EFOTT utolsó nap – S. Oszkár, rockerek és lezárás

Visszagondolva olyan gyorsan elrepült ez a hét, hogy szinte fel se fogtuk: ez az EFOTT fesztivál utolsó napja. A sok bulizás, a meleg és a sátorozás okozta nyakfájás persze kifárasztott minket is (napról napra egyre jobban hiányzik az ágyam), de azért egy utolsó pörgős nap még belefér!

A délutánt megint az ELTE civil színpadánál kezdjük, ahol az ország leghíresebb egyetemistája, S. Oszkár tart előadást – vagyis egészen pontosan az oldal mögött álló három srác. A beszélgetésből kiderül, hogy az egyetemisták mindennapi problémáin poénkodó profil eredetileg egyikük saját bejegyzéseivel indult, amelyeket a személyes idővonalán osztott meg a Facebookon. Miután azonban az ismerősei nem voltak annyira nyitottak ezekre a tartalmakra, inkább indított egy külön oldalt. Ez lett az S. Oszkár egyetemista, amely azóta majdnem százezer követőt nyert magának és egy idő után már az olvasók beküldött posztjaival is bővül.

A srácok azt is elmesélik, hogy az eredeti terv egy sokszínűbb fórum létrehozása volt, mely társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. Ezzel azonban „túl nagyot markoltak”, érdemesebb volt leszűkíteni a témát az egyetemista élet mindennapjaira. Az oldal létrehozása után az általuk elnevezett „trógermarketing” szabályait követve népszerűsítették azt: úgy terjesztették a bejegyzéseket, mintha ők maguk is véletlenül találtak volna rájuk. A kezdeti témák után a beszélgetés lassan átmegy sztorizgatásba a legviccesebb vizsgákról, beadandókról és ZH-król. Bár mi végig szakadunk a röhögéstől, mégis egy párbeszédet emelnék ki az egészből:

– Időben nekiálltam a szakdolgozatomnak, három héttel a leadási határidő előtt…
– Figyelj, véletlenül hetet mondtál a nap helyett.
– Bocsi, órát akartam.

A beszélgetés után hirtelen észrevesszük, hogy kicserélődött körülöttünk a fesztivál: mi az EFOTT-ra jöttünk, azonban egyre inkább a Rockmaratonon érezzük magunkat. Ez nem is csoda, hiszen a mai nap a rockzene számára van fenntartva. Egyre több fekete szett és acélbetétes bakancs tűnik fel a színpadok között, a tömeg pedig természetesen a Tankcsapda esti bulijára igyekszik. Lukács Laciék egy igazi zúzós koncerttel adják meg a nyomatékot a fesztivál utolsó napjának a Nagyszínpadon.

Egy másik helyszínen is keményebb zene kerül terítékre: a Berentzen Stage-en az egyik legismertebb fiatal magyar zenekar, az Esti Kornél táncoltatja meg az egybegyűlteket. Az Esti zenéje nem kimondottan rock, mégis hihetetlen ereje van – nem is csoda, hogy a fesztiválozók ezen a koncerten kiabálhatják ki magukból az összes feszültséget.

Mindeközben a Rauch MyMusic Arénában is az alter vonal kerül előtérbe Péterfy Bori és a Love Band segítségével. Az énekesnő fellépőszettje is megér egy külön misét, nézzétek csak:

cikk-006

A Nagyszínpadon persze továbbra sincs megállás, hiszen maga a Volbeat, a világhírű dán rockegyüttes pörgeti fel a bulit. A küzdőtér elején a rajongók egyre inkább belevetik magukat a pogózásba, míg a hátsó sorokban egész rockercsaládok buliznak békésen – személyes kedvenc látványom a Metal Lady feliratú pólóban ugráló kislány és tetovált apukája.

cikk-003

Így ért tehát véget a 2018-as EFOTT fesztivál. Ezeket a sorokat már egy kiadós zuhany után írom és persze alig várom, hogy kialudjam magam itthon – az azonban egészen biztos, hogy ez a hét volt az egyik legnagyobb buli életemben, hiszen egy egész hétig élhettem a fesztivál szlogenjének szellemében: CSAK SZABADON!

Fotók: Poósz Patrik (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]