Ismét PR és marketing képzés indul az ELTE Média Tanszéken

A 2017-es tavaszi félévben is meghirdeti képzéseit az Independent Media Education Center, a kommunikáció és média területén dolgozó vezető szakembereinek közreműködésével. Az előadók ismét olyan gyakorló szakmabeliek lesznek, akik a felsőoktatás keretein belül oktatott, elsősorban elméleti alapokhoz képest, azokat kiegészítő, konkrét piaci ismereteket nyújtanak.

Kinek szólnak a képzések?

Kommunikációs kurzusaikat egyaránt ajánlják az egyetemi szakirányú képzésben részt vevő hallgatóknak, valamint a szakmában dolgozó pályakezdőknek, és azoknak a kommunikációval foglalkozó szakembereknek, akik ismereteiket bővíteni kívánják más területek, szektorok megismerésével.

A kurzusokat az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke által kreditpontos, szabadon választható tantárgyakként is meghirdetik a hallgatóknak.

PR kommunikáció a gyakorlatban

Tudj meg többet a médiumok szerkesztőségeivel való együttműködésről, a kríziskommunikációról, a közösségi média használatáról, a nonprofit szervezetek kommunikációjáról és sok egyébről!

A tervezett program itt olvasható.

  • Időpont: 2017. február 22–május 17., szerdánként 11 héten át, heti egy esti alkalom 17.30 és 20.00 óra között
  • Helyszín: ELTE BTK Főépület, 1088 Budapest Múzeum krt. 4-6.
  • A képzés díja: 140 000,- forint + áfa, azaz 177 800,- forint / 11 alkalom.
  • Nappali tagozatos hallgatók számára: 55 000 forint + áfa, bruttó 69 850 forint / 11 alkalom + 1 konzultáció
  • Jelentkezési határidő: 2017. február 10.
  • Azok, akik részt vesznek a Marketingkommunikáció a gyakorlatban képzésen is, az egyik képzés árából 50% kedvezményt kapnak.

Marketingkommunikáció a gyakorlatban

Minden, amit tudni akarsz a reklámról! A kreatív ötlet születésétől a médiahasználatig, a generációs marketingtől a reklámpszichológiáig.

A tervezett program itt olvasható.

  • Időpont: 2017. február 23 és május 11. között 11 héten át csütörtökönként, heti egy esti alkalom, 17.30–20.00
  • Helyszín: ELTE BTK Főépület, 1088 Budapest Múzeum krt. 4-6.
  • A képzés díja: 140 000,- forint + áfa, azaz 177 800,- forint / 11 alkalom.
  • Nappali tagozatos hallgatók számára: 55 000 forint + áfa, bruttó 69 850 forint / 11 alkalom + 1 konzultáció
  • Jelentkezési határidő: 2017. február 10.
  • Azok, akik részt vesznek a PR kommunikáció a gyakorlatban képzésen is, az egyik képzés árából 50% kedvezményt kapnak.

Prague_from_Klementinum

A cég ezúttal nyereményjátékot is hirdet, így a tavaszi képzésekre jelentkezők között egy két főre szóló hosszú hétvégét sorsolnak ki Prágába. A csomag tartalmazza a buszutazás, két éjszakát egy három csillagos szállodában, valamint a biztosítás költségeit 2 fő részére.

Azoknak pedig, akik sikeresen leteszik az opcionális vizsgát, a Magyar Reklámszövetség ingyenes tagságot ajánl fel.

További információkat itt találtok, de írhattok is a info@independentmedia.hu címre.

Hallgatóként a kurzusokra a Neptunban tudtok jelentkezni, külsősként pedig a Képzéseink fül alatt itt!

Az Independent Media Education Center hosszabb képzései mellett rövid, egy-két napos workshopokat, tréningeket is tart megrendelésre vállalatoknak, intézményeknek. Illetve gyakornoki és állásközvetítő programjuk a képzéseiken résztvevő diákok, pályakezdők és gyakorló szakemberek számára kínál állás-, valamint gyakornoki lehetőségeket, céglátogatásokat, konzultációkat.

Forrás: Independent Media Education Center
Kép: Tech.co, Wikimedia Commons

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]