Január 19-től az ELTE hallgatóit és dolgozóit is várja a Tüskecsarnok

A Tüskecsarnokot üzemeltető Nemzeti Sportközpontok (NSK) együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubbal (BEAC).

Egyetemi egyesületként a hallgatói sport megszervezése és biztosítása a klub főfeladata, így az Egyetem szomszédságában felépülő Tüskecsarnok lehetőségeit is kihasználva, még vonzóbb szolgáltatásokat tud majd nyújtani az ELTE hallgatói és dolgozói számára.

„ A BEAC számára megtisztelő és nagy jelentőségű az NSK-val kötött együttműködés, amivel a Klub, mint szakmai partner kiemelt szerephez jut hazánk egyik legnagyobb sportközpontjának működtetésében. Az ELTE sportegyesületeként hagyományainkhoz híven, értékes szakmai munkával, minőségi szolgáltatással várjuk januártól a sportolókat a Tüskecsarnokban.”- nyilatkozta Prof. Dr. Karácsony András, a BEAC elnöke. Szakmai partnerként Tüskefitnesz néven a sportcentrum spinning, aerobik, TRX, kettlebell, funkcionális edzések, jóga foglalkozások szervezése, szakmai munkájának ellátása, valamint az oktatók és edzők biztosítása lesz a klub feladata.

A klub szervezésében január 19-től a hét minden napján reggeli, délutáni és esti edzésekkel, szakképzett, kiváló edzők vezetésével várja a Tüskecsarnok a sportolni vágyókat. Jegyek és bérletek a Tüskecsarnokban vásárolhatóak (http://tuskecsarnok.hu/fitneszorak/). Az edzések látogatásához a www.tuskecsarnok.hu oldal regisztrációs felületén kell bejelentkezni. Az edzésekről, programokról az érdeklődők megtalálnak minden tudnivalót (árakat, órarendet) a Tüskecsarnok Facebook oldalán és honlapján.

(forrás: www.beac.hu)

Katt a linkre!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]