Ez történt 2014-ben 3. rész

Az újév beköszöntével is folytatjuk visszatekintésünket. Ezúttal 2014 legemlékezetesebb tudományos pillanatait vesszük sorra.

Az év végén elindítottuk a 2014-es évet összefoglaló cikksorozatunkat. Először a közéleti, majd a kulturális történéseket idéztük fel, most pedig jön a tudományos visszatekintés.

A tavalyi év ismét bővelkedett kiemelkedő ELTE-s kutatásokban. Januárban az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportja kísérletek során bizonyította, hogy képesek vagyunk megkülönböztetni kutyáink hangulatát, aminek magyarázata, hogy hasonló akusztikus paraméterekkel jellemezzük az érzelmek pozitív vagy negatív mivoltát és intenzitását, függetlenül attól, hogy egy kutya vagy egy embertársunk hangját halljuk. A Royal Society által megjelentetett Biology Letters-ben is publikált tanulmány nagy előrelépést jelenthet számos tudományág, különösen a robottechnológiai fejlesztések területén.

A teljesség igénye nélkül pedig beszámoltunk olyan ELTE-s sikerekről, mint például az Informatikai Kar oktatói és hallgatói által kifejlesztett okosszemüveg, amely a fogyatékkal élők mindennapjait könnyítheti meg, vagy a TáTK-s oktatók korrupció kutatásában elért nemzetközi sikeréről.

Február 11-én ismét elstartolt a Vanguard program, amelynek célja az volt, hogy közelebb hozza az adott szakterületen tevékenykedő előadókat és hallgatókat, és ezáltal egy konstruktív interdiszciplináris párbeszédet teremtsen. A program során különböző előadásokon vehettek részt az érdeklődő hallgatók, az eladások után pedig egy vita keretein belül beszélhették ki az adott témát.

Elkészítettük az ELTE szakkollégiumait bemutató sorozatunkat. A Szakkollégiumi körképet itt találhatjátok.

Hogy senki se maradjon le a legfontosabb tudományos eseményekről, útjára indítottuk a Heti tudomány rovatunkat is, amely heti rendszerességgel gyűjti össze a nagyvilágban történt és az ELTE-t érintő híreket.

Az összes fontos eseményen kint voltunk, így az Innovációs Napon, a későbbiek során pedig a győztes Bagi Péter 3D-s sudokuját is volt szerencsénk kipróbálni. Nem maradtuk le továbbá a Pszinapszisról, az első ELTE Tehetség Napról, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület által szervezett Felsőoktatási Médiakonferenciáról, ahol többek között a hallgatói mobilitásról és az újságírásról is szó esett. Júniusban egyetemünkre látogatott korunk legjelentősebb filozófusa Jürgen Habermas is. Kiosztották az Év Tudományos rendezvénye díjakat, az ELTE EKSZ is tovább fejlesztette a környezettudatosságot az ELTE-n, és természetesen az idén sem maradhatott el a Kutatók Éjszakája és a Szakkollégium Éjszakája sem. Ez utóbbin az ELTE rektora, Dr. Mezey Barna egy beszélgetés keretében fejtette ki véleményét és meglátásait a kancellári rendszer bevezetésével és az új Felsőoktatási Törvénytervezettel kapcsolatban. A női kvóta kérdése a politikában is nagy érdeklődésnek örvendett az idei Szakkollégium Éjszakáján. November végén pedig a Demokrácia Éjszakája elnevezésű program kívánta közelebb hozni a társadalmat érintő fontos kérdéseket az érdeklődőkhöz.

Több interjút is sikerült készítenünk igazán érdekes emberekkel, például Barina Zoltán botanikussal, aki 2004. óta vezet expedíciókat Albániába, vagy Dr. Dúll Andreával az ELTE PPK oktatójával, aki többek között az ELTE-s identitásról beszélt nekünk. Bemutattuk az egyetemi hallgatói szervezeteket és műhelyeket is.

Holnap a sportban történt legfontosabb eseményeket gyűjtjük össze 2014-ből, olvassátok el azt is! 🙂

 

(Kép: freepik.com)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]