Kihaltnak vélt szilfák a britek orra előtt

Az angol királyi család skót rezidenciájának kertjében, a Holyroodhouse-palota udvarán, brit tudósok a Wentworth szilfának (Ulmus ‘Wentworthii Pendula’) két példányát azonosították. Az eset különlegességét az adja, hogy a fák magassága már meghaladja a 30 métert, miközben több évtizeden keresztül kihaltnak hitték a fajt. Mindezidáig azt feltételezték, hogy minden példány az 1980-as években Európán végigsöprő „hollandiai szilfavész” áldozata lett. A botanikai felmérés azonban igazolta, hogy valóban a Wentworth szilfa két még élő egyedét találták meg.

A felfedezés Dr. Max Colemanhez, az edinburgh-i Royal Botanic Garden munkatársához kötődik. Elmondása szerint, a fák valószínűleg azért élték túl a járványt, mert a 80-as években a városi tanács még idejében felkutatta és kivágta a fertőzött egyedeket. Munkájuk nélkül vélhetően szilfák ezrei pusztultak volna még el, s a most felismert példányok se élnének már.

Eredetük egyelőre ismeretlen

Bár a felfedezés nélkül nem lenne kutatás, mégis csak a munkafolyamat első lépése volt. Ugyanis Coleman munkatársaival jelenleg a fák múltját igyekszik feltérképezni. Az archív anyagok szerint, 1902-ben három fa is érkezett a botanikus kertbe Németországból, ezek közül egy biztosan elpusztult a járványban. Azt, hogy a palota kertjét ékesítő szilfák azonosak-e a Németországból érkezett, a járványt vélhetően túlélő egyedekkel, még vizsgálják a szakemberek. Annyi bizonyos, hogy az intézmények között igen szoros kapcsolat épült ki a 20. század elején.

Nem csak a két egyed eredeti homályos, hanem a faj nevéé is. Néhány botanikus szerint egy dél-yorkshire-i Wentworth Woodhouse nevű vidéki kastély után nevezték el a fajt, míg mások úgy vélik, Strafford grófja, Thomas Wentworth a névadó.

481769-dr-max-coleman-with-wentworth-elm-tree-in-palace-of-holyroodhouse

Jövőjük annál inkább

A tudósok amellett, hogy igyekeznek feltárni a fák múltját, nagy figyelmet fordítanak a faj további sorsára is. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a fajt szaporítani tudják a jövő generációinak, mivel adataik szerint, valóban ez a két utolsó Európában található példány. A fák gondozásával az elmúlt években a Historic Environment Scotland kertészcsapata foglalkozik, akik igen büszkék rá, hogy továbbra is ők vigyázhatnak a fákra.

A felfedezés részletei itt olvashatóak.

Forrás: The Telegraph, IFLScience

Kép: stv.tv, yourkamagraguide.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]