ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • Görög Ibolya előadásával folytatódott a Navratil Ákos Szakkollégium sorozata
    • Tanulásra motiválni és kinyitni a világot – Tanítsunk Magyarországért, mert együtt könnyebb
    • Adj esélyt, vedd a lapot! – ezért érdemes a Fedél Nélkült olvasni
    • „A BN soha nem érhet véget” – Ilyen volt a 2022-es Budaörsi Napok
  • Kultúra
    • Elemzéstől a koncertteremig… – a Jöjjünk össze operázni c. estről
    • A tévének az a tévé, aki nézi – 451 Fahrenheit a Radnótiban
    • Kultúrával kapcsolódva
    • Mielőtt szentté – Reflexiók bukolikára
  • Tudomány
    • Zebrahalak segíthetnek a Bloom-szindróma tüneteinek enyhítésében
    • Zene, tudomány és képzőművészet fúziója – az ELTE, a METU és a Zeneakadémia közös bemutatója
    • Programokra fel! Ötletek a szellemi felfrissüléshez a véghajrá idejére
    • „Meg kell próbálnom úgy gondolkodni, mint ők, ahhoz, hogy megérthessem őket.” – interjú Papp Richárd vallásantropológussal a hiedelmekről, vallásról, tudományról és ezek helyzetéről
  • Sport
    • Mozogj nyáron is a BEAC Aerobikkal!
    • Legyél Te is ELTE sportösztöndíjas!
    • Hat év után duplázás – Magyar Kupa-győztes a Ferencváros
    • A tökéletes beach body az ELTE-BEAC konditeremben készül!
  • Savaria
    • Áreső az ELTE Shop szombathelyi üzletében
    • Ég a készülődés első lángja
    • Egyre sikeresebb az önképzés – Az ELTE SEK Történeti Diákműhely Közel-Kelet tematikájú estjéről II.
    • Fergeteges hangulatban táncoltak a csillagok alatt az idei SEK-es gólyabál résztvevői
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

85

cikk

Egri Dorottya

Egy nap a magyarról mint idegen nyelvről

Érdekel, hogyan látják a más anyanyelvűek a magyart? Nyelvtanárként szívesen foglalkozol a saját anyanyelved oktatási lehetőségeivel? Posztgraduális bölcsészképzésben gondolkozol? Akkor nem maradhatsz le a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék Diákkörének első hivatalos rendezvényéről, a Vályi napról.

„Ha úgy tűnik, hogy mindent szabad, / olyan elveszettnek érzed magad” – A világ legrosszabb embere

Rossz ember az, aki kóros bizonytalansággal küzd?

Hogyan indítsunk sikeres vállalkozást? – Pódiumbeszélgetés az ELTE alumnusaival

Pódiumbeszélgetés-sorozatot indít ELTE Sikerek Veled címmel az ELTE Alumni. Az első beszélgetést március 8-án tartják az egyetem R épületében.

Újra munkatársakat keres az ELTE Online!

Van olyan téma, amiről szívesen írsz? Szeretnél új formában részt venni az egyetemi életben? Szívesen járnál rendezvényekre újságíróként? Jelentkezz az ELTE Online-hoz február 18-ig!

Az ELTE Alumni támogatásáért most ajándék is jár

Jótékonysági operaestet szervezett az ELTE Alumni december 3-án, ahol újabb adományozási lehetőséget hirdettek. A szervezet támogatásáért ezúttal értékes ajándékok is járnak.

Támogasd az Alumnit, és nyerj!

Közös akcióba kezd az ELTE Alumni Központ, a kari Alumni Tagozatok, az ELTE Alumni Alapítvány, a BEAC és az ELTE Shop. A kampány célja a virtuális Alumni Kártya és az oldal mobil applikációjának megvalósításához szükséges támogatás összegyűjtése.

„A kánonba emelés megöli az élő szöveget” – Beszélgetés Háy Jánossal a Margó Fakton

A Margó Fesztivál rendhagyó irodalomóráján jártunk.

Önkénteskedj kreditért! – Kurzusajánló

Ha szívesen segítenél beteg vagy hátrányos helyzetű gyerekeknek, hajléktalan embereknek, állatoknak vagy akár természetvédelmi szervezeteknek, és dolgoznál egy jó csapattal, illetve mentortanárral, akkor az ELTE ÁJK Társadalmi felelősségvállalás kurzusán a helyed.

Partit ad az ELTE GTI-ből alakult ELTE GTK

2021. augusztus 1-től hivatalosan is karrá alakult az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete, a GTI, ami tehát mostantól GTK. A jeles eseményt kötetlen hangulatú, nyitott rendezvénnyel ünneplik a szervezők.

Diplomaosztó ajándékkal és Instagram-játékkal kedveskedik az ELTE Alumni

Idén is a frissdiplomásokat köszönti az ELTE Alumni. Az ELTE Diplomások közössége szeretettel várja az idén végzett hallgatókat, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Gyerekek, nők, férfiak – Ilyen volt az idei Pszinapszis

Miért kell beszélnünk Fluimucil Ábel sorsáról? Milyen az egészséges szingliség? Milyen szerepe van a sportnak az udvarlásban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesülhetett, aki hétvégén benézett a Pszinre, vagyis a Budapesti Pszichológiai Napokra.

Mi legyen a budapesti közlekedéssel? – Vitézy Dávid a GeoLectures előadásán

A Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszék, valamint a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezésében a GeoLectures című előadássorozat a geopolitika, a Föld fejlődése és fenntarthatósága, valamint az urbanisztika témájában hirdet előadásokat. November 30-án a GeoLectures előadója Vitézy Dávid várospolitikai és közlekedési szakértő volt.

ELTE az élen – megjelent a HVG 2021-es felsőoktatási rangsora

Mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóság szempontjából első helyen áll az ELTE a HVG idei felsőoktatási rangsorában, melyet pénteken tettek közzé.

„Hogy ne csak elszenvedői legyünk annak, ami az egyetemen történik, hanem aktívan szerepet vállaljunk benne” – Interjú Dióssy Pankával, az ELTE BTK HÖK elnökével

Dióssy Panka esztétika mesterszakos hallgató, a félév eleje óta pedig az ELTE BTK HÖK elnöke is. Pankát terveiről és eddigi HÖK-ös útjáról kérdeztük.

Hogyan működik a HÖK?

A hallgatói önkormányzat munkájából elsőévesként leginkább csak annyit látunk, hogy ők szervezik a gólyabulikat, na meg a kezdeti problémák, kérdések, bizonytalanságok Bermuda-háromszögében segítenek tájékozódni. A szervezet azonban ennél lényegesen kiterjedtebb, az egyetemi élet szinte minden területén számíthatunk a segítségükre. Olvass tovább, ha érdekel, hogyan épül fel a HÖK, és milyen ügyekkel fordulhatsz hozzájuk.

ELTE Alumni – mobilitási ösztöndíjak, karriersegítő felület és végzős ajándék

Az ELTE Alumni Szervezet célja nemcsak az, hogy alkalmat teremtsenek az egykori hallgatóknak a kapcsolattartásra és kapcsolatépítésre, hanem az is, hogy megosszák egymással sikereiket és pályafutásuk során felhalmozott tudásukat az egyetem mindenkori hallgatóival. Ezen felül azonban más módon is támogatják az egyetemen tanulókat: ezúttal mobilitási ösztöndíj, karriersegítő felület és egy végzős ajándék formájában.

A segítségnyújtást jutalmazták

Hallgatói ösztöndíjpályázatot írt ki májusban az ELTE HÖK – a támogatásra azok a hallgatók pályázhattak, akik a koronavírus-járvány miatt beállt rendkívüli helyzet során a hirtelen támadt nehézségek leküzdésében segítettek embertársaiknak. Cikkünkben a nyertes pályázatok anyagából szemezgettünk.

Modern család – Egy tudománytalan kritika

Adoptált gyereket nevelő meleg szülők, szembetűnő korkülönbséget legyőző szerelem, tradicionális és progresszív családi minták: nagyjából ebben lehet összefoglalni a Modern család főszereplőit. Az amerikai sorozat tizenegy évad után fináléjához ért. És hogy mennyiben sikerült ennek az ultraliberális sorozatnak valóban azt közvetítenie, ami bevallott célja volt? Egy elfogulatlan rajongó véleménycikke.

Szeretem az ELTE-t, mert… 31. – Interjú Seres Lili Hannával, a kultúra rovat társszerkesztőjével

Seres Lili Hanna 2017 óta vezeti a kultúra rovatot, és bár sokféle tevékenysége mellett már csak másodpilótaként foglalkozik a rovattal, mégis fontos szerepet vállal az ELTE Online életében. Most EO-s és azon kívüli munkájáról is mesélt nekünk, mert mindkettőből bőven lehet válogatni.

Szeretem az ELTE-t, mert… 30. – Interjú Süll Kristóffal, az ELTEvízió projektvezetőjével

ELTEfesztek, sportnapok, Jeges Estek – bármi zajlik is az ELTE körül, a kamerák jelen vannak. És hogy kinek köszönhető mindez? Süll Kristóf 2019-ben vette kezébe az ELTE Online videós csapatát, az ELTEvíziót. Kedvenc munkáiról, terveiről és a mozgóképes munka szépségéről mesélt nekünk.

Hogyan kell online légzésgyakorlatot végezni? – ELTE-s hallgatók beszámolói a távoktatásról

Előző cikkünkben TTK-s hallgatók és oktatók alkalmazkodási módszereit mutattuk be a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben. A távoktatás azonban a többi ELTE-s karon sem a legegyszerűbb. Cikkünkben az ÁJK, a BGGyK és a BTK kreatív megoldásairól mesélnek a hallgatók.

Hogyan kell online békát boncolni? – TTK-s hallgatók beszámolói a távoktatásról

Futsal és labormunka – a személyes jelenlétet igénylő egyetemi foglalkozások rendkívüli kreativitást követelnek az oktatók és a hallgatók részéről is a jelenlegi helyzetben. És hogy mi lett a megoldás? Olvassátok el két TTK-s hallgató beszámolóját cikkünkben!

Ideiglenesen módosul a HKR a veszélyhelyzet alatt

A veszélyhelyzetre tekintettel az ELTE oktatási tevékenysége március 23-tól távoktatás formájában valósul meg – ennek során a hallgatók nem látogathatják az intézményt. Az oktatáson kívüli, ügyintézési folyamatokat is ehhez alkalmazkodva kell elvégezni, hogy a rendkívüli helyzet idején is zavartalanul folyhasson a jelenlegi szemeszter. Az ELTE Online összefoglalta a legfontosabb változásokat, és megkérdezte a jelenlegi helyzetről Horváth Mihályt, a Hallgatói Önkormányzat elnökét is.

Vegyes fogadtatásra talált az új NAT

Január 31-én jelent meg a Nemzeti alaptanterv módosított változata, mely felmenő rendszerben már a jövő tanévtől érvényessé válik. A dokumentumot a közreadás óta az EMMI és több szakmai szervezet is kommentálta – cikkünkben összeszedtünk néhány véleményt.

Tardos Éva matematikus lesz az ELTE Sikerek előadássorozat következő vendége

Az ELTE Sikerek sorozatban egyetemünk falai közül kikerült, hírneves személyek beszélnek munkásságukról és céljaikól. Az előadássorozat korábban vendégül látta már Spiró György írót, Bojár Gábort, a Graphisoft CAD alapítóját, valamint Winkler Mártát, az első magyarországi alternatív iskola alapító igazgatóját. A következő alkalom előadója Tardos Éva matematikus lesz.

Kompetenciafejlesztés, állampolgári ismeretek, óraszámcsökkentés – megjelent az új NAT

Január 31-én jelent meg a Nemzeti alaptanterv módosított változata, amelyet a 2020/21-es tanévtől vezetnek be felmenő rendszerben. Péntek óta rengeteg cikk jelent meg a témában – összeszedtük nektek a legfontosabb változásokat.

Átadták az ELTE GTI új épületét

Nem kell többé a BTK-n bérelt termekbe járnia az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet hallgatóinak: tavasztól a Rákóczi úti egyetemi épületben kerülnek majd megrendezésre az intézet előadásai és szemináriumai.

Szavakkal a társadalomért – Jelentkezz önkéntesnek a Dear Society programba!

Környezettudatosan élsz, de szeretnél másokat is motiválni erre? Úgy érzed, hogy a körülötted élők nem tudnak eleget a gyermekjogokról? Vagy esetleg szívesen bevetnéd magad annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élők jobb bánásmódban részesüljenek? A Dear Society program keretei között nemcsak egy lelkes csapatban írhatsz ilyen témákról, hanem az etikus újságírás alapjait is elsajátíthatod.

„Inkább itt csússz, mint az egyetemen” – Idén is jön az ELTE Jeges Est!

December óta nem álltál fel az íróasztaltól? Már a jegyzeteiddel álmodsz? Vagy időben végeztél a vizsgáiddal, azóta pedig a Netflix ’n’ chill jótékony homályában töltöd a napokat? Ásd elő a korcsolyát a szekrényből, és rázd le magadról a posztvizsgaidőszakos stressz szindrómát február 13-án a Városligeti Műjégpályán!

Tanárisok, figyelem! Ezt lehet tudni az új NAT-ról

Megszűnő és átalakuló tantárgyak, óraszámcsökkentés, az irodalomoktatás újragondolása – ezek a legfontosabb módosítások az új Nemzeti alaptantervben. A diákok örülnek a terhek csökkentésének, míg a PDSZ elnöke kételyekkel fogadta a hírt. A pedagógiai paradigmaváltást ígérő dokumentum 2020 őszétől kerül bevezetésre.

Dear Society – társadalmi témákról mindenkinek

Társadalmi felelősségvállalás. Egy kifejezés, amelyről mindannyian tudjuk, mennyire fontos, és nagyjából arról is van egy képünk, hogy milyen területeket érint, mégis nehéz olyan fórumot találni, ahol minél szélesebb körben tájékozódhatunk a témához tartozó kérdésekről. Ezt a hiányt hivatott pótolni a Dear Society program, amely nemrég indult el, és a legkülönfélébb társadalmi problémákat gyűjti egy helyre, miközben elhivatott és etikus fiatal újságírók tevékenységét segíti. A projekt egyik vezetőjével, Szakszon Rékával beszélgettünk.

Egyél sütit egy jó cél érdekében!

Szeretnél idén valami különlegeset adni karácsonyra, és klassz lenne, ha még te is jól járnál vele?

8 dolog, amit Berlintől kaptam

„Használd ki az egyetemi éveidet, mert később már nem lesz ilyen egyszerű külföldre menned” – mondogatták a szüleim gyakorlatilag a felvételi értesítő megérkezése óta. Négy év után hallgattam a tanácsra, így a szemeszter eleje óta a berlini Humboldt Egyetemen rontom a levegőt, amiből már most rengeteget tanultam a világról. Ha még nem döntötted el, hogy elmenj-e Erasmusra, most elmesélem, hogy miért add be azt a pályázatot.

Vitorlások a Velencei-tavon, zárókoncertek a Nagyszínpadon – Véget ért az idei EFOTT

Mindent kipróbáltunk, ami eddig kimaradt a 2019-es EFOTT 4. napján, vasárnap. A Turiszikai Pontnak köszönhetően hajókáztunk a Velencei-tavon, búcsúsört ittunk a Soproni-dómnál, aztán utoljára kibuliztuk magunkat.

Zacher Gábor, Tankcsapda, Dumaszínház – Keményre sikerült az EFOTT 3. napja

Fogyó energiatartalékokkal, de változatlan lelkesedéssel vetettük bele magunkat az EFOTT kínálta programokba szombaton. Rengeteget nevettünk, megtanultuk, hogyan kell életet menteni a Kiskarácsony, nagykarácsony segítségével, és kitomboltuk magunkat.

Rita Ora, civil csoportok és eső az EFOTT 2. napján

Beköszöntött a rossz idő az EFOTT 2. napján, pénteken, de a szórakozást még az eső sem tudta elmosni. A zivatart az ifjúsági politikai szervezetek sátraiban húztuk ki, utána pedig hatalmasat buliztunk a Nagyszínpadnál.

Megindultak a koncertek az EFOTT fesztivál 1. napján!

A bevezető programokat követően végre az élő koncertek sora is megindult az EFOTT 1. napján, csütörtökön. Előtte azonban folytattuk a nappali programok felfedezését: bicikliztünk jutalomért, jótékonykodtunk és előadást hallgattunk.

Kézilabda, slambajnokság, népzene – Ilyen volt az EFOTT 0. napja

Változatos programokkal és rengeteg pörgéssel folytatódik a 2019-es EFOTT fesztivál 0. napja. Szerdán kipróbáltunk mindent, amit ki lehetett; szurkoltunk az ELTE kézicsapatának, végül pedig szokás szerint elvesztünk a hajnalig tartó bulik világában.

Karnevál és tábortűz az EFOTT -1. napján

Elstartolt a 2019-es EFOTT, vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója. A fesztivál megszületése óta rengeteg változáson ment keresztül, egyvalami azonban állandó: hogy itt minden megtalálható, ami egy egyetemistát érdekelhet – napjainkban ez leginkább a szuper koncertek, a kultúra és az olcsó sör Bermuda-háromszögét jelenti.

Horváth Mihály marad az EHÖK elnöke

Pénteken délután tartotta alakuló és tisztújító küldöttgyűlését az ELTE HÖK a Múzeum körúti kampuszon.

Tagokat keres a Kultszó Egyesület!

A most induló egyesület célja a hozzáértők és az érdeklődők, valamint a társadalom perifériájára szorult csoportok számára egyaránt hozzáférhető fórumot teremteni, a magyar műveltség és művelődés ügyének előmozdítását szem előtt tartva. Jelentkezz, ha van olyan terület, amit szívesen megmutatnál másoknak is!

Akik a jó ügyért úsznak – Swimathon 2019

Idén negyedik alkalommal szervezi meg a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány a Swimathont, vagyis azt az adománygyűjtő kampányt és közösségi eseményt, melyen az úszók egy-egy szociális ügy képviseletében érkeznek, és ezekhez gyűjtenek támogatást.

Bárki lehet bántalmazó, bárki lehet áldozat – Kerekasztal-beszélgetés az iskolai erőszakról

Tényleg több az iskolai erőszak most, mint régebben? Kiből lesz bántalmazó, kiből lesz áldozat? Mit tehet a szülő, és mit tehet a tanár a jelenség megállítása vagy megelőzése érdekében? Ezekre a kérdésekre keresték a választ szakértők és érdeklődők a Menetszél Egyesület rendezvényén.

Miért bántják egymást a gyerekek? – Kerekasztal-beszélgetés

Az iskolai bántalmazás minden közösségben kialakulhat, ha megfelelő „táptalajt” kap? Be lehet-e kívülről jól avatkozni, vagy meg lehet-e előzni? Mit tehet a szülő? Mi a tanárok felelőssége, és mi a gyerekeké? Ezekre a kérdésekre keresik a választ szakértők és résztvevők a Menetszél Egyesület következő kerekasztal-beszélgetésén, május 15-én.

Roncsolás, szerkesztetlenség, játék – Recenzió Horváth Eve kötetéről

Horváth Eve frissen megjelent első kötete, a Konzol zavarbaejtő, merész és sűrű. Kritikánkat olvashatjátok.

Közösség, összefogás, oktatás – A bölcsész tanári konferencián jártunk

Április 9-én szervezte meg az ELTE BTK Szakmódszertani Központja a VI. Trefort-kerti bölcsész tanári konferenciát. Szerkesztőségünk a 4. szekció ülésére látogatott el, ahol a közösség és az összefogás témája köré épültek az előadások.

Gimnazisták és tanáraik, figyelem! Benézhettek az OTDK-ra!

Remek lehetőséget kínál 11. és 12. évfolyamos gimnazistáknak az ELTE BTK. Ha még nem vagy egyetemista, de érdekel a karon folyó hallgatói tudományos munka, kattints!

„Boldogságra képes felnőtteket nevelni” – A drámapedagógia előnyei

A drámapedagógiát állította középpontba a Tanulás- és Tanításmódszertani Diákkör április 4-én a meghívott előadó, Eck Júlia segítségével. A családias hangulatú előadáson nemcsak az irányzat útjáról, hanem módjairól és előnyeiről is rengeteget tanultunk.

„Aki jól teljesít az egyetemen, annak ne kelljen mellette dolgoznia” – Interjú Horváth Mihállyal

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája egymás után keres és talál megoldást a hallgatókat érintő mindennapos problémákra a Jövőkép program keretei között: emelkedik a hallgatói normatíva, és egyre kevesebbet kell majd a Kormányablaknál sorban állni a szociális ösztöndíj miatt. Interjú Horváth Mihállyal, az ELTE HÖK elnökével.

Megalakult az ELTE GTI HÖK

Alakuló Küldöttgyűlést szervezett az ELTE GTI Hallgatói Önkormányzata 2019. március 21-én a Gólyavár Pázmány Péter termében. A gyűlésen sor került az elnök és csapata bemutatkozására és megszavazására, valamint a GTI HÖK Ellenőrző Bizottság tagjainak, az ELTE HÖK Küldöttgyűlés GTI frakció képviselőinek, valamint az Intézeti Tanács hallgatói tagjainak megválasztására.

Újságírás, díjátadó, pizza – Ilyen volt az idei ELTE Press Akadémia

Idén február 28-án gyűltek össze a hallgatói sajtó képviselői az ELTE Press saját rendezvényén a Bölcsészettudományi Karon. A délutántól kora estig tartó esemény lehetőséget nyújtott a tanulásra, a szórakozásra és arra, hogy az egyetemista újságírók személyesen is megismerjék egymást.

Használd ki az Erasmus adta lehetőségeket, tanulj külföldön!

Az aktuális Erasmus-pályázat feltételeiről, részleteiről esett szó február 12-én az A épület nagyelőadójában. Ha érdekel a jelentkezés, de lemaradtál a tájékoztatóról, kattints!

Adj tudást ajándékba Budapesten vagy az ócsai lakóparkban!

A korrepetálás erősíti a gyerekek önbizalmát, és csökkenti a kudarcok lehetőségét. Te is tennél azért, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is továbbtanulási lehetőséghez jussanak? Szeretnél egy új kihívást a következő félévre? Jelentkezz a Menetszél Egyesülethez korrepetálni!

„A gyerek lelke nem egy tolltartó, amit kitesz az iskolapadra” – Kerekasztal-beszélgetés a gyermekbántalmazásról

Mi az, ami már gyermekbántalmazásnak számít? Miért és kikkel történik ilyesmi? Hogyan lehet kívülállóként észrevenni a gyermekbántalmazást, és mit tehetünk ellene? A Menetszél Egyesület legutóbbi kerekasztal-beszélgetésén erre keresték a választ a szakértők.

ELTE Sikerek – Ismerjétek meg Bojár Gábort, a Graphisoft alapítóját!

Az ELTE Sikerek című előadássorozat keretei közt egyetemünk falai közül kikerült, hírneves alumnusok beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődéseikről. A rendezvénysorozat következő vendége Bojár Gábor fizikus és vállalkozó lesz.

Bántalmazott gyerekek: van-e visszaút a családba? – Kerekasztal-beszélgetés

Hogyan alakul ki a bántalmazó család, és mik az esélyei egy ilyen családban felnövő gyereknek? Meddig magánügy az, ami a családban történik? Mik azok a mérgező mondatok, amik egy életre meghatározhatják egy gyerek jövőjét? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a szakértők és a résztvevők a Menetszél Egyesület következő kerekasztal-beszélgetésén.

Ismerd meg az ELTE-s hallgatói sajtót!

Idén is megrendezésre kerül az ELTE Press Akadémia, az ELTE hallgatói lapjainak találkozója február 28-án. Az eseményen megismerhetitek a hallgatói lapok pillanatnyi helyzetét, és egyéb izgalmas témákkal is készülnek a szervezők.

Adj tudást ajándékba – online!

A Menetszél Egyesület önkénteseket keres online korrepetáló programjába. Kattints, ha jó vagy angolból vagy matekból, és szívesen segítenél hetente egyszer hátrányos helyzetű gyerekeknek!

A hajléktalanság nem csak lakhatási probléma

Merész célkitűzéssel szervezett kerekasztal-beszélgetést november 27-én a Menetszél Egyesület: a jelen lévő szakemberek arra keresték a választ, hogy hogyan számolható fel a hajléktalanság.

Hogyan számolható fel a hajléktalanság? – Kerekasztal-beszélgetés

A hajléktalanokat érintő kormányrendelet rengeteg vitát indított útjára az elmúlt hetekben. Bár a probléma súlyát mindannyian felfogjuk, sokaknak nehezére esik állást foglalni ebben a soktényezős kérdésben. Ha te is szeretnél többet hallani a jelenlegi helyzetről és a megoldási lehetőségekről, akkor van egy remek programjavaslatunk számodra!

Olvassatok ELTE-seket – nyomtatásban is!

Az ELTE Online nagy sikerű szépirodalmi sorozata, az Olvassatok ELTE-seket! az elmúlt egy év során 40 ELTE-s hallgató 124 művét jelentette meg hétről hétre. Az ötlet népszerűségén fellelkesülve a szövegek most kötetben is megjelentek – a könyv bemutatóját október 10-én tartották az ELTE BTK Kari Tanácstermében.

Adj tudást ajándékba!

Ha szívesen végeznéd a tanáris közösségi gyakorlatot egy jófej csapatban, vagy egyszerűen csak szeretnél önkéntesként tündéri gyerekeket tanítani, akkor itt a helyed! A Menetszél Egyesület korrepetáló programjai segítségével hamarosan közel 100 gyerek kerülhet közelebb a sikeres érettségihez.

Pályaválasztó fesztivál a Trefort-kertben

Szeretnél továbbtanulni érettségi után, de még nem vagy biztos benne, hogy melyik szakot válaszd? Vagy már eldöntötted, hogy mit szeretnél tanulni, csak azt nem tudod, hogy szeretnél-e az ELTE-re járni? Nézz be az ELTEfesztre október 12-én, segítünk a döntésben!

„Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!”

A skandináv életstílus híresen kiegyensúlyozott – hazánkban is rengetegen foglalkoznak az északi országokra jellemző harmónia titkával. Idén még közelebb kerülhetünk hozzá egy új könyv segítségével, amely a dán gyereknevelést mutatja be.

Idén vettek fel az ELTE-re? Segítünk a jó kezdésben!

Kedves Gólyák, köszöntünk Titeket az ELTE-n! Már biztosan Ti is izgatottak vagytok az egyetemkezdés miatt, hiszen most új fejezet kezdődik az életetekben. Mielőtt azonban megkezdődnének az órák és az egyetemi bulik, rengeteg teendőtök van. Hogy semmi se maradjon ki, összeállítottunk Nektek egy listát a legfontosabb tanácsainkból.

EFOTT utolsó nap – S. Oszkár, rockerek és lezárás

Visszagondolva olyan gyorsan elrepült ez a hét, hogy szinte fel se fogtuk: ez az EFOTT fesztivál utolsó napja. A sok bulizás, a meleg és a sátorozás okozta nyakfájás persze kifárasztott minket is (napról napra egyre jobban hiányzik az ágyam), de azért egy utolsó pörgős nap még belefér!

EFOTT 3. nap – strand, pihenés, buli!

Ismét fantasztikus napunk volt az EFOTT fesztiválon! Ma is kipróbáltunk egy új sportot, emellett rengeteget nevettük, pihentünk és persze buliztunk. Olvass bele mai élménybeszámolónkba!

EFOTT 2. nap – kis chill után halálugrás

Ez a nap is azt bizonyítja, hogy az EFOTT a legnagyobb buli életemben! Ma fantasztikus emberekkel ismerkedtünk meg, világhírű előadók koncertjein buliztunk és kipróbálhattunk egy extrém sportot is. A részletekért kattintsatok ide!

EFOTT 1. nap – Nagyszínpad és egy kis kultúra

Végre elérkezett az EFOTT hivatalos első napja, és ezzel együtt megkezdődtek a legjobb koncertek, bulik, előadások és egyéb programok! Természetesen ma is belevetettük magunkat a fesztiválozásba – ha kíváncsiak vagytok, mit tartogatott számunkra Velence, olvassatok bele az élménybeszámolónkba.

EFOTT 0. nap – pocsék idő, jó hangulat

Ezen a fantasztikus rendezvényen még a rossz idő sem fog ki! Már második napja bulizunk a Velencei-tó partján, és bár a mai nap inkább a nyugodt szórakozásé volt, mégis minden percében kipróbálhattunk valami újat.

EFOTT netnapló: -1. nap

Kedves naplóm, idén az ELTE Online-nak köszönhetően egy hétig bulizhatok Velencén, az ország egyik legnagyobb fesztiválján! A mínusz első nap egészen békésen alakult – egy kis élménybeszámoló következik.

Nézz be az ELTE civil színpadára!

Idén az ELTE az EFOTT házigazdája, így egyetemünk számos saját programmal készült nektek! Máris úton vagy a fesztiválra, de még nincs terved a délutánokra? Vagy esetleg szeretnél valami nyugisabb programon is részt venni a legnagyobb bulik előtt? Akkor épp neked való az ELTE civil tere, ahol csütörtöktől a legkülönbözőbb területek szakértőivel találkozhatsz!

Holnap EFOTT! Ugye ti is jöttök?

Csomagolj és ülj vonatra Te is, hiszen holnap kezdődik az ország egyik legnagyobb egyetemista fesztiválja, az EFOTT! Ha még nincs terved a délutáni és a koncertek közötti üresjáratokra, akkor nézd át last minute programajánlónkat.

Szoba-zombik a mamahotelben

Mi a közös a zombikban, az otthonülő felnőttekben és a harmincas szinglikben? A válasz a videojáték-függőségben keresendő: a súlyosan vagy közepesen veszélyeztetett felhasználók száma hazánkban is egyre nő.

EFOTT 2018 – le ne maradj!

Kevesebb, mint 1 hónap van hátra az idén 43. alkalommal megrendezésre kerülő EFOTT-ig. Ne maradj le az élményről, válts kedvezményes hetijegyet június 30-ig!

Minden, amit az idei EFOTT-ról tudni érdemes

Idén 43. alkalommal kerül megrendezésre az EFOTT, vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fellépők listájáról már tájékozódhattatok korábbi cikkünkből, most azonban a legfontosabb praktikus információkkal készültünk nektek. Kattints, ha mindent tudni akarsz!

Fejlődő képzési portfólió, új áramlatok és régi hagyományok – Interjú dr. Németh István rektorhelyetessel

A szombathelyi Savaria Egyetemi Központ másfél évvel ezelőtt, 2017. február 1-jén csatlakozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez. A kezdet már bőven véget ért, új szakasz kezdődik: de egy utolsó interjú erejéig még az első év összefoglalásáról, az integrációval járó nehézségekről és a további tervekről kérdeztük dr. Németh István szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettest.

Az ELTE kiválóságai mutatták be eredményeiket

2018. május 24-én a Lágymányosi Kampuszon került megrendezésre az ÚNKP, vagyis az Új Nemzeti Kiválóság Program ELTE-s zárókonferenciája. A rendezvényen 319 hallgató, doktorandusz és doktorjelölt, valamint fiatal oktató mutatta be kutatásai során szerzett eredményeit.

Tavaszi buliszezon az ELTE-n!

Téged is lefárasztott a félév? Szívesen lazítanál kicsit még a vizsgák előtt? Akkor válogass az ELTE kari és összegyetemi rendezvényei között, hiszen nálunk is most indulnak a legjobb tavaszi bulik!

Felvételit hirdet a Bolyai Önképző Műhely

Szeretnéd jobban megérteni a világ működését? Kedvet érzel magadban, hogy társaiddal együtt kultúráról, gazdaságról, jogról, környezetről, érvényesülésről vagy filozófiáról beszélgess, vitatkozz? Érdekelnek a filmek és a könyvek? Akkor a Bolyai Önképző Műhely pont neked való!

Magyarország boldogabb, mint tavaly

Az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ Alapítvány idén is megrajzolta hazánk boldogságtérképét. A kutatást először 2016-ban végezték el, az idei eredmények szerint pedig jelentős változások történtek azóta.

ELTE Press Akadémia 2018

Az ELTE Press Akadémia utoljára 2016 őszén került megrendezésre, ám idén 2018. március 8-án az ELTE BTK-n újra megtartották az eseményt. Ennek elsődleges célja, hogy a jelenlévő fiatal újságírók megismerjék a többi hallgatói sajtó működését és bővítsék újságírói ismereteiket.

#mivagyunkamillió – Egy aláírással te is támogathatod az európai kisebbségek helyzetét

A 2011-ben indult Minority SafePack egy európai polgári kezdeményezés, melynek célja, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon az Európában élő nemzeti, nyelvi és etnikai kisebbségekkel. Ehhez minimum 1 millió támogatói aláírásnak kell összegyűlnie 2018. április 3-ig. Csatlakozz te is!

A Minority SafePack ismertette kampányát a BTK Kari Tanácstermében

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) konferenciát szervezett a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására az ELTE BTK Kari tanácstermében február 13-án. A rendezvény során a kampány képviselői nemcsak a kezdeményezés célját és menetét mutatták be, hanem a kisebbségvédelem fontosságára is felhívták a figyelmet.

Minden, amit az ELTE nyílt napjairól tudni kell

Jövőre érettségizel és most kezdtél el nézelődni az egyetemek között? Vagy már meg is jelölted az ELTE valamelyik képzését, de szeretnél közelebbről is megismerkedni az egyetemmel? A cikkben összegyűjtöttünk minden tudnivalót a 2018-as kari nyílt napokról.

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat
Zima Richárd (2019)
Krammer Dóra (2019)
Mészáros Márton (2020)
Seres Lili Hanna (2020)
Szövérffy Margit (2020)
Hollós Dominika Kincső (2021)
Palkó Márton (2021)
Tóth Bálint (2021)
Turcsik Réka (2021)

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail: foszerkeszto@online.elte.hu

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

A weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Elfogadom
Privacy & Cookies Policy

Privacy Overview

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary
Always Enabled
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Non-necessary
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
SAVE & ACCEPT
ELTE Online - betöltés folyamatban...