Sziget – ahogy szeretjük

Nagy várakozás övezte az idei Sziget fesztivált, mely igencsak ütős programmal fogadta látogatóit, így mi sem maradtunk otthon augusztus közepén.

Ahogy arról már tavaly beszámoltunk, a 2013-as Sziget fesztivál éles hangú kritikákat kapott elsősorban a megszokott színvonalat el nem érő zenei felhozatala miatt, épp ezért is vártuk az eddigieknél nagyobb kíváncsisággal és még több reménnyel az idei fesztivált.

Az izgalmakat csak fokozta, hogy idén – a tavalyi programmal ellentétben – egy nagyon ütős fellépő listát sikerült összeállítani a szervezőknek. Ebben nagy szerepet játszott, hogy 2014-ben egy héttel későbbre tolták a rendezvényt, mely így nem ütközött más nagy fesztiválokkal, ennek köszönhetően a fellépőket is könnyebb volt leszerződtetni. Ez érződik a zenei palettán, mely olyan neveket sűrít, mint a Blink-182, Imagine Dragons, Bastille, Placebo, Outkast vagy The Kooks, hogy csak néhányat említsek.

A fent említett előadókat elnézve megállapíthatjuk, hogy a tavalyi program csak egy kisebb botlás volt, ami – a fesztivállal egykorú lévén mondhatom – nem ritka jelenség a 21 éves korosztály körében. Ahogy mi is tanulunk a hibáinkból, a szervezők is az előző évi kritikákból okulva, kiköszörülték a csorbát, és idén egy minden eddiginél erősebb fesztivált hoztak össze nekünk. Ezt jól bizonyítja, hogy a Sziget immár huszonkét éves pályafutása alatt 2014-ben produkálta a legnagyobb látogatószámot.

A 22. Sziget tehát minden várakozást felülmúlt – az enyémeket legalábbis, hiszen álmodni sem mertem arról, hogy tini korom egyik kedvenc együttesét, a Blink-182-t hallgathatom majd meg. Ennél már csak akkor lehetett volna nagyobb az öröm, ha nem a -1. napon lépnek fel, hiszen ilyenkor a koncerteken kívüli programok nagy része még nem indul be. Ezek után nem volt kérdés, mi vonzotta a Hajógyári-szigetre a kezdőnap látogatóit.

 Augusztus 11-én tehát a VIP bejáratnál töltött félórás sorban állás után végül bejutottunk a fesztivál területére, ahol egy újabb, ezúttal legalább egy órás sorban állás következett a fesztiválkártya feltöltőpontoknál. Élelmes polgárokként szépen felkutattuk a bejárattól legtávolabb eső feltöltőpontot, bízva abban, hogy megússzuk a várakozást, de nem csak mi voltunk ilyen rafináltak. Az már főleg kedvünket szegte, hogy – a korábbi évek rutinjától eltérően – a fesztiválkártyáért fizetendő kaució mellett még ötszáz forintot levontak egy szemeteszsákért, amelyet, ha szeméttel megtöltve adunk le, visszakapjuk az árát. A környezettudatosságra ösztönzés persze pozitív dolog, de a napijegyesek számára a legkevésbé sem praktikus ötlet, hiszen teljesen más egy sátor mellett egész héten gyűjtögetni a szemetet, mint egy amúgy is sűrű nap alatt ezzel bajlódni. Ez persze minden fesztiválkártyát alkalmazó rendezvényen bevett szokássá vált, így a nyár folyamán nem egy sör árát buktam el csak azért, mert nem volt kedvem Mikulás puttonnyal érkezni a kedvenc együttesem koncertjére.

Az időjárásra viszont nem panaszkodhattunk, hiszen első nap szó szerint kánikulával fogadott minket a Fesztiválköztársaság, így még nagyobb élmény volt a Sziget Beachen megmártózni a Duna hideg vizében, még ha csak térdig is mehettünk bele egy pár méteres szakaszon. A merészebb Sziget polgárok a kordon alatt átmászva próbálkoztak nagyobb vízfelülethez jutni, de mi nem egész napos strandolásra rendezkedtünk be, így folytattuk utunkat.

A Sziget nyitónapján ki más kezdhette volna a Nagyszínpad koncertjeinek sorozatát, mint az Ivan and the Parazol, akiknek az idei Sziget himnuszt köszönhetjük. Az egyre népszerűbb magyar együttest a Sziget visszatérő vendége, az orosz ska formáció, a Leningrad követte, késő délután pedig az 1975 nevű brit rock zenekar lépett színpadra. Eközben mi a Hello Wood kiállítás óriáshintáját teszteltük, de a 25 éves Tankcsapda jubileumi koncertjén már mi is a színpad előtt sorakoztunk, ahogy azt illik. A zenekar hozta a jól ismert dalokat és látványelemeket, voltak tűzcsóvák, Sziget mintás gitár, zúzás, szóval minden, ami kell.

A -1. nap legnagyobb neve természetesen a Blink-182 volt, így nem csoda, hogy már a Tankcsapda koncert végén fuldokoltunk az ötödik sorban. A Tankcsapdát követő félórás szünet pont elég volt rá, hogy egy – mind akusztikai, mind testi épségünk szempontjából – kényelmesebb helyet keresve várjuk a kétezres évek elejének egyik legnépszerűbb punk-rock zenekarát. Előkerültek a Blink-182-s pólók, tetkók és egyéb punk kellékek, a zenekar tagjai pedig húsz évvel idősebben, de kamaszokat megszégyenítő lendülettel – és a frontembertől megszokott hamissággal – játszották végig néhány új számuk mellett a ’90-es és 2000-es évek legkedveltebb dalait sorakoztató setlistjüket.

A nap lezárásaként ellátogattunk az Petőfi Rádió – VOLT Színpadra, ahol a Leander Rising tartott akusztikus koncertet, majd bejártuk a Cökxpôn Chill Gardent, a Világfalut, végül a Sziget Beach nyugágyaiban kötöttünk ki.

Összességében szép volt, jó volt, így mi maradunk a Fesztiválköztársaság elkötelezett hívei, jövőre ugyanekkor, ugyanitt!

Fotók: Szemerey Bence, Mohai Balázs, Csudai Sándor

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]