Különleges kincsek az Egyetemi Könyvtárban

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Európa-hírű szenzációs kötetekre bukkantak az Egyetemi Könyvtárban: Pázmány Péter híres pozsonyi magánkönyvtárából származó könyveket fedeztek fel és mutattak be a Nemzeti Kulturális Örökség Napján.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár idén is részt vett a Nemzeti Kulturális Örökség Napjai elnevezésű országos rendezvénysorozatban. Wallner György főszervező elmondta, hogy ez a rendezvény egy országos szintű esemény, melynek igazán jó publicitását könnyen ki tudják használni, s így az intézmény a köztudatban meg tud jelenni. Fontos ez a nap egyrészt azért, mert a nemzeti örökség komoly vagyona van a könyvtárban, másrészt pedig a könyvtárat, mint élő intézményt tudják reklámozni az eseményen keresztül.

A programok rendkívül változatosak és izgalmasak voltak: az érdeklődők megtekinthették a restauráló műhelyt, ahol Szalaváry Miklós restaurátor mutatta be e különleges szakma rejtelmeit. A látogatók megnézhették ezen kívül a digitalizáló műhelyt és részt vehettek a közkedvelt túrának számító, a könyvtár épületét és történetét bemutató programon is, a könyvtár szakembereinek vezetésével. Ezen hagyományos rendezvények közül kiemelkedik a szenzációnak számító Pázmány Péter magánkönyvtár felfedezése. A bíboros 1636. november 12-én kelt végrendelete értelmében híres magánykönyvtárát az általa szeretett és sokra becsült pozsonyi jezsuita kollégiumra hagyta. Több mint száz évvel később, mikor az Egyetemi Könyvtár Nagyszombatról Budára költözött, Mária Terézia megbízta a neves tudós, Kovachich Márton Györgyöt, hogy válogasson a Könyvtár számára köteteket a pozsonyi jezsuita könyvtárból. Kovachich a válogatás során valószínűleg nem tudhatta, hogy a Pázmány-könyvtár könyveiből is válogat, hiszen az állományt már 1637-ban beolvasztották a pozsonyi jezsuita kollégium könyvtárába és a nyomtatványokon sem szerepelt Pázmány neve.

Így lett a kiválogatott 25 kötet 1782-től az Egyetemi Könyvtár és egyben a Magyar Kulturális Örökség része. Mindez ideáig viszont csak sejtések voltak arról, hogy az Egyetemi Könyvtárban őrzött dokumentumok a magánkönyvtárból valók, de beazonosítani nem lehetett őket. Dr. Knapp Éva, a könyvtár tudományos szakreferense azonban kidolgozott egy módszert, ami alapján egyértelművé vált ezen kötetek beazonosítása. A több évig tartó munka gyümölcsét ezen a napon mutatták be először. Azt hiszem, joggal állíthatjuk, hogy e felfedezés olyan jelentőségű, mely meghaladja egy ilyen rendezvény kereteit. Ezért is terveznek egy kimondottan ennek a leletnek szentelt kiállítást, ez a nap pedig arra volt jó, hogy a felfedezés bekerüljön a köztudatba.

Aki lemaradt volna a rendezvényről, ne csüggedjen, ugyanis Wallner György elárulta, hogy az ősz folyamán az Egyetemi Könyvtár további érdekes programokkal készül a kíváncsi látogatók legnagyobb örömére.

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/tweng/2168836714/

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]