A segítségnyújtást jutalmazták

Hallgatói ösztöndíjpályázatot írt ki májusban az ELTE HÖK – a támogatásra azok a hallgatók pályázhattak, akik a koronavírus-járvány miatt beállt rendkívüli helyzet során a hirtelen támadt nehézségek leküzdésében segítettek embertársaiknak. Cikkünkben a nyertes pályázatok anyagából szemezgettünk.

A rendkívüli helyzetben különösen sokan önkénteskedtek az oktatás területén, hiszen az iskolák hirtelen bezárásával rengeteg diák és tanár került szorult helyzetbe, de főleg az érettségizőket érintették érzékenyen a váratlan változások. A hallgatók többsége azonban a kétségbeesés helyett azt az utat választotta, hogy nemcsak a diákokat, hanem egymást és a már „terepen lévő” tanár kollégákat is segítik tanítással, tananyagok készítésével, a távoktatás megszervezésével vagy akár egyszerű tanácsadással. Ilyen feladatok összehangolására vállalkozott az egyetemek közt létrejövő Oktondi vagy az ELTE BTK-s TanTáv – Tanárszakosok a távoktatásért csoport is. Mindemellett persze azoknak a munkájára is még nagyobb szükség volt, akik már a járvány előtt is önkénteskedtek különböző szervezeteknél, mint például a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával foglalkozó Menetszél Egyesület, vagy akár a kórházi tartózkodás miatt tartósan hiányzó gyerekek tanítását szervező KórházSuli.
Az oktatás persze csak egy volt a rengeteg segítségnyújtási forma közül: Mayer Kata, a HÖK szociális alelnöke a pályázat kiírása idején például arról számolt be, hogy a maszkosztástól a kórházi önkénteskedésig mindenféle tevékenység szerepelt a beérkező kérvényekben. Mentálhigiénés segítséget nyújtottak különböző ELTE-s és ELTE-n kívüli szervezeteknél a PPK hallgatói, illetve sokan a segélyvonalaknál önkénteskedtek. Számos hallgatótársunk segített a lakókörnyezetében élő időseknek a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában és a napi teendők elintézésében.

És hogy kik részesültek végül az ösztöndíjból? Íme néhány részlet a nyertes pályázatokból:

A kép forrása a KórházSuli honlapja.

A kép forrása a KórházSuli honlapja.

„Amikor Egyetemünk kihirdette a vészhelyzetet és az ezzel járó előrehozott tavaszi szünetet, már akkor tudtam, hogy muszáj lesz pótolnom a keletkezett űrt, és hasznosan elfoglalnom magam a távoktatás mellett, mert szeretem hasznosnak érezni magam és segíteni másokat. Éppen ezért nagyon örültem, mikor egy kedves, jó barátom továbbította számomra a KórházSuli online iskolájába való tanításra toborzót, melyben összefogásra és segítségre hívtak minket, egyetemistákat.
Még aznap, mikor megkaptam ezt a levelet, jelentkeztem is a programba. Különösen tetszett a toborzóban olvasható mottó: »Mutassunk ebben a nehéz időszakban is megoldásokat, mutassuk meg, hogy a tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van.«
Azóta eltelt majdnem két hónap, 24 megtartott óra van a hátam mögött, és hatalmas örömömre szolgál, hogy részt vehetek ebben a programban.”

„A Transzplantációs Alapítvány elnökének felajánlottam, hogy mint önkéntes tartanék online táncos átmozgató órákat a szervátültetett gyerekeknek és családjuknak, hiszen nagyon fontos egy ilyen műtét után is, hogy a testüket folyamatosan átmozgassák, ami ebben a helyzetben meglehetősen nehéz, főleg például egy panellakásban, ahonnan nem is léphetnek ki – a biztonságuk érdekében.
Az elején azt hittem, hogy csak egy-két ember fog majd jelentkezni, de egyre többen lettek, és nagyon hálásak voltak az ötletemnek, mind a gyerekek, hogy mozoghatnak egy kicsit, mind a szülők, hogy van egy állandó program, ami kicsit leköti és felpezsdíti a gyerekeket, illetve őket a délelőtti otthoni tanulás vagy munka után.”

„Az önkéntes tevékenységet március 20-án kezdtük, és a mai napig zajlik. A hétköznapok során napi 3-4 órát tevékenykedtünk, a hétvégén viszont napjainkat rááldozva szombaton egész nap, de a vészhelyzet elején 3-4 héten keresztül vasárnap is a szabadidőnket áldozva egész nap dolgoztunk a közös cél érdekében.
Számomra természetes volt, hogy beállok az önkéntesek közé, hiszen ebben a helyzetben közös célunk, hogy minél kevesebb megbetegedett ember legyen, óvjuk egészségünket, és ehhez szükséges volt az, hogy mindenki, ahogy teheti, segítse környezetét. Az online oktatásnak köszönhetően több időm szabadult fel, így tudtam önkéntes tevékenységet folytatni.”

„Március 23-án találkoztam a MAZSIHISZ önkéntesfelhívásával, amelyet kitöltöttem és elküldtem. Létrehoztak egy folyamatosan működő krízis-telefonvonalat, amely nemcsak információt és tájékoztatást ad a telefonálóknak, de a bajba jutott, idős holokauszt-túlélők igényeit is felméri, és önkéntesekkel bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, állatok sétáltatásában is segít nekik.
A MAZSIHISZ krízisvonal önkéntes munkatársának azért jó lenni, mert rendszerességet és célt hozott a mindennapjaimba. Bár hónapok óta nem voltam a közeli kisbolton kívül sehol, és nem találkozom senkivel, mégis sok-sok emberrel beszélek telefonon, akinek így segíteni tudok.”

Kép forrása: imbibe.com

Kép forrása: imbibe.com

Az ösztöndíjkérvény benyújtására május 15-ig volt lehetőség a Neptun felületen keresztül, pályázásra jogosultak voltak azok a teljes idejű, nappali képzésen tanuló, a pályázás félévében aktív státuszú hallgatók, akik a rendkívüli helyzet kihirdetésétől a pályázat leadásáig végeztek önkéntes tevékenységet – vagyis bármilyen tevékenységet, melyért sem pénzbeli juttatást, sem pedig kötelező tanegység teljesítése révén szaktárgyi kreditet nem kaptak. Ebbe természetesen a segítségnyújtás rengeteg módja beletartozhat, így a HÖK két kategóriát határozott meg: az A kategóriába azok a tevékenységek tartoztak, melyeket a hallgatók szervezetnél végeztek, erről minimum 1 oldalas beszámolót és a szervezettől kapott igazolást kellett leadniuk; a B kategória az egyéni segítségnyújtásra vonatkozott, melyet a beszámoló mellett a segített személy(ek) nyilatkozatával igazolhattak a hallgatók. Összesen 469 pályázó nyújtott be érvényes kérvényt, amelyből 418 pályázó kapott támogatástHorváth Mihály, az EHÖK elnöke a pályázat kiírásakor az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy 15 millió forintot terveztek, de végül 20 millió forint került szétosztásra.

Kiemelt kép forrása: hpci.net

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]