„Használd ki az egyetemi éveidet, mert később már nem lesz ilyen egyszerű külföldre menned” – mondogatták a szüleim gyakorlatilag a felvételi értesítő megérkezése óta. Négy év után hallgattam a tanácsra, így a szemeszter eleje óta a berlini Humboldt Egyetemen rontom a levegőt, amiből már most rengeteget tanultam a világról. Ha még nem döntötted el, hogy elmenj-e Erasmusra, most elmesélem, hogy miért add be azt a pályázatot.
1. Az idegen nyelv nem az, amit a suliban tanultál
Alapvető, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: aki szeretne minél jobban magáévá tenni egy idegen nyelvet (pláne, ha szakmai elvárásnak kell megfelelnie), annak kihagyhatatlan a külföldi félév. Bármilyen szorgalmasan tanulok németül kiskorom óta, mégis itt sajátítottam el olyan hétköznapi szófordulatokat, mint például a „viszont kívánom”; itt tanultam meg, hogy hogyan kell bankkártyát igényelni ezen a nyelven; és itt hallottam először, hogy egy-egy szó számos szinonimája közül melyiket használják az anyanyelvi beszélők.
Furcsának hangozhat, de még a kimondottan elméleti kérdések elmélyítésében is rengeteget segít az anyanyelvi környezet. Ilyenek például a névelők, amelyeket – és ebben minden németül tanuló egyetért – borzasztóan unalmas munka bemagolni; ha viszont a villamosra várva minden reggel egy gyógyszerreklámot tanulmányozol a megállóban, akkor soha többé nem felejted el, hogy a „bőr” szó nőnemű.
A Lichtfestival alkalmából kivilágított Brandenburgi kapu. (A kép a szerző felvétele, bár a telefont nem ő tartotta.)
2. Látókör-feszegetés
Szilárd meggyőződésem, hogy manapság különösen fontos utazni ahhoz, hogy átlássuk a világot. Az információkkal elárasztott 21. században, amikor általános probléma, hogy egyre nehezebb megbízható és objektív hírforrást találni, legjobb a saját szemünkkel meggyőződni arról, amiben bizonytalanok vagyunk. Németország erre kimondottan jó példa: az elmúlt hetekben rengetegszer tapasztaltam, hogy a fővárosi fiatalok milyen elszántan és éretten vetik bele magukat a közéleti-politikai szférába (ebben egyébként meghatározó szerepe van annak is, hogy az egyetem többnyire aktívan támogatja őket ebben); de a külföldi félév abban is segíthet, hogy árnyaltabb képet kapjunk olyan kényes kérdésekben, mint például a neoliberális mozgalom vagy a bevándorlás. Ezzel véletlenül sem azt állítom, hogy mindenben stabilan egyet kell érteni a helyi többséggel; sokkal inkább azt, hogy érdemes testközelből megfigyelni, hogy egy másik ország hogyan birkózik meg a társadalmi problémákkal, és ez milyen jó és rossz következményekkel járhat.
3. Egy szoba, tizenhat nemzetiség
A célkultúra megismerése nyilván elsődleges egy ösztöndíjas félév alatt – viszont ha egy olyan nagyvárosban töltöd ezt az időszakot, ahova rengetegen érkeznek ugyanilyen céllal, akkor mindenképpen érdemes kihasználni, hogy ennyiféle ország képviselőjével vagy körülvéve. Ez nekem duplán is sikerült, ugyanis a kollégiumban, ahol lakom, szinte csak külföldi diákokat helyeznek el; és minden nap tanulok valami újat: hogy mit főz a holland lakótársam a hétvégeken, hogy mit énekelnek a bolgárok sörözés közben a házibulikban, és hogy mi az a baseballra emlékeztető játék, amit pár indiai infószakos játszik az udvarunkon. Amikor pedig egy maláj sráccal rendelsz hawaii pizzát Berlinben, miközben az alattad lakó kameruni fiú chaten randizni hív, az mindennek a megkoronázása.
4. Utánam a vízözön!
Egy külföldi félév olyan, mintha szabira mennél a saját életedből. Persze itt is ugyanúgy tanulni kell, és a lakbért is érdemes időben befizetni, de mégis jóval kevesebb hosszú távú felelősség hárul az emberre ilyenkor: teljes mértékben a te döntésed, hogy bulizással, múzeumjárással, diákmunkával vagy magányos olvasgatással töltöd ezt a pár hónapot, mert ha tartod magad az alapvető szabályokhoz, akkor nem lehet semmilyen negatív következménye. Ennek megfelelően ez az időszak egyébként egy önismereti terápiával is felér, hiszen az idegen környezetben egészen új képet festhetsz magadról mások és saját magad számára is. Utána pedig csak azt viszed haza magaddal, amit te fontosnak tartasz.
5. Bulikultúra
Az ösztöndíjbizottság talán kevésbé lenne elragadtatva tőle, hogy ilyen szakavatott lettem a témában, de véleményem szerint külföldön a helyiekkel bulizni nem kizárólag szórakozás, inkább kőkemény országismeret. Hiszen ha Budapestet akarod megmutatni egy külföldinek, akkor – a turistalátványosságokon túl – valószínűleg először egy romkocsmába viszed fröccsözni, mert ezzel jellemezhető leginkább a mai magyar fiatalság szabadideje. Ha pedig berlini egyetemistákkal mozdulsz ki pénteken, akkor azt tanulhatod meg, hogy a német éjszakai élet már rég nem a szintetizátorról és a sramlizenéről szól: az első itteni hétvégémet például egy romos gyárépületből átalakított technóklubban bólogatva töltöttem.
A Mensch Meier, Berlin egyik legnépszerűbb technóklubja. (Forrás: The Club Map)
6. Milyen a német Neptun?
Amikor ideköltöztem, erre számítottam a legkevésbé, de egy külföldi egyetem mindennapjai egészen izgalmasak lehetnek. Pedig – lássuk be – a német kultúra alapjában véve azért nem tér el annyira a magyartól, mintha mondjuk Kazahsztánba utaztam volna, mégis számos olyan különbséget láttam, amelyek alapján élesebben látom az ELTE helyét a világ egyetemei között; és már elmondhatom magamról, hogy tudok valamennyit arról, miben jobb és miben rosszabb egyik a másiknál. Az egyik ilyen példa a Humboldt Egyetemen használt modulrendszer, amelynek megfelelően bizonyos tárgyakból egyáltalán nincsen számonkérés a szemeszter során. A legszebb, hogy a hallgatók emellett mégis bejárnak előadásra, ami sokat elárul a mentalitásbeli különbségekről is.
A német Neptun egyébként borzalmas, úgyhogy most már azt is tudom, hogy hálát kell adnom minden ELTE-s tárgyfelvételi időszakért.
7. Amikor tényleg a saját lábadra állsz
Nincs mese, amikor külföldön vagy, magadra maradtál. Persze mindig számíthatsz az adott egyetem mentorcsapatára (a Humboldté például kimondottan aktív és megbízható), és az elején még a többi vendéghallgatóval együtt tévedtek el a menzán, de bizonyos kérdésekben senki sem fogja a kezed. Míg Budapestre úgy érkeztem, hogy ismertem legalább öt idősebb ELTE-st, ráadásul a gólyatáborban felvilágosítottak minket a legfontosabbakról, addig Berlinben egy olyan jellegzetes szürke zónában találtam magam, amit a „humboldtos vagyok, de nem vagyok humboldtos” mondattal jellemeznék. Magamtól kellett kiderítenem, hogy hogyan működik az egyetemi Wi-Fi, hogy hol van a mosókonyha a kollégiumban, és hogy pontosan mit jelent az a „Protokoll”, amit jövő hétre kell beadnom Rilke-szemináriumra. A legnehezebb, hogy amikor egy olyan évfolyamon tanulsz, ahol a hallgatók már egy éve ismerik egymást (és ráadásul ugyanaz az anyanyelvük), akkor az első hetekben mintha egy láthatatlan fal választana el tőlük, amin sajnos még az sem segít, hogy csupa kedves és nyitott arccal találkozol.
Bár eleinte sokat szerencsétlenkedtem itt, mégis végtelenül hálás vagyok, mert életemben először tényleg egyedül kellett boldogulnom. Ez pedig egy pont után olyan talpraesettséget és önbizalmat ad, amit eddig sosem tapasztaltam.
Az S-Bahn és a TV-torony. (Forrás: Morgenpost)
8. Turistából lakos, lakosból turista
Vendéghallgatónak lenni meglehetősen kettős érzés: Berlin nem az otthonom, mégis sokkal jobban ismerem, mint azokat a helyeket, ahol csak pár napot töltöttem, szállodában laktam és a turistanegyedeket jártam. Emiatt pedig megéltem valamit, amit csak egy külföldi szemeszter során lehet – hogy egyszerre kétféleképpen tudok nézni erre a városra. Már nem vagyok idegen itt, de mégis másképp és jobban tudom élvezni, mint az „őslakosok”: azt például még mindig nem tudtam megunni, hogy az egyik szemináriumi terem ablakából látni a TV-tornyot; és minden reggel megdobogtatja a szívemet, amikor két megálló között egy pár másodpercre feltűnik a berlini dóm. Még mindig S-Bahnnal járok, pedig így tíz perccel hosszabb az út az egyetemre, de ez a közlekedési eszköz Magyarországon nem létezik; és ha nem kell sietnem, inkább lesétálok egy megállót, hogy végiglejthessek a Spree partján és a Museuminselen. Még azt is bevallhatom, hogy az ilyen alkalmakkor kárörvendően nézem a körülöttem bámészkodó turistákat, hiszen én februárig minden nap láthatom azt, amit ők pár napon belül elhagynak majd. Ha tehát egy város tényleg érdekel, ne a Bookingot nyisd meg, hanem az egyetemi Erasmus-tájékoztatót, mert utazni így az igazi.
A kiemelt kép forrása: artboxONE
