Több száz egyetemista tiltakozott a felsőoktatási döntések ellen az ELTE-n

A Hallgatói Hálózat a hallgatói szerződések, a felsőoktatást érintő forráskivonás, valamint tizenhat népszerű alapszakon állami ösztöndíjas keretének lenullázása ellen tiltakoztak.

Zsúfolásig megtelt az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának nagyelőadója hétfő félután, több száz egyetemista és oktató gyűlt össze a Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportjának fórumán. A diákszervezet a hallgatói szerződések, a felsőoktatást érintő forráskivonás, valamint tizenhat népszerű alapszakon állami ösztöndíjas keretének lenullázása ellen tiltakoztak, az eseményen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is részt vett.

“Csupa jó hír”

“Pénzt nemcsak veszíteni, hanem kapni is lehet. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem december közepén százmillió forintot kapott, miközben a felsőoktatástól az utolsó pillanatban plusz tizenegy milliárd forintot vontak el” – mondta Gács Anna, az Oktatói Hálózat tagja, aki szerint a kormány minden nap “szolgál valamilyen jó hírrel”, de ezek nem mindig igazak, “mindenki tudja, hogy semmi nincs rendben”.

Fogl Márton, a Hallgatói Hálózat aktivistája szerint a decemberi megmozdulások miatt végre egyértelművé vált, hogy az egyetemistákat nem lehet megkerülni, “itt mindenkinek van saját hangja és van szava, mi vagyunk az érthetetlenül szolidáris tömeg”. “Egymást váltották az összedobott felsőoktatási koncepciók és a kommunikációs trükkök, de mi látjuk, hogy semmit nem oldottak meg. Folytatni fogjuk, amíg nem teljesítik a hat pontot” – mondta.

A fórumon a Hallgatói Hálózat szegedi, pécsi, győri és debreceni csoportjának tagjai is felszólaltak. Egy debreceni egyetemista arról számolt be, hogy egyre több középiskolás csatlakozik hozzájuk, ezen a héten megtartják az első középiskolai fórumot az Ady Endre Gimnáziumban, és az egyetemtől is sok támogatást kapnak. Pataki Bence, a szegedi HaHa tagja azt mondta: az egyetemi polgároknak meg kell védeniük intézményeiket, nem hagyhatják, hogy “pártkatonák csorbítsák az egyetemi autonómiát”. Szilágyi Áron, a HaHa pécsi aktivistája emlékeztetett: a pécsi diákok Orbán Viktor Facebook-oldalára is kiposztolták követeléseiket, ezeket több mint ötezren lájkolták. “Komoly akciók várhatók” – tette hozzá.

A diákok szerint nem teljesült a hat követelés

A diákok december 11-én hat követelést fogadtak el, ezek közül a fórum résztvevői szerint egy sem teljesült. A Hallgatói Hálózat tagjai szerint a kormány tovább folytatja a forráskivonást, nem szüntette meg a hallgatói szerződéseket, és továbbra sem tett le arról, hogy kancellárokat nevezzen ki az egyetemek és főiskolák élére.

A Hallgatói Hálózat hat pontja

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!
2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!
3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!
4. Töröljék el a hallgatói szerződést!
5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!
6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

A javaslatok

A hallgatói fórumon több javaslat is elhangzott: sokak szerint a kormányt rá kellene venni, hogy ne csak a HÖOK-kal, hanem a decemberben létrehozott Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórummal tárgyaljon, amelynek a Hallgatói Hálózat mellett tagja a HÖOK, az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Rektori Konferencia is. A fórum résztvevői megszavazták a javaslatot.

Mások szerint a legfontosabb feladat azt elérni, hogy minden szakon legyenek állami ösztöndíjas helyek, az egyik oktató pedig azt mondta, hogy a hátrányos helyzetű diákoknak “sürgősségi ösztöndíjat” kellene biztosítani, sokak számára ugyanis a felvételi 9000 forintos díjának kifizetése is gondot okoz. Döntöttek arról is, hogy a követeléseik közé sorolják, hogy a kormány az össze szakon biztosítsa az állami ösztöndíjas helyeket.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta: a decemberi minisztériumi egyeztetések konstruktívabbak voltak ugyan, mint a korábbiak, de nem született megállapodás. A következő tárgyaláson annak a tizenhat szaknak a sorsa lesz a téma, amelyen 2013-ban nem lesznek állami ösztöndíjas helyek, emellett januárban is egyeztetnek az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórummal. Kiss Dávid, a HÖOK alelnöke hozzátette: azt kérték az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy küldjék el nekik az előző két tárgyalás hangfelvételét vagy írásos anyagát, amint megkapják, nyilvánosságra hozzák azokat.

Újabb akciókat szerveznének

Az egyetemisták döntöttek arról, hogy ultimátumot adnak a kormánynak – amennyiben nem teljesítik a hat követelést, február 11-én országos tiltakozás kezdődik. Több kisebb akcióról is beszéltek: ismét előkerült az egyetemfoglalás ötlete, többen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektori hivatalát foglalnák el, mert az egyházi intézmény vezetősége – amelynek egyébként Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár intézetvezetője volt – nem szolidáris a hallgatókkal.

A diákok követelik hat pont mielőbbi teljesítését, nyilvános tárgyalásokat minden érintett bevonásával, soron kívüli gyorssegéllyel az egyetemeknek az elvonások kompenzálására, hogy minden szakon biztosítsanak államilag finanszírozott férőhelyeket, a szociálisan rászoruló helyzetűeknek vállalják át a felvételi jelentkezés díját, valamint idén a felvételi jelentkezéskor a sorrendváltoztatáskor lehessen új szakokat is megjelölni.

A rendőrök is felkészültek, a dékán nem adott engedélyt a fórumra

Az ELTE campusa előtt két rendőrautó állt, az egyetemisták körében pedig az az információ terjedt, hogy a Bródy Sándor utcában is megjelentek rendőrök, az aktivisták ugyanis szórólapokat vittek a Magyar Rádió épületéhez.

Dezső Tamás, az ELTE bölcsészkarának dékánja hétfő délután közleményt adott ki, ebben azt írta: a Hallgatói Hálózat rendezvénye engedély nélkülinek számít, senki nem kért engedélyt tőle időben. Azóta egy újabb közleményt is kiadott, amelyben az áll: “a teremfoglalás szervezői fegyelmi vétséget követtek el”, a Hallgatói Hálózat pedig nem fogadja el a hallgatók képviselőjeként. A hallgatók úgy döntöttek, nyolckor elhagyják az épületet – akkor zár a kampusz -, így demonstrálva, hogy békésen tiltakoznak.

“A hallgatók és/vagy oktatók spontán csoportosulásai nem rendelkeznek azzal az alanyi joggal, hogy – különösen engedély nélküli, ’országos jelentőségű’ – rendezvényeket szervezzenek a Kar campusán. Ebben a helyzetben a Kar vezetése nem vállalhat közösséget az ott elhangzó felszólalásokkal és véleménynyilvánításokkal, és a rendezvény megtartásának minden felelősségét és következményét a szervezőkre terheli” – tette hozzá.

Orbánt, Hoffmannt, Balogot és Maruzsát is meghívták

A diákszervezet a hétfői fórumra Orbán Viktor miniszterelnököt, Balog Zoltán erőforrás-minisztert, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt és Maruzsa Zoltánt, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárt is meghívta, választ azonban csak a kormányfőtől és a helyettes államtitkártól kaptak. A diákok a teremben külön helyet jelöltek ki négyüknek.

Orbán Viktor Zürichbe, az Aranylabda-átadásra utazott, Maruzsa Zoltán pedig azt közölte a Hallgatói Hálózattal: “nem áll módjában a hivatalos tárgyalópartnereken kívül más szervezetekkel egyeztetni”. Hozzátette: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) januártól áprilisig tárgyal az Emberi Erőforrások Minisztériumával, először a hallgatói szerződés ügyét és az egyetemi autonómia kérdését tűzik napirendre.

A BTK-s csoport a Facebookon az írta, a hétfői független fórum, nem állítható egyetlen szervezet mögé. Szerintük a döntéshozóknak kötelességük lenne ellátogatni egy ilyen eseményre, ezért továbbra is várják a meghívottakat, hogy “a diákok előtt fejthessék ki álláspontjukat”.

(eduline)
(Fotó: Haha Facebook) 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]