Kevesebben hagyják majd abba az egyetemet, nő a diplomások aránya az államtitkár szerint

Tartani kell az oktatás terén az Európa 2020 stratégia keretében vállalt célokat, a felsőoktatási stratégia pedig javítani fog a diplomások arányán – mondta el pénteken Brüsszelben Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.

Az államtitkár az uniós oktatásügyi miniszterek tanácskozása után elmondta, hogy a tagállamok tárcavezetői egyetértettek abban, hogy csökkenteni kell az iskolát félbehagyók, s növelni kell a diplomával rendelkezők arányát. Az uniós tagállamok 2010-ben azt tűzték ki célul, hogy átlagosan 10 százalék alá csökkentik az iskolát annak befejezése nélkül elhagyó, és 40 százalékra emelik a diplomával rendelkezők arányát a 30-34 éves korosztályban.

Palkovics László szerint ehhez illeszkedik a magyar felsőoktatási stratégia is, amelyet Párizsban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) is bemutattak, s amely azzal, hogy a munkaerőpiac igényeihez igyekszik igazodni, és az intézmények szerkezetének átalakítását célozza, az OECD céljaival is egyezik – erről az államtitkár már korábban is nyilatkozott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási államtitkára elmondta, hogy nem hatékony az a képzés, amelyet elkezdenek, de nem fejeznek be a hallgatók. Hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási stratégia a bejutási követelmények megemelésével senkit sem akar kizárni a felsőoktatásból, hanem a jelenlegi 35-40 százalékos lemorzsolódást szeretnék csökkenteni. Az intézkedések eredményeként szerinte nem a diplomások, hanem az intézményekből kiesők aránya fog csökkeni, így végeredményben a végzettek aránya növekszik majd. Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország az Európa 2020 stratégiában azt vállalta, hogy 30,3 százalékra növeli a diplomások arányát a 30-34 éves korosztályban.

Hangsúlyozta, hogy arra is tekintettel kell lenni, hogy a magyar gazdaság szerkezete jelenleg 35 százalék körüli diplomás munkavállalói arányt igényel. Ha pedig ez idővel változik, akkor a célt is felül lehet vizsgálni.

Beszélt arról is, hogy önmagában nem tekint negatív dologként arra, ha egy diplomás szakember vagy egy hallgató külföldre megy – ha utána hazatér. A felsőoktatásban külföldön tanulóknak szerinte olyan vonzó mesterképzéseket és doktori iskolákat kell kínálni, amely miatt megéri számukra itthon folytatniuk tanulmányaikat.

 

Forrás: eduline.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]