Balog: még nem dőlt el a keretszámok sorsa

Balog Zoltán, az EMMI minisztere a HÖOK-ot egyeztetésre hívta a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban, és reméli, a hallgatók látni fogják, hogy a kormány szélesre tárja a kapukat előttük.

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztérium vezetője szerdán, az M1 Az Este című műsorában hívta fel arra a figyelmet, hogy még nem született végleges döntés a felsőoktatási keretszámokról a kormány részéről. Egyelőre csak tervezetek állnak rendelkezésre, amelyek közül a kabinet még nem választott. A hallgatók felindulása (amelyet a Hallgatói Hálózat hétfői, és a HOÖK szerdai megmozdulásában is kifejeztek) a miniszter szerint csak munkaanyagokon, és sajtóhíreken alapul, éppen ezért felhívta a figyelmet a csütörtöki sajtótájékoztatóra, ahol újabb bejelentések várhatóak a keretszámokkal kapcsolatban.

A miniszter további egyeztetésre hívta ma délutánra az EMMI épületébe a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, akik azonban arra hivatkozva, hogy túl későn értesültek a meghívásról, visszautasították azt. A HÖOK elnöksége nem kíván elzárkózni a tárgyalások elől, de mindenképp fontosnak tartják, hogy a kormányzattal való találkozás előtt a többi érintett szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetekkel és a középiskolás diákok képviselőivel is egyeztethessenek. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a mai tárgyalás elutasításához hozzátette: örömmel állnak az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen „céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.”

Balog Zoltán a szerda esti nyilatkozatában jelezte, hogy nem vonnak el pénzt a felsőoktatásból, sőt többet fognak ebbe az ágazatba fektetni a korábbiakhoz képest, de az elosztás változni fog, ez viszont érintheti egyesek érdekeit. A pedagógusokkal kapcsolatban megemlített egy készülő, évi több mint 4 milliárd forintos ösztöndíjrendszert, amelynek célja a pedagógus szakma erősítésén túl a felsőoktatás színvonalának növelése is.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy mostantól még komolyabban kell venniük a hallgatóknak az egyetemet, hiszen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok, akik hitelt vesznek fel a képzésük költségeinek fedezésére, de mégsem fejezik be sikeresen a tanulmányaikat. Az értéktelen diplomák támogatását a kormány nem hajlandó a továbbiakban finanszírozni, de az igazi, valódi értékkel bíró diplomát jelentő képzések támogatására hajlandóak több pénzt áldozni.

A miniszter holnap a Magyar Rektori Konferencia elnökségével egyeztet Pannonhalmán.

Forrás: hirado.hu

index.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]