Szakkollégium Éjszakája 2014

Idén tizedik alkalommal rendezte meg az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiuma a Szakkollégium Éjszakáját. Az idei rendezvény a Ringbe zárva- Velünk élő konfliktusok címet kapva, azt célozva meg, hogy bemutassa és közelebb hozza a résztvevőkhöz a társadalomban mélyen megbúvó konfliktusokat.

Este héttől, egészen hajnal fél kettőig tartottak párhuzamosan több előadást is. Az első esemény a Harmónia teremben Dr. Mezey Barna rektor úrral való beszélgetéssel kezdődött, aki kancellári rendszer bevezetéssel kapcsolatos aggályokról beszélt. A beszélgetésről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok.

Az este egyik legizgalmasabb előadásnak a mostanában nagy népszerűségnek örvendő Trónok harca sorozatban felmerülő közjogi-politikai helyzeteket boncolgató Kié a Vastrón? előadása ígérkezett. Dr. Hoffman István és Dr. Tóth Csaba, az ÁJK oktatói próbálták megfejteni, hogy közjogi-politikai szemüvegen keresztül milyen lehetséges kifutása lehet a történetnek.

Az egyik legnagyobb érdeklődés a Kelet-ukrán válság és Magyarország című előadást övezte. Tavasszal már volt egy előadás a TáTK-n hasonló témában, most az aktuális eseményeket elemezték a meghívott szakértők.

Két igen kényes kérdésről is tartottak beszélgetést. Az egyik a női kvóta a politikában volt, ami a törvényhozásban részt vevő nők szerepét elemezte: van-e ideális kvótarendszer, lehet-e ez a téma alkalmas a szavazók megnyerésére- ezek voltak a beszélgetés fő kérdései. A meghívott szakértők között Magyar Bálint, szociológus, az SZDSZ volt oktatási minisztere is ott volt. A másik téma pedig a pedofíliáról szólt. Mi a pedofília? Ki a pedofil? Káros-e a tabusítás? Erre kereste a választ Fliegauf Gergely börtönpszichológus és Neumann Károly szociológus.

Az előadások mellett interaktív programokkal is várták az érdeklődőket a szervezők: teaház és társasjáték, valamint interaktív programok keretében megismerhettük a kisebbségek és a fogyatékkal élők problémáit és a Szociopoly és a Nem Privát Színház játékaival hacsak rövid időre, de a bőrükbe is bújhattunk. A Harmónia és Konferencia terem közötti részen a Bliss Alapítvány mutatkozott be: ők a születési sérülés, betegség vagy baleset következtében kialakult beszédzavaros fiatalokat segítik és igyekeznek programjaikkal a kommunikációsérülés következményeit enyhíteni. Eljött az alapítvánnyal pár fiatal is, akik a Bliss gondozásában tanultak. Az egyik ilyen fiatallal, Tamással nekem is volt alkalmam beszélgetni. Igazán pozitívnak tartom, hogy testközelből is megismerkedhettem fogyatékkal élőkkel, hiszen ez nem csak a többségi társadalom érzékenyítését szolgálja, hanem a fogyatékkal élőknek is lehetőség a többségi társadalomban való egyenrangú részvételre.

A Bliss Alapítvány mellett több civil szervezet kilátogatott: az InDaHouse Alapítvány önkéntes programjára toborzott érdeklődőket, amelynek keretében az észak-magyarországi Perére látogatnak, hogy az ottani gyerekeknek hasznos szabadidős tevékenységet szervezzenek. Másik számomra nagy hatással bíró beszélgetést a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület aktivistáival folytattam. Sok kiadvánnyal és teszttel érkeztek, hogy rávilágítsanak mit is jelent az erőszak, milyen formái lehetnek és hogyan lehet kilépni egy bántalmazott kapcsolatból. A Budapest Pride szervezésében fotókiállítás is nyílt Szeretni emberi jog címmel, ahol megemlékeztek a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Rózsa Milánról is.

A rendezvény témáját tekintve mindenképp célba talált: a napjainkat egyre jobban átható társadalmi konfliktusokat igyekezett kibeszélni. Az érdeklődők számát tekintve, úgy tűnik erre van is igény. A szakmai előadásokon kívül pedig lehetőség is nyílt megismerkedni a civil szervezetek munkáival, vagy a különböző társadalmi szereplők bőrébe bújni. Ezzel a programmal a Szakkollégium Éjszakája hiánypótló rendezvény, amelyre érdemes volt kilátogatni.

Galéria

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]