Megfelel az OECD irányelveinek a felsőoktatási stratégia

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik vezetőjével folytatott megbeszélése után Palkovics László kiemelte, a szervezet elégedett az új tervekkel, az abban megfogalmazott célok egyeznek az OECD stratégiáival.

Palkovics szerint azzal, hogy a szervezet együttműködését fejezte ki a felsőoktatási stratégiával kapcsolatban, az eredményesség mérésének segíségével az OECD-országok kontextusába fogja helyezni Magyarországot. Az OECD szerint Magyarországon igen magas az intézményi autonómia, ami indokolja a kancellária bevezetését, illetve javaslatot tettek felsőoktatási menedzsment szakirány létrehozására, hogy az intézményeket igazán felkészült szakemberek irányíthassák gazdaságilag. Fontosnak tartják a stratégiában is kiemelten szereplő intézményi és szakmai fókuszt, illetve a gazdasági és társadalmi helyzet kiszolgálását.

Mivel a felsőoktatási stratégiát a Felsőoktatási Kerekasztal elfogadta, az új rendszerrel Magyarország részt kíván venni  az OECD új méréseken alapuló mennyiségi és minőségbiztosítási programjában.

forrás: Eduline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]