Szeretem az ELTE-t, mert… 31. – Interjú Seres Lili Hannával, a kultúra rovat társszerkesztőjével

Seres Lili Hanna 2017 óta vezeti a kultúra rovatot, és bár sokféle tevékenysége mellett már csak másodpilótaként foglalkozik a rovattal, mégis fontos szerepet vállal az ELTE Online életében. Most EO-s és azon kívüli munkájáról is mesélt nekünk, mert mindkettőből bőven lehet válogatni.

Mikor kerültél be az ELTE Online csapatába, és mi vezetett a rovatvezetői posztig?

2015-ben lettem a kultúra rovat újságírója, még Zima Richárd főszerkesztése alatt, Hajcsák Máriától vettem át a rovat vezetését 2017-ben. A kettő közt egyfelől élvezettel dolgoztam (első munkám az Egyetemi Könyvtár Dísztermének felavatásáról szóló beszámoló volt, máig a legemlékezetesebb tudósítói élményem), másfelől Prágában töltöttem egy Erasmus-félévet. Ezután jött a felkérés, amelyet nagy izgalommal fogadtam el.

Egy ideje Békefi Teodórával közösen viszitek a rovatot – miért született meg ez a döntés, és hogyan osztjátok be a közös munkát?

Amikor elkezdtem a doktori képzést és – elfogadva egy másik rovatvezetői állást – a prae.hu irodalmi rovatát is elkezdtem vezetni, ráadásul az első könyvem is a küszöbön állt, úgy éreztem, nem tudok mindent olyan maximálisan teljesíteni, ahogy azt mindig elvárom magamtól, így főszerkesztőnkkel, Blankó Mikivel egyeztetve felkértem Dórit, akiben mind emberként, mind az újságírói és a vezetői képességében megbíztam, hogy legyen a helyettesem. Később pedig, ahogy egyre több és mélyebb odafigyelést kívánó munkám lett, az EO-t viszont nem szívesen hagytam volna itt, megfordítottuk az arányokat, én hátrább húzódtam, társrovatvezető lettem. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan konzultálunk, és ugyanúgy dobom be az ötleteimet, mint eddig, csak a szerkesztésből vállalok kevesebbet, ezt hetekre bontva osztjuk le, minden hónapban előre megbeszélve, mikor viszem én a rovatot. Tehát nem feladatonként osztjuk be a közös munkát, hanem ugyanazt csináljuk, csak ő nagyobb arányban. Most már ő a rovat vezetője, én pedig a másodpilóta.

Fotó: Bokor Krisztián

Fotó: Bokor Krisztián

 

Az egyetemi újságírásban a kultúra, azt hiszem, kiemelt terület. Szerinted mi a legfontosabb szerepe egy kultúra rovatnak egy hallgatói magazin esetében?

Az egyik legfontosabb dolog, amit öntudatlanul mindig szem előtt tartottam, hogy a cikkek nem tematikai dimenziója is a lehető legminőségibb legyen. Tehát stilisztikailag, nyelvtanilag, szövegileg kiemelkedőek legyenek az írások, hiszen az összes rovat közül a legkellemetlenebb az lenne, ha épp a kultúra rovat cikkei lennének kifogásolhatóak írástechnikai szempontból. Ráadásul azt hiszem, ebben a rovatban dolgozik a legtöbb bölcsész hallgató. Így pedig mindaz, ami a bölcsészek társadalmi feladata, elkötelezettsége, tehát a felelős gondolkodás, a szellemi építés, tudatosság, józanság, mindennek fenntartása és közvetítése a rovat feladata is. És még akkor is kiemelkedően, ha ez a többi rovat krédójában is ott van.

Kulturális újságíróként nemcsak annyi a hallgatók dolga, hogy értékes kulturális programokat, olvasmányokat, zenéket ajánljanak, vagy érdekes emberekkel interjúzzanak. Hanem általánosabban az, hogy az emberi civilizáció egyik legfontosabb és legizgalmasabb tartópillérével, a kultúrával dolgozzanak – mert minél kevésbé foglalkozunk ezzel, annál reménytelenebb lesz társadalmilag a helyzetünk.

Szerinted mi az egyetemi újságírás szépsége? És nehézsége?

Szerintem a szépsége és a nehézsége is a kezdet, a tanulás, fejlődés megélése. Az, hogy először ebben a közegben ismerjük meg a nagy téttel bíró újságírói munkát. Egyszerre gyakorlunk, és rögtön bizonyítunk is, felkészülünk, de már alkotunk, teremtünk is. Kihívásokkal teli és mégis biztonságos tér.

Vannak további terveid a rovatot illetően? Milyen témákat, esetleg megközelítéseket szeretnél még beépíteni?

Jelenleg a célunk, hogy ezt a borzasztó helyzetet a saját területünkre fókuszálva enyhítsük. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk mi, kultúra rovatosok – öröm az ürömben –, hiszen a kultúra, a művészet az egyik dolog, ami segíteni tud a nehéz napokban, így bőven van mit adnunk az olvasóknak. Két sorozatot is indítottunk ennek keretében: KultúrKarantén címmel olyan cikkek jelennek meg, amik kimondottan a föntiekre koncentrálnak, vagyis hogy hogyan, milyen jól bevált eszközökkel vagy új ötletekkel tud segíteni most a kultúra. Első írásunkban a YouTube mint a színház új (ideiglenes) otthona áll a középpontban, sok-sok online színházi kezdeményezést ajánlunk az olvasóknak. A másik új, szintén nagyon izgalmas sorozatunk az ELTE Playlist, amelyben az egyetemhez köthető, feltörekvő vagy már sikeres zenekarokkal beszélgetünk. Ehhez a sorozathoz még egy playlistet is készített az egyik újságírónk, amely az interjúk publikálásával párhuzamosan folyamatosan bővül.

Korábban elkezdett a rovat egy bemutatkozós sorozatot, amelyben a rovat szerzői mesélnek magukról, ezt szeretnénk folytatni, a jelenlegi állapotok lelki és gyakorlati részét is kiemelve. Én nagyon szeretem, amikor egy egyetemi, sőt akármilyen kulturális lap a megbízható értékrend és szövegminőség mellett a személyesség erényét is előveszi.

Fotó: Csomos Attila (ELTE Online)

Fotó: Csomos Attila (ELTE Online)

A rovatvezetői munkádon felül két éve az Olvassatok ELTE-seket! című sorozatból készült antológiakötet szerkesztésében is részt vettél. Van tervben valamilyen további, EO-ra épülő akció?

Már két éve?! Elképesztő. Nagyon jó élmény volt, egyszerre tartottam élvezetes és fontos munkafolyamatnak az ELTE-n tanuló kiemelkedő írók bemutatását. Jöttek még további ötletek, tervek, amelyekből elsőként az ELTE Online gyönyörűséges fotókönyve jelent meg, Blankó Miklós és Csomos Attila szerkesztésében. Remélem, folytatjuk a kötetkiadást, és hagyományt csinálunk belőle, mert szerintem nagyon illik az EO-hoz minden szempontból.

Magyarosként sok más helyen látom a nevedet az EO-n kívül is: saját köteted jelent meg, egy doktori képzésben tanulsz, színházi projektekben is részt veszel. Mesélj egy kicsit arról, hogy miken dolgozol mostanában.

Sajnos természetesen mindent le kellett mondani, ami nyilvános, közös munka, például szeretett társulatommal, a Teátroom Lakásszínház SzövegTest nevű csapatával is leállítottuk a próbákat és előadásokat, de egyéb, nagyon várt fellépéseket is le kellett fújni. „Cserébe” érkeznek online ötletek, felkérések. Például Bánhidi Lilla, a társulat alapítója kérésére a költészet napján szájmaszkos-verses akciót csináltunk. Az f21.hu kulturális lap és a kiadóm, a Fiatal Írók Szövetsége kérésére is készítettem videós felolvasást. Nemsokára pedig egy másik felkérésnek teszek szintén nagy-nagy örömmel eleget, amikor online könyvklubot fogunk tartani a Várunk című kötetem főszereplésével. Az online tér most fontosabb lett, mint valaha – én ezt az időt megpróbálom arra is kihasználni, hogy például az Instagram-fiókomat mint író tudatosabban használjam; gyakrabban posztolok, és elkezdtem egy irodalmi idézetsorozatot is. Na de ebben az időszakban mégis csak a magányos munka dominál. Időről időre eszembe jut, mi a jó ebben a rossz a helyzetben, mi az, amit ad. És az egyik legnagyobb, hogy van időm és terem sokat gondolkodni, és dolgozni a regényemen. Azt hiszem, hogy ezért vagyok a leghálásabb – amellett, hogy minden szerettem egészséges. Kop-kop.

Kiemelt kép: a SzövegTest társulat előadása, Balogh Andrea táncossal. (Fotó: Budai Ákos)