Mindjárt kezdődik – avagy mit várunk a 2018-as érettségitől

Bár korainak tűnhet az izgalom, hamarosan startol a 2017/18-as érettségi szezon. Ezt legjobban a már közzé is tett melléklet érzékelteti az Oktatási Hivatal internetes felületén. Ez alapján a május–júniusi vizsgák 2018. május 4-én kezdődnek. Ahogy azt megszokhattuk, az emelt szóbeli számonkérések a középszintűek (június 18–29.) előtt, június 7-től várhatók.

Ez természetesen idáig nem meglepő, viszont felmerülnek egyéb kérdések is. A tavalyi érettségi rendszerben történő változtatások után a végzősök valószínűleg gyanakodva figyelik az OH-honlapot. Ezt már most el lehet érni, és ami igazán hasznos lehet az időpontok meghatározásán kívül, az az emelt szinten teljesíthető tárgyak listája. Ezt mindenképp ajánlatos böngészni, hiszen a „kínálat” szűkült. Továbbra is érvényes az az elv, miszerint emelt szintű érettségi kizárólag olyan tárgyból lehetséges, ami egy bizonyos intézménybe való bejutáshoz szükséges. Problémát idéz azonban elő, hogy az új listán kívül eső tárgyak egyéb esetekben sem választhatók. Egészen konkrétan: ha például valaki egy korábbi vizsgaidőszak eredményeként kénytelen újra vizsgát tenni az adott tárgyból… Egyéb szemszögből vizsgálva sem mindegy, hogy ez a paletta hogyan módosul.

Szintén olvasható több cikkben, hogy milyen szakokra való jelentkezés során kötelező egy vagy két tárgyból az emelt szintű érettségi. A legtöbb a várthoz közelít, ha például az orvosi képzések kettős, emelt természettudományos rendszerére gondolunk. Ez legtöbb esetben a biológiát és a kémia/fizika tantárgyakat jelenti, de természetesen szakspecifikusan érdemes a „nagy tavaszi megmérettetésre” készülni.  Egyelőre a bölcsészképzések esetében sem tapasztalható kirívó követelményi eltérés az előző évihez képest. Nagyobb karok által képviselt nyelvszakok esetében a főnyelvből emelt vizsga az elvárt, illetve a felsorolt egyéb tárgyak közül egy középszintű papiros.

AppleMark

Ez idáig mindez elég általánosnak tűnhet, azonban maradt még egy igazán konkrét kérdés: a duplázás. Mindig előkerül, és igazából senki sem tud biztos választ adni soha.  Annyi azonban látszik, hogy a jelenlegi álláspont alapján a duplázás a 2017/18-as tanévre vonatkozóan megmarad. Ez alapján az összpontszám továbbra is két úton adódhat össze. A klasszikus továbbra is a gimnázium alatti teljesítményből származó pontok összege az érettségi eredményekkel együtt. A duplázás, ami sok diák számára érdekesebb, szintén az eddigiek szerint fog működni. Megemlítendő, hogy az egyéb területekről származó pontok (OKTV, sport stb.) és a 45% feletti emelt érettségikből összetevődő pontok mindkét esetben járnak a vizsgázóknak. Az alaptendencia pedig az, hogy azt a számítási elvet kell követni, ami több pontot eredményez, azaz jobb a vizsgázó számára.

És akkor a pontszámításról… A jelenlegi közzétételek/rendeletek/kiírások alapján ezen a téren is marad a megszokott folyamat. A maximális pont 500 lesz, ami a „klasszikus” pontszámítás esetén a tanulmányi és az érettségi pontokból adódik össze. A felosztás így 200-200 pont lesz. A középiskolai eredmények esetében az öt főtárgy a mérvadó. Ezek pedig: a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem, egy idegen nyelv és egy természettudományos tantárgy. Az üres – ideális esetben 100 pontos kapacitású – tér pedig, ahogy erről már szó esett, OKJ-s képzéssel, versenyeredménnyel, emelt vizsgákkal tölthető ki.

Elmondható tehát, hogy az igazi váltás 2017-ben volt, 2018 azonban nem hoz nagy változást. Ez pedig igazán megnyugtató, ha így marad.

Az érettségik időpontjai megtekinthetők itt.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/9/24/felveteli_pontszamitas_2018_duplazas_V1XWUMhttp://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/9/20/kotelezo_emelt_erettsegi_53ZTN6http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/9/22/felveteli_2018_milyenek_lesznek_a_ponthatar_STCAA7https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/erettsegi_2018tavasz/erettsegi_idopont_2018_maj_jun.pdfhttps://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/altalanos_tajekoztatas/vizsgatargyak_2017tol

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/9/24/felveteli_pontszamitas_2018_duplazas_V1XWUMhttp://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/9/20/kotelezo_emelt_erettsegi_53ZTN6http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/9/22/felveteli_2018_milyenek_lesznek_a_ponthatar_STCAA7https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/erettsegi_2018tavasz/erettsegi_idopont_2018_maj_jun.pdfhttps://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/altalanos_tajekoztatas/vizsgatargyak_2017tol

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]