Vér a taxikárpiton – Douglas Stuart: Shuggie Bain – A függés és a felnövés regénye

Csukd be a szemed. Gondolj vissza azokra az évekre, amikor még kisgyerek voltál. Öklömnyi kerületű kisbolygótested körül megannyi felfedezésre váró, hozzád hasonló kozmikus alak kergette egymást, és a te nyiladozó értelmed napról napra több tudást és tapasztalatot vonzott gravitációs teredbe, de mégis egyetlen hatalmas, meleg fényű csillag határozta meg lélegzetvételeid ritmusát: az édesanyád.

Douglas Stuart debütáló regénye bővelkedik önéletrajzi elemekben, ennek köszönheti sokszor kegyetlen hitelességét. A könyv két éve elnyerte a rangos Booker-díjat. Úgy gondoltam, utánajárok, mit tanulhatunk abból, ha a segítségével visszarepülünk a nyolcvanas évek Skóciájának szürke bányásztelepeire: csupa keservesen szép leckét a gyermeki szeretet végtelenségéről, a függőség bilincseiről, és arról, hogyan lehet a kietlenségben is meglelni a boldogság ringatását.

A regény borítója (fotó: libri.hu)

Glasgow repedezett járdájú utcáin összekeveredik a sültkrumplizók gyomorfájdító olajszaga a friss vér kellemetlen fémességével. Itt születik és növekedik fel az elhallgatott családi tragédiákkal terhelt múltú Agnes Bain. Egy igazi díva, egy olyan nő, aki mindig ad magára, és tudja, hogy szépsége és karizmája kivételes gyémánttá emeli alakját a férfiak szemében.  

Douglas Stuart (fotó: amazon.de)

Az ipar aranykorának örökre vége, a bányásztelepekről nem indul meg többé a munkások sora minden reggel a föld alá, inkább koszos gyerekeik nyakába akasztanak egy foszladozó táskát, és heti kétszer elküldik őket, hogy vegyék fel a segélyt. Van valami, ami mindig köréjük fonja meleg bódulatkarjait, és megnyugtató dallamokat suttog a fülükbe, hogy el tudják viselni a cigarettafüst homályából is kiábrándítóan sehova sem tartó élet terhét: az alkohol. Olyan édes fegyver ez, amely könnyedén tanítja meg az embereket arra, hogy felfeszítsék a gázóra lapját és kikaparják alóla az érméket, hogy rejtekhelyeket találjanak maguknak, hátha akkor tovább dédelgethetik szeszillatú boldogságukat. Közösségbe kovácsolja őket, még a házasságnál is erősebb köteléket jelent az ivócimboraság kellemesen fojtó béklyója. Az omladozó lakótelepeken több generáció zsúfolódik szűkös lakásokba, ahol egyetlen szórakozási lehetőségük a kártya – melynek nem titkolt célja, hogy kivarázsolják egymás lyukas zsebeiből az utolsó pennyket is. Egyetlen lehetőség a kitörésre: a taxisofőrök kasztja. Ők a biztos megélhetés kulcsai. Ezt Agnes is megérzi, ám épp ez lesz a veszte: a viszonzatlan szerelem taszítja bele az alkoholizmusba. 

Egy lakótelep Glasgow-ban (fotó: Think Scotland)

A történet másik tengelyét Agnes kisfia, Shuggie Bain – az író alteregója – alkotja. Shuggie sorsfeladatának érzi, hogy kirángassa anyját az ital karmai közül, ugyanakkor a saját démonaival is meg kell küzdenie. Hiszen szinte „rá van írva”, hogy meleg, ami miatt rendszeresen csúfolódás és bántalmazás céltáblája lesz az iskolában és lakhelyükön, a bányásztelepen egyaránt.  

Egy magányos kisfiú Glasgow egyig városnegyedének határában (fotó: The Scotsman)

Agnes és Shuggie kapcsolata szívfájdítóan felemás: a fiú feltétel nélkül szereti az anyját, és csorbíthatatlan a hite abban, hogy egyszer normális életük lehet, az anyja dolgozni fog, és nem kell többé segélyért járkálnia. Agnes ugyanakkor egyszerre tekint gyermekére teherként és egyfajta szeretetpótlékként, akin néha kiélheti érzelmeit, talán kicsit régen eltűnt csalfa férje lenyomatát is belelátja.  

Agnes karaktere nemcsak karizmája miatt lett egy végtelenül egyedi és erős regényhős, hanem a múltoz fűződő, beteges ragaszkodás miatt is. Alkoholizmusát a bosszúvágy táplálja, amit semmivel nem lehet kielégíteni. És mindig menni akar tovább. Hiába ragad évekre egy szürke bányásztelepen, függősége legsötétebb időszakában is küzd azért, hogy kiszabadulhasson onnan. Mindene az igényesség és a szépség. Tökéletesre sminkelt és hajlakkozott burkot von önzőséggel és kínnal átitatott lelke köré. Telve van kegyetlenséggel és önsajnálattal, de legbelül csak egy törékeny kislány, aki szeretetre vágyik. A telefon, amin folyton a taxisdrosztot hívogatja olyan, mint egy mindennél erősebb gemkapocs, ami odatűzi Agneshez a volt férje iránti szerelmet, és azokat az éveket, amikor napokig hiába várta haza.  

Egy angol kiadás borítója (fotó: Amazon.com)

Shuggienak van két féltestvére is, Agnes első házasságából, ám ők hamar otthagyják a függőség csapdájában vergődő anyjukat, és megpróbálnak a saját lábukra állni. Kálváriájuk kiszámítható hétköznapisága még egy rétegnyi komor színezetet ad a regényhez.  

A mű legfőbb erénye az atmoszférateremtés: élethűen és könnyen elképzelhetően írja le a gazdasági hanyatlásba süllyedő várost, a helyszínek néhány skiccszerű leírástól is képesek olyan elevenné válni, hogy szinte valós személyekként vesznek részt a jelenetekben: ráncos homlokú megfigyelővé válik a mosogató alatti sör rejtekhely, mindig vidám mókamesterré az érmékkel működő tévé, jóságos nagybácsivá a gázóra, aki eltűri, hogy körömmel feszegessék fel a testét, hiszen mindig van nála egy kis apanázs.  

A regénynek sajnos fontos szereplője az éhezés is. (fotó: The New Statesman)

Szintén bravúrosan jeleníti meg Stuart az érzékeny Shuggie lelkivilágát, amibe még úgy is jól esik belelátni, hogy tudjuk, a fájdalomból jut neki a legtöbb osztályrészül. Ezt nem a főhős érzelmeinek szentimentális taglalásán keresztül éri el az író, hanem apró, jelképes jeleneteken keresztül. A nyiladozó meleg öntudat metaforái a kislányillatot árasztó műanyag lovacskák lesznek, a durva szexualitást egy idősebb fiú epizódszerepe adja, aki egy kidobott mosógép dobjába kényszeríti Shuggiet, és egyfajta bátorságpróbának veti alá.

A cselekményt gördülékennyé és könnyen követhetővé teszi Stuart puritán, rövid mondatokra épülő stílusa. Ez a hitelességhez is hozzájárul, hiszen olyan szavakkal  érzékelteti a környeztetet, amik illenek egy gyerek gondolatvilágába. 

Viszont van a könyvnek árnyoldala is. Sokszor azt éreztem, hogy a jelenetek a semmibe tartanak, nem kapcsolódnak össze semmilyen logikus rendszer szerint. Sokszor csak sorakoznak egymás után a válogatott borzalmak, a jó arányérzékkel adagolt nyomortaglaló részek, de nincs közöttük összefüggés, nem lendítik előre a cselekményt, nem utalnak vissza egymásra. Talán ezen jelenetek megkurtításával, elhagyásával még hatásosabb lehetett volna a történet.  

A Shuggie Bain egyszerre húsbavágó és könnyfakasztóan szép. Olyan, mint a konzervvacsorák illata a bányásztelep felett: a szürkületben egyszerre indulnak meg az egyforma házak felé a napestig utcán játszadozó gyerekek, gyomruk megvetően húzódik össze a bolti műíz ezerszer érzett, egészségtelen gondolatától, de ajkaik ösztönösen felfelé görbülnek, mert tudják, hogy volt az anyjukban annyi erő, hogy egy kis időre elfeledkezzen az italrejtekhelyek utáni kajtatásról, és ételt tegyen a konyhaasztalra, mire hazaérnek.  

Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a családtörténeteket, szívesen olvas az emberi kapcsolatok működéséről, és vonzódik a kietlen tájakhoz. Javaslom, hogy 16 éves kor alattiak ne vegyék kézbe, mert előfordulnak benne durvább jelenetek is. A télvégi estékhez tökéletes olvasmány, és talán a tavaszi újrakezdés ígérete is könnyebben nyílik majd az olvasók lelkében, miközben forgatják.

Kiemelt kép forrása: Vintage News Daily