Dániában is ingyen tanulhatunk

A legtöbb gimnazistának és egyetemistának megfordul a fejében a külföldi tanulás gondolata – a dániai egyetemekre is bejuthatnak ingyen a magyar hallgatók.

A választható képzések is sokfélék: az itthoni alapképzésnek megfelelő hat féléves University Bachelor’s degree a mesterszakra készít fel – ezek Dániában ugyanúgy kétévesek, mint nálunk. Létezik ugyanakkor a Professional Bachelor’s degree is, ez a képzés hat-kilenc féléves, és a nagyobb gyakorlattal szükséges szakmákat jelenti, például jövendőbeli ápolók, mérnökök, vállalkozók vesznek részt ebben a képzési formában. Az egyik ötszázas rangsor szerint a világ legjobb egyetemi közt öt dániai egyetem is szerepel, tehát az oktatás színvonala magasnak tűnik.

A szakképzések (Academy Profession degree) is sokfélék, ezek általában négy-öt félévesek, és természetesen sok angol nyelvűt is találunk.

A dán nyelv nem tudása pedig nem okozhat problémát: nagyon sok angol nyelvű képzés van, de ha Dániában tanulunk, ingyenesen járhatunk dán nyelvi tanfolyamra – akár azért, hogy a következő képzésünket már dánul végezhessük kint.

Két hátránnyal azonban mindenképpen számolni kell: az egyik az, hogy a leggyakrabban kért nyelvvizsgák a TOEFL, az IELTS és a Cambridge CAE, márpedig ezek jóval drágábbak, mint az itthon népszerű TELC és ECL – de a kiválasztott egyetemnél ingyen lehet letenni az Oxford Placement Testet. A másik hátrány pedig az itthonihoz képest jóval magasabb árak, egy hónapra körülbelül 5500 dán koronával, nagyjából 750 euróval kell számolni. Ugyanakkor – ahogy azt egy feltehetően magyar lány írja – diákmunkát sem nehéz találni.

Bár az őszi félévre a jelentkezési határidő már lejárt, keresztféléves képzésre általában decemberig lehet jelentkezni.

További információk: studyindenmark.dk, daniaitovabbtanulas.dk

 

Forrás: eduline.hu

Kép: Study in Denmark facebook-oldal

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]