Startupverseny üzleti lehetőséggel

A Magyarországot képviselő ELTE-s diákok bemutatkozása remekül sikerült a University Startup World Cupon: kapcsolatokat építettek, valamint alkalmazásuk hasznosításához is tippeket kaptak a Koppenhágában 2017. szeptember 18–22. között tartott versenyen.

2jlx28xmz6lzs9fb

Az ELTE Informatika Karának csapata egyedüli magyar indulóként vett részt az egyetemisták számára megrendezett nemzetközi startupversenyen, amelyet Koppenhágában szerveztek meg. Az Eke Dániel, Bernáth Levente és Szűcs András által megálmodott Pulmoment egészségügyi alkalmazás, mely asztmás betegeknek nyújt hatékony segítséget, 2016-ban az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatának nyertese volt.

A University Startup World Cupra hetven csapat került meghívásra a világ minden tájáról. „A hét első felében egymással és a helyi kultúrával ismerkedtünk, valamint egy gyógyszercég székházában gyakoroltuk a prezentációnkat. Számunkra a verseny legnagyobb hasznát a Dán Műszaki Egyetemen (DTU) rendezett High Tech Summit hozta, ahol saját standon mutathattuk be termékünket technológiai szférában dolgozó üzletembereknek. Itt több fontos kapcsolat is született, illetve szoftverünk kutatási felhasználásának gyakorlati megvalósításhoz is tippeket kaptunk mentorunktól, Thomas Gravesentől, a Novo Nordisk projektmenedzserétől – mesélte Eke Dániel. – Összességében nagyon sikeres volt a részvételünk, mivel nem csak a dániai, hanem a teljes északi startupökoszisztémát is megismerhettük, és hasznos kapcsolatokat építettünk. Bízunk benne, hogy hosszú távú üzleti lehetőséget is megalapoztunk ezzel az úttal.”

A verseny győztese a brit RAB Microfluidics projekt lett, amely ipari gépek ellenőrzésére ajánl innovatív megoldást.

Forrás: elte.hu
Képek forrása 1 2

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]