Ez történt 2014-ben 4. rész

Így sportolt az ELTE népe 2014-ben – folytatjuk évértékelő sorozatunkat…

A 2014-es év közéleti, kulturális és tudományos eseményei után ezúttal a mögöttünk álló esztendő legsportosabb történéseiről olvashattok.

A 2014-es esztendő az ELTE-BEAC háza táján a fejlesztésekről szólt. Februárban, a szorgalmi időszak kezdetével komoly változások történtek az egyesület konditermében, ami még több diák számára tette vonzóvá az alakformáló és testépítő edzéseket.

Szintén ebben a hónapban, első alkalommal került megrendezésre az Éjszakai Futsalkupa, majd nem sokkal később, március 6-8-ig újfent a Bogdánfy utcába sereglett a Kárpát-medencei teremfocista egyetemi ifjúság színe-java: az V. KEK – melynek idei fővédnökei többek között Csányi Sándor és Simicskó István voltak – kiélezett csaták után végül is a sepsiszentgyörgyiek sikerét hozta.

Május 5-én 2014-ben is elrajtolt a múlt évi első 5vös5km-es futóverseny, melyet csupán három nappal előzött meg a Dunai Regatta elnevezésű nagyszabású eseménysorozat.

Természetesen nem hiányozhattunk a Kari és kolis sportnapokról sem, melyek közül az egyik legemlékezetesebb számunkra a Budaörsi Napok legmozgalmasabb estéje volt!

2014-ben nyáron sem maradtatok sport nélkül! Ott voltunk az év legsportosabb fesztiválján, az EFOTT-on, ahol rovatunk három kalandvágyó tagja egy igazán izgalmas, új sportággal, a teqballal is megismerkedett!

Az őszi tanév kezdetével szokásunkhoz híven bemutattuk Nektek az ELTE új sportkisokosát, amiből mindenki kedvére választhatta (és választhatja) ki a számára leginkább kedves, az ELTE-BEAC-on is űzhető sportágat.

Az első alkalommal megrendezésre kerülő ELTE sporthét után októberben jött a huszonhetedik 5vös5 kilométer, amit októberben a FitNight4 igencsak felhevült hangulatú estéje követett.

Amikor pedig már azt hittük, a tanév izgalmait nem lehet tovább fokozni, jött a szorgalmi időszak utolsó napja, amikor is az esztendő minden feszültségét levezethettétek az Éjszakai Sportnapon, méghozzá Bíró Ica segítségével!

Folyamatosan érkező sportágbemutatóink keretében megismerkedhettetek többek között a hurlinggel és a party kick-boksszal, de beerpongot bemutató cikkünkkel a sör és a pingpong vélhetően jelentős számú szerelmeseinek is kedveztünk.

Sportos tanárainkat bemutató sorozatunkban interjút olvashattatok a Párizsban tenisztrófeát nyerő dr. Bárdosi Vilmossal, a Romanisztikai Intézet igazgatójával, de azt is megtudhattuk, hogy Vaskuti András , az ELTE ÁJK oktatója nem csak a Kúrián bíráskodik nagy megelégedésre, hiszen az atlétikapályán is megállja a helyét.

Novemberre elkészült az egyetemi sport új szentélye, a lágymányosi Tüskecsarnok, amiről természetesen első kézből tájékoztattunk Titeket!

Végül, de közel sem utolsósorban exkluzív interjút olvashattatok Klein Dáviddal, az ELTE-BTK Himaláját megjárt hallgatójával.

Reméljük, velünk együtt Ti is élveztétek a 2014-es évet!

Maradjatok mozgásban az ELTE Online-nal jövőre is!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]