Tavasz hírnökei – virágzó kincsek Budapest környékén, avagy hová menjünk kirándulni?

Tagadhatatlanul beköszöntött a tavasz, ilyenkor még azok is túrabakancsot és hátizsákot ragadnak, akik alapjáraton nem töltenek túl sok időt a szabadban. Az énekesmadarak első csalogató és önfeledt trillái, az intenzív, D-vitamin szintézisben segítő napsugarak, a rügyező fák és az erdőben megjelenő geofiton aszpektusok mind-mind szirénként hatnak az egyszerű halandóra. De hová érdemes menni, ha kellemes kirándulással töltenénk az időnket? Milyen növényfajokkal találkozhatunk sétáink során? Az ajánló középpontjában a kora tavaszi növényfajok állnak, a róluk készült kedvcsináló fotók és az egyes fajok rövid bemutatása után térek ki arra, hogy hol találkozhattok a fajok csinos kis képviselőivel.

A felsorolás megkezdése előtt még fontosnak tartom kiemelni, hogy én kifejezetten olyan kirándulótippekkel készültem a cikkben, amelyeket Budapestről tömegközlekedéssel viszonylag gyorsan és könnyen meg tudtok közelíteni, illetve a kellemes sétát könnyen túraútvonallá alakíthatjátok. Amennyiben nem jártatok még a Füvészkertben (az ELTE Botanikus Kertje) vagy a Budai Zöld túrán, érdemes ezekkel kezdeni, ha kifújtátok magatokat, térjetek vissza és látogassátok meg a cikkben ajánlott helyszíneket.

Crocus nemzetség mutatós képviselői Vácrátóton. Illír sáfrány (Crocus tommasinianus). A képet készítette: Püski Bianka

Sáfrány vagy krókusz? Mindkettő! Utóbbi neve a növény tudományos nevéből – a Crocus növénynemzetség a nősziromfélék családjába tartozik – honosodott meg a magyar köznyelvben. A görög eredetű krókusz elnevezés a bibék fonalhoz hasonló alakjára, míg a sáfrány elnevezés a bibék sárga színére utal. A sáfrány név alatt a történelem során sokáig a jóféle sáfrányt (Crocus sativus) értették, amelynek bibéjéből fűszert készítettek. A sáfrányból készített fűszer nagy múltra tekint vissza, ugyanis már a körülbelül 3600 évvel ezelőtt készült minószi barlangfestmény is ábrázolja a bibegyűjtést, de már a Biblia és ősi indiai források is említik a növényt, sőt, a perzsák például sáfrányt szórtak a hitvesi ágy köré, hiszen afrodiziákum hírében is állt. Az ősszel, mindössze 3-4 hétig virágzó jóféle sáfrányokból nagyjából 200.000 növényre van szükség 1 kg fűszer kinyeréséhez. Mivel ehhez nagy ültetvényekre és sok munkára van szükség, a jobb minőségű sáfrányporok kilója akár a 3-4 millió forintot is elérheti, de a prémium kategóriás sáfrányporok akár 12 milliós áron is gazdát cserélhetnek. Mielőtt kimennél sáfrányt szedni, hogy kiegészítsd az ösztöndíjadat, szeretném jelezni, hogy fűszer készítésére csak a jóféle sáfrány bibéje alkalmas, ami hazánkban természetesen nem fellelhető faj, termesztése pedig meglehetősen macerás.

Kétségtelenül rengeteg kertet díszítenek különféle sáfrányfajok, de hazánkban több helyen vadon is megtalálhatók. Az Alföldön a tarka sáfrány, míg a Beregi-síkság ligeterdeiben és gyertyános-tölgyeseiben a kárpáti sáfrány a jellemző. A képeken pedig illír sáfrányokat láthattok, amiket Vácrátóton lelhettek fel tömeges számban. A Kárpát-medencében élő sáfrányfajok kora tavasszal virágoznak, tényleg nevezhetjük őket a tavasz hírnökeinek, bár ritkán akár már a hótakaróban is megjelenhetnek. A hazai fajok apró termetű, évelő növények, virágaik és keskeny tőleveleik a föld alatti hagymából erednek. Erdőkben, bokros területeken és gyepekben fordulnak leginkább elő. A hazai sáfrányok ritka és védett növényeink, vigyázzunk rájuk, hogy szépségükkel jövőre is megfesthessék a még alvó területeket.

Én hétvégén a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben jártam, így biztosan állíthatom, hogy szó szerint szőnyeget alkotnak a szebbnél szebb sáfrányok, ahogyan azt a mellékelt fotók is alátámasztják. A botanikus kertben a hazánkban endemikusnak számító illír sáfrányok mellett a korai sáfrány és a sárgatorkú sáfrány is megtalálható. A sáfrányoktól függetlenül is ajánlom az említett arborétum meglátogatását, ugyanis rendkívül rendben tartott, mégis olyan érzése van az embernek, mintha a „természetben”, egy prototipikus erdőben sétálna. Továbbá az üvegházaik, a karbonkiállításuk, a hidakkal átszelhető tavaik és a hangulatos vízimalom is maximalizálják a séta élményét. Tömegközlekedéssel Újpest-központról érdemes megközelíteni az arborétumot, az Őrbottyán–Vácrátót–Vácduka–Vác vonalon közlekedő autóbusszal.

Nőszirom (Iris) nemzetség kékeslila színű képviselője. Lelőhely: Vácrátót, a képet készítette: Püski Bianka

A nőszirom, vagy más néven írisz nemzetség szintén a nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozik, sőt, névadója is. Tudományos nevét a szivárvány görög istennőjéről kapta, ami jól jelzi, hogy sokféle színváltozatban fordulnak elő virágaik. Csak szűk területen terjedt el az északi mérsékelt övben, de élőhelye változatos, tekintve, hogy hideg és hegyi régióktól Európa füves rétségeiig megtalálhatóak. Szintén évelő növények, amelyek gyöktörzsük vagy hagymájuk segítségével vészelik át a zord telet. Magyarországon őshonos fajok többek között a pázsitos nőszirom (Iris graminea), apró nőszirom (Iris pumila), magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica). Mindegyik hazánkban őshonos faj védett, az utóbbi ráadásul fokozottan. Legtöbb esetben a nemesített kerti fajokkal találkozunk, azonban a Börzsönyben és a Gödöllői-dombság területén a pázsitos nőszirmot természetes előfordulási formájában is megcsodálhatjuk.

Tavaszi csillagvirág (Scilla Bifolia agg.). Lelőhely: Vácrátót. A képet készítette: Püski Bianka

A tavaszi csillagvirág (Scilla bifolia agg.) szintén kora tavaszi hagymás geofiton, nagyobb csoportjai akár színes pázsitot is alkothatnak. Hazánk üde talajú lombhullató erdeiben őshonos, apró termetű, mindössze 10-15 cm magas, színes, jellemzően kékes-lilás színű lepellevei apró, csillagszerű virágokat alkotnak. A virágokat pedig két, szíjszerű tőlevél öleli körül, ami a latin bifolia, azaz ’kétlevelű’ elnevezésben is visszaköszön. A vácrátóti arborétum félárnyékos, vízközeli helyein bukkanhattok rá.

Vikariáns fajok. Illatos hunyor (Helleborus odorus) balra, pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) jobbra. A jobb oldali képet készítette: Püski Bianka. Bal oldali kép forrása:
http://www.terra.hu/haznov/htm/Helleborus.purpurascens.html

A hunyor (Helleborus) nemzetség a boglárkafélék családjába tartozik. Magyarországon három faja őshonos: kisvirágú, pirosló és illatos hunyor, utóbbi kettőt láthatjátok a képen. A hunyorok elterjedése jó példa a földrajzi vikarizmus jelenségére, ami a speciáció, azaz fajfejlődés azon változata, amikor egy közös ős leszármazottjai különböző földrajzi területeket elfoglalva és azokhoz adaptálódva más-más fajokká, azaz vikariáns fajokká válnak. A pirosló hunyorral az Északi-középhegységben, például a Pilisben találkozhatunk, a kisvirágú hunyorral a Dunántúlon, míg Dél-Dunántúlon az illatos hunyorral találkozhatunk, utóbbi példányt például a vácrátóti arborétumban kaptam lencsevégre. Szintén évelő növények, gyakran már télen is virágzásba kezdenek. Leveleik tenyeresen összetettek, virágaik sugaras szimmetriájúak, a szirmok pedig tölcsér alakú mézfejtőkké alakultak, a virágtakarót egynemű, színes vagy zöld csészelevelek alkotják.

Az odvas keltike (Corydalis cava) és az ujjas keltike (Corydalis solida) bizonyára minden erdőjáró által jól ismert tavaszi évelő. Üde, főként gyertyán- és bükkelegyes, illetve ligeterdőkben tömegesen fordul elő. Az ujjas keltike odvas rokonánál kisebb, gumós évelő, azonban az ő gumója nem odvasodik. Ujjasnak azért hívják, mert murvalevelei ujjasan behasadtak. Virágai 1-3 cm-esek, felső szirmukon hosszú sarkantyú található, általában lilásvörös, ritkábban fehér színűek. Mindkét faj geofiton stratégiát folytat, azaz a lombhullató erdők lombfakadásának kezdete előtt virágzik, majd a raktározó képletébe, azaz gumójukba visszahúzódva várják a következő tavaszt, addig csak vegetatív képleteik látszódnak a felszínen. Aki Budapest környékén kíván keltikelesőbe indulni, annak a sokat emlegetett vácrátóti arborétumot vagy a Börzsönyben Királyrét környékét ajánlom, utóbbit a Nyugatiból induló vonattal Kismarosig, majd onnan kisvasúttal vagy helyi buszjárattal tudjátok megközelíteni.

Vénuszpapucs (Paphiopedilum) nemzetség képviselője. Lelőhely: Vácrátót. A képet készítette: Püski Bianka

+1: Bár a korábbi példáktól eltérően a képen látható vénuszpapucs (Paphiopedilum) nemzetség képviselője nem koratavaszi, lombhullató erdőink tavaszi aljnövényzetére jellemző geofiton aszkeptust alkotó lágyszárú, hanem orchideák, amelyek főként Indiában, Délkelet-Ázsiában és Dél-Kínában fordulnak elő természetes formában, hazánkban is megcsodálhatóak például a Füvészkert vagy éppen a Vácrátóti Botanikus Kert üvegházaiban, és több fajuk szerencsére most virágzik. A hardcore botanikuspalánták figyelmébe ajánlom még, hogy ezen túl láthatnak még bogláros szellőrózsát, varázsmogyorót, virágzó somokat, sárga téltemetőt és még sok más gyönyörű fajt, vegyük észre a környezetünkben rejlő csodát. Remélem, kedvet kaptatok a természetjáráshoz és sikeresen lerázzátok a tél komorságát, szürkeségét.

A kiemelt képet, valamint a cikkben szereplő fotókat – azokon kívül, ahol külön jelölve van a külső forrás a szerző készítette.