FitMix – Már így is formába lendülhettek

Elindultak az első ingyenes FitMix foglalkozások az Egyetemi Sportcsarnok futófolyosóján, melyekre kedd esténként kerül sor. Az órát Németh Nikolett tartja, aki továbbra is várja azokat a lelkes egyetemistákat, akik szeretnének formába lendülni a különleges hibrid edzésmóddal.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Németh Nikolett az őszi félévet az angliai Manchesterben töltötte, ahol az Erasmus+ program keretében a University of Salford hallgatója volt. Tanulmányai mellett a helyi Sportcentrumban dolgozott, ahol egyebek mellett egy különleges, FitMix nevű órát tartott. Ez az ötvözött edzésformákat és a nevét tekintve – ahogy fogalmazott – a „saját találmánya”. „A FitMix a funkcionális, a saját testsúlyos és a magas intenzitású anaerob edzések keveréke” – tudtuk meg. Hozzáfűzte: utóbbiból kifolyólag a kalóriaégetés az edzést követő 24 órában is folyamatosan zajlik.

Március 26-án, az első alkalommal rovatunk is jelen volt a foglalkozáson, ami laza, majd intenzív bemelegítéssel vette kezdetét, majd egyéni és csoportos feladatok egyaránt teret kaptak. A mozgás ritmusát 1990-es végi, és 2000-es évek eleji zenék adták. Niki szerint ezeknek jobb az üteme, könnyebb velük dolgozni, de mai számokat is belecsempészett a repertoárba, hogy mindenki örömmel vegyen részt az órán, melyet igyekezett minél profibban vezetni. „Próbáltam őket felügyelni, javítgatni, hogy megfelelően csinálják a gyakorlatokat” – szerinte nagyon fontos, hogy ezek jól rögzüljenek, ugyanis egy hibásan elsajátított mozdulatsort később jóval nehezebb korrigálni.

Az edzés különlegessége az első két kört követően az úgynevezett Metafit volt, azaz egy gép mondta a gyakorlatokat. „Úgy lehet megszerezni ezt a képesítést, hogy megcsinálsz egy megfelelő kurzust, és utána hozzáférhetsz az applikáción vagy a weboldalon keresztül ezekhez az edzésprogramokhoz” – avatott be minket a részletekbe. „Szerintem jobb, mintha az edző mondaná, mert így rá vagy kényszerítve, hogy betartsd a pihenőidőket. Másrészt nem olyan időrabló, hiszen ha az edző ott van, akkor lehet, hogy még elbeszélgetsz vele, szóval ezzel 40 perc helyett akár 20 perc alatt végezhetsz az edzéssel. Ugyanakkor az edző így is tud segíteni a gyakorlatok helyes kivitelezésében, de akár otthoni mozgáshoz is jó választás lehet” – tette hozzá.

Fotó: Mihajliv Renáta

„Nagyon tetszett a többieknek, hogy most már egy ilyen újdonság is van az egyetem falai között − főleg ingyen” – hangsúlyozta Niki. Ugyanakkor ehhez elengedhetetlen, hogy a hallgatók szava ne süket fülekre találjon. Hurtik Péter János, az Egyetemi Sportiroda ügyvezető elnöke, és Kívés István, a Sportcsarnok vezetője is meghallotta azt, hogy valóban lenne igény erre az újfajta edzésmódra, így azonnal rábólintottak a kezdeményezésre, és megteremtették a szükséges feltételeket hozzá.

Az első tapasztalatokat tekintve Niki elmondta, hogy meglepően jól bírták, pedig ő maga arra számított, hogy jobban kifulladnak majd. „Jók voltak a visszajelzések is, annyi kérésük volt, hogy a gyakorlatokat még jobban magyarázzam majd el a későbbiekben” – fűzte hozzá. „Elmondtam az edzés elején, hogy próbálja mindenki feszegetni a saját határait, de ne lépje túl azokat, mert akkor az lesz belőle, hogy »jaj, ez a fajta edzés nem is jó, biztos, hogy nem jövök többet«. Fontos, hogy mindenki tudja, mennyit bír. Senki nem fogja kinevetni őket, ha meg kell állni, vagy könnyebb verzióra kell váltani. Azért vagyunk itt, hogy együtt fejlődjünk” – hangsúlyozta.

Az ingyenes edzéshez továbbra is szabadon lehet csatlakozni!

Időpont: keddenként 18:15–19:15
Helyszín: Egyetemi Sportcsarnok – Futófolyosó
Egyéb információ: nemethnikolett1997@gmail.hu

Mihajliv Renáta galériája

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]