy lesgyanús szituációt, és abból gól született. Ezzel a vendégek egyenlítettek. Aztán az egyik néző elkezdte kergetni az asszisztenst, majd a bírót, és akkor nagy kergetőzés alakult ki a játéktéren. Én jegyzeteltem közben, mi történt, mert ugye az a feladat, hogy tömegjelenet estén a távolabbi asszisztensnek jegyzetelnie kell. Utána pedig egyszer csak annyit látok, hogy az egyik hazai szurkoló megütötte a vendégjátékost, mindenki ütött mindenkit. Jó nagy balhé alakult ki. Egy jó három-négy év volt, mire lezárult ez a történet. Nekem be kellett mennem a rendőrségre tanúvallomást tenni. Ez volt a legdurvább történet, engem még senki nem bántalmazott.

Történtek lépések a játékvezetők biztonsága érdekében?

Rendezőket kell biztosítani minden osztályban. Ezzel sokszor az a gond, hogy nincs annyi ember lent a meccsen, mint amennyi rendező kellene, és van, hogy csak úgy ráadják a mellényt valakire. De nekik kötelességük lenne védeni minket, és nekik kellene biztosítaniuk a rendet. Voltak olyan meccsek, ahova a szövetség kirendelt rendőrautót. Általában a rendezők teszik a dolgukat.

118675363_236356220983963_5751801698580056740_n

Mi lehet az oka, hogy kevesen mennek el ma játékvezetőnek?

Elindul egy tanfolyam 15-20 fővel, aztán sokakat elvisz az érdektelenség. Van, aki tanfolyam közben morzsolódik le. Van, aki levizsgázik, és az első meccsén megkapja a nyomást a nézőktől, játékosoktól, amit nem bír. Van, aki focizik is mellette, és inkább a focit választja. Foglalkozni kellene azokkal, akik levizsgáznak. Sajnos nem minden esetben lehet fenntartani a frissen vizsgázottak érdeklődését és motivációját. Nálunk a megyében minden új ember kap egy mentort, akinek az lenne a feladata, hogy segítse őt a játékvezetői pályáján. A legnagyobb baj nem anyagi, hanem a teljes érdektelenség és a motiváció hiánya.

Hogyan látod a női játékvezetés jövőjét? A tavalyi évben például egy női bíró fújta a Liverpool–Chelsea Európai Szuperkupa-döntőt. Tendencia lesz, hogy egyre több női játékvezető jelenik meg?

Hiszem, hogy egy női játékvezető is le tud hozni gond nélkül egy mérkőzést, akár egy férfi, ha megfelelő alázattal és kitartással, becsületesen felkészül előtte fizikálisan és mentálisan is.

Magyarországon mi a helyzet? Vannak profi női bírók?

Az MLSZ nagyon fontosnak tartja a női játékvezetés jövőjét, amit több szakmai összejövetelen is megemlítettek. Cél, hogy minél több női játékvezető kapjon lehetőséget bizonyítani a mérkőzéseken, akár feljebbi szinteken is. Magyarországon kifejezetten erre van létrehozva a női NB1-es keret, akik emellett a férfi NB3-ban is közreműködnek, valamint a női NB2-es keret. Profi női játékvezetőként Kulcsár Katalint tudom említeni, aki nemrég vezetett női BL-elődöntőt.
Valamint fontos megemlíteni Gaál Gyöngyi, Kulcsár Judit és Urbán Eszter nevét is, akik az élvonalban működtek, működnek.

Felhasznált képek forrása: Pál Adrienn

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]