Gyakorlószoknya, karaktercipő és legényes – Ilyen volt az ELTE Néptáncegyüttes felvételije

Közel nyolcvanan jelentkeztek az ELTE Néptáncegyüttesének 2021. 09. 16-án tartott felvételijére.

18 óra 20 perc körül lányok és fiúk csoportjai töltötték meg a 13. kerületi SÍN Kulturális Központ előcsarnokát. Ez az enyhén elrejtett épület az Együttes állandó gyakorlóhelyeként és raktáraként is szolgál, így a jelenlevők máris elkezdhették az ismerkedést az itteni környezettel. Részükről a személyes megjelenés előtt egy online regisztrációra volt szükség, itt a helyszínen már csak a jelenlétet ellenőrizték. A jelentkezők nagyobbik része az utánpótláscsapatba – az itteni szleng szerint az „uti-pótiba” – jelentkezett. „Számukra most csak egy tájékoztatást tart az oktatójuk, Riba Gábor” – magyarázza Bartók Tünde, az Együttes vezetője. „Akik a nagyegyüttesbe szeretnének kerülni, nekik egy sor felmérőfeladatot kell teljesíteniük, amiben lesz ritmusgyakorlat, utánzás, forgás és páros tánc” – folytatja, majd Nagy Luca vezetőségi tag hozzáteszi: „Ezekkel a gyakorlatokkal több mindent mérünk: egyfelől a jelentkező táncbéli tudását, másfelől a mozgáskoordinációját, illetve a testtudatát. Ezeket azért fontos megállapítani, hogy lássuk, fel tudja-e venni a ritmust a csoporttal.

Az idei felvételizők a tájékoztatót hallgatják

A jelentkező hallgatókon nem látszik az izgalom, türelmesen várják a rendelkezéseket. Az egyikőjük, Laura, a nagyok csoportjába felvételizik, Ürömről érkezett és már öt éve táncol. Fontos számára a tánc, a hagyományok továbbvitele, ezért is jelentkezett az Együttesbe. Tőle kicsit messzebb Csegő áll, aki jelenleg doktori tanulmányait folytatja matematika szakon. Ő az utánpótló csoportot szemelte ki magának, elmondása szerint a színpadi fellépés nem vonzza. „Szeretném megtanulni a lépéseket, hogy én is bekapcsolódhassak a táncba, ha olyan helyen, például táncházban vagyok. Olyan rossz, amikor csak nézem a többieket, de nem tudok beállni táncolni, így a jelentkezéssel a tanulás volt a célom.”

Andrejkovics Panni különböző motívumokat mutat a jelentkezőknek

18 óra 30 perckor meg is kezdődik a program: először mindenki helyet foglal a próbateremben, ahol Tünde mellett Andrejkovics Panni és Süle-Szigeti Levente, a nagyegyüttes vezetői, illetve Riba Gábor köszönti a jelentkezőket. Fény derül arra, hogy a felvételi válogatásra azért is szükség van, mert sokkal kevesebb a fiú a csapatban, mint ahány lány jelentkezik. A rövid bevezető után 4-5 fős csoportokban hívják be a táncosokat, akik először röviden magukról és táncos hátterükről mesélnek. Ezután Levente és Panni felváltva mutatják meg nekik a gyakorlatokat. A páros táncnál a nagyegyüttes három önkéntes férfitagja, Gábor, Zoli és Ádám működnek közre, akik egyben a derűs hangulatért is szívesen felelnek.

Gábor, Ádám és Zoli (b-j), a nagyegyüttes lelkes táncosai most sem voltak restek jó hangulatt teremteni

Nem sokáig kellett izgulni az eredményért, az utolsó csoport után ki is hirdették a vezetők a nagycsoport új tagjait. Aki nem került volna be, az az úti-pótihoz csatlakozhat, ahonnan, amennyiben elérte a megfelelő szintet, néhány hónapon belül felkerülhet a nagyokhoz. „A döntés nehézsége abban rejlett, hogy ki az, akinek azonnal helyet tudunk adni a nagyegyüttesben, és kinek szeretnénk lehetőséget biztosítani a fejlődésre az utánpótlón keresztül” – magyarázza Panni az eredmények közzététele után.

Az este azonban itt még nem ért véget: csütörtök lévén a nagyegyüttes próbanapja is volt, így akik ide nyertek felvételt, azonnal be is csatlakozhattak. Van is mit gyakorolni, hisz a távoktatás alatt az Együttes sem tudott együtt táncolni, így most teljes gőzzel vetik bele magukat a munkába. Nekünk pedig nem kell sokat várnunk, hogy színpadon láthassuk őket: október 16–17-én ők is fellépnek a Levendula Táncesten!

Kiemelt kép: ELTE Néptáncegyüttes

Képek: szerző fotói

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]