Spanyol revans, Európa-bajnok a női futsalcsapat

Február 18-án este történelmi tettet hajtott végre a spanyol női futsalválogatott, ugyanis legyőzve Portugália legjobbjait, megnyerték a sportágban először megrendezett Európa Bajnokságot. Ők lettek tehát a világ első női futsalosai, akik magasba emelhették ezt a trófeát. A lányok diadala azonban nem csak ezért nagyszerű, hanem amiatt is, hogy sikerült revansot venniük ellenfelükön, ugyanis a tavaly Ljubjanában megrendezett férfi kontinensviadalon az akkor esélyesebbnek titulált spanyol csapat éppen Portugália ellenében maradt alul. A lányok tehát most visszavágtak, ráadásul tették ezt egy nem is akármilyen meccsen.

2017-ben az UEFA bejelentette, hogy 2019-ben megrendezésre kerül az első női Futsal Európa Bajnokság, melynek több ország is otthont fog adni. A 2018 nyári-őszi selejtezők után a csapatok négy csoportba lettek beosztva, amelyek győztesei vehettek részt 2019. február 15–17. között a négyesdöntőben. A versenysorozat első akadályát még egyébként a magyar válogatott is sikerrel vette, amely azután sajnos az Ukrajna fémjelezte csoportból nem tudott továbbmenni. Mindezek ellenére rendkívül büszkék lehetünk lányainkra, ugyanis mindössze a rosszabb gólkülönbségük miatt csúsztak le a második helyre a jóval magasabban jegyzett ukrán válogatott mögött, ám 7 szerzett pontjukkal még így is veretlenül hagyták el az EB-t. A magyarok mellett mi, ELTE-sek is külön büszkék lehetünk, hiszen egyetemünk hallgatója, a PPK-s Gelb Mónika nemcsak a válogatott tagja volt, de gólt is szerzett a tornán.

A februári négyesdöntőbe végül Ukrajna mellett Portugália, Spanyolország és Oroszország jutott be, hogy aztán két gólgazdag elődöntő mérkőzésen eldőljön, hogy megismétlődik a férfi EB döntő párosítása. A hispán lányok – akiknek dominanciáját jól jelzi, hogy az egész viadal alatt amellett, hogy mind az öt meccsüket magabiztosan nyerték meg, a 35 rúgott góljuk mellett mindösszesen csak 1-et kaptak – az egyébként nem gyenge orosz válogatottnak rúgtak egy ötöst, míg a másik ágon a portugálok Ukrajna legjobbjait lépték le 5:1-es arányban, kialakítva ezzel a talán mindenki által legjobban várt forgatókönyvet, az ibériai szomszédok döntőjét. Fél évvel korábban Ljubjanában, a férfiak fináléjában a portugálok nagy meglepetésre felül tudtak kerekedni az esélyesebbnek vélt spanyolokon, és Ricardinhónak, talán a futsal világ egyik legnagyobb sztárjának vezetésével meg tudták törni a hispán egyeduralmat Európában. Itt volt tehát a lehetőség a lányok előtt, hogy visszavágjanak, ők pedig meg is tették.

espporl

A spanyol csapat végig rendkívül koncentráltan és tudatosan játszott, amelynek köszönhetően végül nagy arányú, 4:0-s győzelmet mért a piros mezes ellenfelére. Bár az eredmény alapján elsőre úgy tűnhet, hogy rendkívül sima volt a mérkőzés, ám ezt mégsem lehet kijelenteni. A találkozó sokáig rendkívül nyílt volt, ahol a különbséget végül Aguete, a spanyol csapat kapusa jelentette, ugyanis míg a hispánok mindössze 10 kaput eltaláló lövésből szereztek 4 gólt, addig a portugál csapatnak 12 lehetőség sem volt ahhoz elég, hogy betaláljanak, nagyban köszönhetően a spanyol portás munkájának. A mérkőzés első félideje rendkívül kiegyenlített volt, még a 3:0-s spanyol vezetés ellenére is, a szünet után azonban lassan minden megváltozott. A portugálok percről percre egyre frusztráltabbak és pontatlanabbak lettek, amelyet jól mutat az az adat is, hogy míg az első félidőben 4-4 szabálytalanságot követett el mindkét gárda, addig ez a szám a második játékrészben 5-1 volt a portugálok „javára”. Mindezek ellenére aki megnézte a találkozót, az egy nagy lendületű, végig izgalmas mérkőzést látott, amely magán hordozta a futsal minden jellegzetes stílusjegyét. A nézők láthattak gyönyörűen felépített támadásokat, bivalyerős spicces lövéseket, öt a négyet, valamint nem utolsó sorban két csapatot, akik a végsőkig küzdöttek, nem kímélve magukat és egymást. A döntőt egyébként – csakúgy, mint sok másik mérkőzést – élőben lehetett követni, hála az UEFA maga által nyújtott, egyébként remek minőségű stream szolgáltatásnak.

Február 17-én tehát történelmet írt a spanyol női futsalválogatott azzal, hogy a sportág első Európa bajnok csapata lett, de úgy gondolom, Xandri mester lányai mellett siker ez az egész futsal világnak, hiszen ismét egy fontos lépést tett előre, és újra eggyel közelebb került ahhoz, hogy a világon egyre többen találkozhassanak ezzel a nagyszerű sporttal.

Akit érdekel a mérkőzés összefoglalója, az ITT megtalálja.

trophy4

Képek forrása: uefa.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]