LiKör – Skandináv dallamok

Az egyszerű, tanszéken tanult dalocskák után felmerült pár lelkes skandinavisztikás hallgatóban, hogy valami többre vágynak, például a szólamok terén. A 2011-ben alakult kórus néhány tagjával beszélgettünk arról, hogy kik ők, miért és mit énekelnek.

A LiKör eredetileg 3 fővel kezdte meg a működést, hiába hívták hallgatótársaikat, nem akart változni a létszám, így az első próbák többnyire a Burger Kingben végződtek. Aztán egyszer csak ez a szám megnőtt körülbelül tízre, ma pedig már nagyjából húszan énekelnek.

A névre a mai napig nincs igazi ötletük. A most használatos, béta verzió Annus Ildikótól származik, és onnét ered, hogy a kör szó svédül kórust jelent. Innét már adta magát a LiKör.
Csúr Gábor, aki karvezetést és zenét is tanult, irányítja karvezetőként a kórust. Minden héten két órát próbálnak csütörtökönként. Egyre több és komolyabb fellépésük van: szerepeltek már a különböző skandináv országok budapesti nagykövetségein, és egyéb szervezetek programjain is felléptek, nyelviskolák és más cégek felkérésére.

Svéd, dán norvég nép- és műdalok mellett már izlandiakat is énekelnek, hála Rácz Katának, aki egy évet töltött el ott. Lelkesen meséltek az „agykontrollról”, amelynek segítségével megtanulhatják az izlandi szövegű dalok kiejtését: Kata felmondja a szöveget, amit mindenki otthon tud hallgatni és tanulni. Kortárs zeneszerzőktől is szerepel darab a repertoárban.
A múlt évben közös munkába kezdtek a Brnoi Egyetem néhány hallgatójával, akik hasonló érdeklődésűek, nekik svédül éneklő kórusuk van. Hála nekik, Csehországban is felléphettek, de nem ez az egyetlen külföldi kapcsolatuk, a közeljövőben Bécsben is fognak énekelni az ottani svéd anyanyelvű gyülekezetnek.

A fellépések egyébként két időszakra tagolódnak: a téli, Luca nap környékiekre, illetve a nyári, Szent Iván éjiekre.
Ha valaki kedvet érez, hogy csatlakozzon hozzájuk, nem lesz annyira egyszerű dolga: az első kritérium, hogy az illető a fentebb említett nyelvek valamelyikét beszélje, ezután hallgatják meg őt. Általában a félévek eleje alkalmas a csatlakozáshoz.
Ha hallani szeretnétek őket, akkor érdemes ellátogatnotok az ELTE Skandinavisztika Tanszékének rendezvényeire. Pontos információkat a Facebook oldalukon érhettek el.