Horváth Mihály marad az EHÖK elnöke

Pénteken délután tartotta alakuló és tisztújító küldöttgyűlését az ELTE HÖK a Múzeum körúti kampuszon.

A rendezvényt Horváth Mihály, az EHÖK elnökjelöltje nyitotta meg, valamint köszöntötte dr. Cseszregi Tamást, az ELTE Oktatási Igazgatóság vezetőjét, illetve Antalné dr. Szabó Ágnest, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatóját, majd átadta a szót Badinszky Áron elnökhelyettesnek, aki levezette az eseményt.
A napirend és a jegyzőkönyvvezető elfogadását követően Horváth Mihály, az egyetlen elnökjelölt tartotta meg bemutatkozó beszédét. „A siker közös, a kudarc egyéni” – mondta el Horváth Mihály, majd biztosította a jelenlévőket, hogy megválasztása esetén arra fog törekedni, hogy minél több közös siker és minél kevesebb egyéni kudarc érhesse a HÖK-öt.
Az elnökjelölt kitért az elnöksége alatt lefolyt előző évre is: nagy eredményként élte meg az elnöki kabinet az érdekképviseleti munka fejlődését (például a hallgatói ösztöndíjak megemelése, a szociális támogatások körüli bürokrácia leegyszerűsítése); büszkeségre ad okot emellett az, hogy az EHÖK-ben a nők aránya kvóta bevezetése nélkül is igen magasra tudott nőni; valamint hogy az ELTE HÖK immár megkerülhetetlen szereplője az országos hallgatói érdekképviseletnek.
Horváth Mihály beszédében nem hallgatta el azokat a feladatokat sem, amelyekben még van hova fejlődnie az EHÖK-nek. Ilyen például a modern (online) kommunikáció tudatosabb és aktívabb használata, az utánpótlásképzés, valamint az elődök tanácsainak, hagyatékának jobb felhasználása. Kitért továbbá arra is, hogy a küldöttgyűlés ezúttal nem a Kari Tanácsteremben, hanem a 047-es előadóban került megrendezésre. „Aki ismeri a történetünket, az tudja, hogy ebben a teremben a közéleti aktivitás sem volt soha inaktív. Ebben a történetben szeretnénk most ezzel az üléssel egy új fejezetet nyitni” – jelentette ki Horváth Mihály.
A szavazók vita nélkül választották újra Horváth Mihályt az ELTE HÖK elnökének 24 igen és 1 nem szavazattal.

Fotó: Csomos Attila / ELTE Online

Ezt követően az EHÖK tisztségviselő-jelöltjeinek bemutatkozására és megválasztására került sor:
Eszterhai Marcell elnökhelyettes 27 igen szavazattal;
Horváth Luca gazdasági alelnök 24 igen, 2 nem és 1 érvénytelen szavazattal;
Kovács Viktória kommunikációs alelnök 27 igen szavazattal;
Mayer Katalin szociális alelnök 25 igen és 2 érvénytelen szavazattal;
Gönczi Lili tanulmányi alelnök 27 igen szavazattal;
Menyhárt Barbara külügyi alelnök 27 igen szavazattal;
Varga Réka pályázatokért felelős alelnök 26 igen és 1 érvénytelen szavazattal;
Blankó Miklós, az ELTE Press főszerkesztője 25 igen és 2 nem szavazattal;
Szigeti Balázs tudományos alelnök pedig 23 igen és 4 érvénytelen szavazattal került megválasztásra.
A jelenlévők megegyeztek abban is, hogy a referensek személyét az elnökség választja meg, így ebben a kérdésben nem került sor szavazásra.
Utolsó napirendi pontként 26 igen és 1 érvénytelen szavazattal megválasztásra került az Ellenőrző Bizottság elnöke Vigh Patricia személyében.
A rendezvény végén Murai László, az EHÖK volt és a HÖOK jelenlegi elnöke biztosította támogatásáról az elnököt és megválasztott munkatársait, valamint Áder Nikolett tolmácsolta Jancsó Dorottya, az ELTE BTK HÖK elnökének gratulációját.

Fotó: Csomos Attila / ELTE Online

Ha kíváncsi vagy az elnök és csapata programjára, katt ide!

Fejléckép: Csomos Attila / ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]