Több százan sportoltak a Tüskecsarnokban

A szabadidősporté volt a főszerep a Tüskecsarnok évnyitó eseményén. Az ország egyik legmodernebb sportlétesítménye, a 2014 novemberében átadott Tüskecsarnok nyílt napot tartott január 16-án.

Pénteken délután négy órától több száz érdeklődő vett részt a Tüskecsarnok fitnesz óráin és a focitornán, melyet a Budapesti  Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) szervezett a Nemzeti Sportközpontokkal  (NSK) együttműködésben. A sportnap kettős célja, hogy a budapesti sportoló közönség megismerje az új létesítmény adta sportolási  lehetőségeket, és ezzel együtt egy kis ízelítőt adjon a január közepén  induló fitnesz programokból. Az ingyenes rendezvényen a Nemzeti  Sportközpontok munkatársai körbevezették azokat is, akik csak  érdeklődtek a multifunkcionális sportkomplexum újdonságai iránt.

A nyílt nap egyik kiemelt eseménye a BEAC és az ELTE által immár  harmadik alkalommal megszervezett ELTE-Infopark Kupa, melynek idén a  Tüskecsarnok adott otthont. A tizenkét csapatos tornán részt vett  többek között a Telekom, MOL, Swietelsky, Strabag és Lufthansa mellett  számos nagy cég, akik az ELTE vonzáskörzetében működnek. A torna fővédnöke Vígh László, az NSK főigazgatója és Prof. Dr. Mezey Barna,  az ELTE rektora volt. A 2015-ös III. ELTE-Infopark Kupa győztese a Telekom IT SIS csapata lett.

A nyílt nap szakmai partnere a BEAC, hagyományt, értéket és minőséget  képvisel a hazai sportéletben. Öt olimpiai bajnokával, több mint  négyszáz magyar bajnokával nem csak a főváros, hanem hazánk egyik patinás klubja, több mint négyezer aktív sportolóval. 2014  decemberében a Nemzeti Sportközpontok együttműködési megállapodást  kötött a BEAC-al. Az egyetemi egyesület szakmai partnerként,  gyakorlott edzőivel, oktatóival a Tüske Fitnesz edzéseit, programjait  szervezi. A január 19-én nyitó fitnesz részleg kínálatában  megtalálható a spinning, dinamikus jóga, pilates, zumba,  gerinctréning, funkcionális edzések, TRX, kettlebell és számos más mozgásforma is.

Január 19-től már az ELTE-s hallgatókat is várja az új létesítmény, a tovább januári programokra pedig a Tüskecsarnok hivatalos oldalán lehet regisztrálni.

(Fotó: Simó Szabolcs) 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]