Március óta először voltak szurkolók nemzetközi mérkőzésen – Szuperkupa-döntő Budapesten

A friss BL-győztes Bayern München és az Európa-ligát elhódító Sevilla részvételével rendezték meg a 2020-as európai Szuperkupa-döntőt Budapesten, a Puskás Arénában. Az UEFA augusztus végén hozott döntése szerint a stadion nézőtéri kapacitásának 30 százalékát foglalhatták el a szurkolók szigorú előírások mellett. Izgalmakban bővelkedő 120 perc után a Bayern München szezonbeli negyedik trófeáját emelte magasba. 

Az UEFA kiemelt tesztként kezelte a budapesti döntőt arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben be lehet-e engedni korlátozott számban szurkolókat nemzetközi meccsekre. A nemzeti bajnokságokban a szezon kezdetétől fokozatosan engedik vissza a nézőket a stadionokba, azonban egy nemzetközi találkozónak magasabb a rizikófaktora a különböző országokból utazó játékosok és szurkolók miatt.

A bajor drukkerek kb. 1500-an, a spanyolok csupán 350-en érkeztek Budapestre, de mindkét szurkolótábor tagjai rendelkeztek negatív koronavírus-teszttel (a Bayern Münchennél a klub finanszírozta a fanok tesztjét). Mindez azt jelentette, hogy többségében magyar szurkolók előtt dőlt el az európai Szuperkupa sorsa. A stadion területén komoly óvintézkedéseket vezettek be, csak maszkban, testhőmérséklet-ellenőrzést követően lehetett belépni a Puskás Arénába. A beléptetés zökkenőmentes volt, nem alakult ki tömeg egyik kapunál sem. A stadion területén tízméterenként kézfertőtlenítő volt kihelyezve, a nézőtéren pedig 4-5 szék kihagyással, maximum kettesével lehetett leülni. A szurkolók fegyelmezetten viselkedtek, a szabályokat betartották annak ellenére, hogy igencsak izgalmas összecsapás kerekedett a döntőből. Külön öröm, hogy 500 magyar egészségügyi dolgozónak juttattak belépőt a döntőre, őket a meccs kezdete előtt köszöntötte a hangosbemondó, a jelen lévő szurkolók pedig óriási tapssal köszönték meg áldozatos munkájukat.

Bajor fölény a nézőtéren – kiegyenlített küzdelem a gyepen

IMG_20200924_185129

A stadion felé sétálva nem lehetett nem észrevenni az óriási túlsúlyban lévő Bayern-mezes, -sálas fanatikusokat. A bajor sztárklub magyar szurkolói csoportja már kora estétől a stadion melletti Tücsök sörkertben gyülekezett, ahol néhány korsó sör mellett hangoltak a meccsre. A legmesszebbről azonban két argentin, River Plate mezt viselő semleges szurkoló utazott, akik kedélyesen beszélgettek a bajor szimpatizánsokkal.

A Bayern München 23 meccses veretlenségi sorozattal és három kupával (Bajnokok Ligája, Bundesliga, Német Kupa) a zsebében érkezett meg Budapestre. A Sevilla elleni döntőre a hazai bajnokságban egy laza 8-0-ás kiütéssel hangolódtak, azaz a meccs abszolút esélyesének számítottak. A Sevilla is sikeres szezont tudhat maga mögött, egyrészt befutottak a spanyol bajnokság 4., BL-indulást érő helyére (utoljára három évvel ezelőtt sikerült), másrészt megnyerték az Európa Ligát. Mindezt az alig több mint egy éve kinevezett, korábban a Real Madridtól csupán két hónap után menesztett, nem túl fényes edzői karrierrel büszkélkedő Julen Lopetegui vezérlete alatt érték el.

A meccs első 15-20 percét kisebb meglepetésre a spanyolok uralták, Alaba butasága után Ocampos büntetőjével a 13. percben vezetést szereztek. Hiába voltak sokkal kevesebben az andalúz drukkerek, már a kezdő sípszó előtt egyértelművé tették, hogy őket bizony nem lehet leszurkolni: folyamatosan énekléssel, dobolással és spanyolos szenvedéllyel biztatták övéiket. A Sevilla játékosain pedig érződött, hogy nagyon felkészültek a Bayernből.

SuperCup3

A bajoroknak kellett egy fél óra, hogy felpörögjenek és megérkezzenek a mérkőzésbe. A Flick-focira jellemző erőszakos letámadással és kombinatív játékkal szorították vissza a Sevillát, mely gyönyörű, igazi bayernes gólt eredményezett. Thomas Müller a spanyol védelem mögé emelte a labdát, Lewandowski pedig kapura fordulás helyett mellel előkészített a kapu elé robbanó Goretzkának, aki kiegyenlített.

A második félidő már igazi ki-ki meccset hozott, egymás váltották a szebbnél szebb akciók, azonban mindkét kapus remek napot fogott ki. A Bayerntől két gólt is elvett a játékvezető, a Sevilla pedig kapufáig is eljutott. A félidő végére állandósult a bajor nyomás, a Sevilla saját tizenhatosára szorult vissza, a 86. percben azonban En-Nesyri lépett ki ziccerbe, lövését Neuer óriási bravúrral védte. Hiába alakított ki tartós fölényt a Bayern, ha nincs Neuer, könnyen lezárhatta volna a meccset a Sevilla, a német kapus azonban hosszabbításra mentette a mérkőzést. 

SuperCup4

 

„…és a végén mindig a németek nyernek”

A kétszer 15 perces hosszabbítás kulcspillanata a hírek szerint már félig eligazolt Javi Martínez becserélése volt. A 32 éves középpályás a 104. percben egy okos fejessel eldöntötte a mérkőzést a Bayern javára. A gól után érződött, hogy a Sevilla teljesen elkészült erejével, már nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, a Bayern pedig okosan lepörgette a hátralévő időt, és megnyerte a mérkőzést.

A meccs lefújása után a csalódott sevillai játékosokat éltette a spanyol közönség, a Bayern München pedig hiába szokott hozzá az elmúlt időszakban a különféle trófeák megnyeréséhez, a szurkolókkal való ünneplés nekik is tudott extrát adni. A Szuperkupa felemelése után elsőként a Münchenből utazó bajor tábor felé vették az irányt, ahol teljesen megérdemelten zúgott a „Super Bayern, Super Bayern, hey, hey!” rigmus. A szurkolók külön köszöntötték (talán el is búcsúztatták) Javi Martínezt, a meccs hősét. Thomas Müller, Lewandowski, Kimmich és még néhány fiatal Bayern-játékos pedig a magyar drukkerek előtt is körbevitte a kupát a Puskás Aréna gyepén.

SuperCup1

A döntő két részt vevő csapata közül egyik sem játszott szurkolók előtt jó ideje, így különösen érződött az a plusz, amit a szurkolók tudnak hozzátenni egy mérkőzéshez. A Puskás Arénába látogatók pedig elégedetten távoztak, kiélezett, magas színvonalú mérkőzést láthattak egy bombaformában lévő óriásklub és egy ígéretes, masszív Sevilla között. Már csak az a kérdés, hogy mit dönt az UEFA az következő hetekben a szurkolók nézőtérre való visszaengedéséről. 

 

Felhasznált képek forrása: facebook.com/ChampionsLeague, szerző sajátja

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]