Ez történt 2014-ben 2. rész

Az év legfontosabb kulturális történései, szerintünk…

Tegnap elkezdtük visszatekintésünket az évben a közéleti események bemutatásával. Ma könnyedebb vizekre evezünk és a kulturális történéseket foglaljuk össze.

Tavasszal elkezdtük bemutatni az Egyetemen működő kulturális köröket, öntevékeny csoportokat, így olvashattatok az ELTE Művészeti Együttesének Néptáncegyütteséről és a Bartók Béla Énekkarról és Egyetemi koncertzenekarról, de bemutatkozott a Vitaklub, a Romakép műhely,  a Kortárs Segítők, a LiKör skandináv kórus és az Egyetemi Színpad nyomán alakult Radikális Szabadidő Színház is, jövőre pedig tovább folytatjuk az ehhez hasonló szerveződések bemutatását.

De az aktuális események sem maradtak ki, beszámoltunk a BTK filmszakának 24 órás horrorfilm-vetítéséről, meghallgattunk egy előadást a TÓK-on a börtönviseltek visszailleszkedéséről, és elmentünk beszélgetésekre is, a BTK-n Sixx-et, az Index tv-guruját,a PPK-n Mosolykát hallgattuk meg.

A szakos és kari napok mindig nagyon jól sikerülnek, 2014-ben a TÓK, a PPK, a BTK napokra mentünk ki, valamint a kolis kulturális- és bulihetekből a szokásos KCsSK Kultúr7 mellett ellátogattunk a Vezér Napokra, az Ajtósi Napokra és a Budaörsi Napokra is. És természetesen a LEN és a Bölcsész Napok sem maradhatott ki a tavaszi felhozatalból.

Fesztiválok terén is sok helyen jártunk, beszámoltunk a VOLTról, a Balaton Soundról, az EFOTTról, a Campusról, a Szigetről és a SZINről is.

A programok és rendezvények mellett az Egyetem kulturális életének néhány fontosabb szereplőjével is beszélgettünk. Kele Dóri BTK-s hallgató az InstaVers sikeréről, Darida Veronika esztétával a kortárs színházról, díjnyertes fotósunkkal, Simó Szabolccsal a városi fotózásról beszélgettünk. De írtunk az ELTE-t érintő, egyéb aktualitásokról is, a nyári “posztolj verset a Facebookra” rohamkor megírtuk annak ELTE-s gyökereit, körbejártunk egy nagyon fontos kérdést, vagyis a Pub Quiz szabályait, és felhívtuk az előadásokon szunyálók, és az előadásokon szunyálókat trollkodók figyelmét az ELTE Sleeping Crewra. A vizsgaidőszakra tekintettel pedig szakmai időhúzást – sorozatnézést – javasoltunk a jogászoknak és a pszichológia szakosoknak.

A könnyedebb témák mellett azért nem sikkadhat el a figyelem a BTK új médialaborjáról és az Egyetemi Könyvtár felújítására biztosított majdnem 250 milliós Uniós támogatásról sem.

Holnap is folytatjuk a visszatekintést, akkor az év tudományos eseményeiről számolunk majd be nektek.