Az MRK közleménye a keretszámokról

A Magyar Rektori Konferencia véleménye a bejelentett keretszám változtatásokról. Készek az együttműködésre, de a jelenlegi tervezetet elutasítják.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) tájékoztatja a közvéleményt, hogy a ma bejelentett, a magyar felsőoktatást alapjaiban érintő kormányhatározatokkal nem ért egyet. Az előzetes szakmai egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket az alábbi indokok miatt elutasítja:

1) A fiatalok és az intézmények számára már a közeljövőt is kiszámíthatatlanná teszik.

2) Az elsősorban fiskális szempontoknak alárendelt elképzelések a korábban közösen elfogadott alapelvekkel is ellentétesek.  Nem szolgálják a felsőoktatás minőségi javítását, a munkaerőpiac által preferált szakterületek támogatását.

3) A családok anyagi teherbíró képességét figyelmen kívül hagyják, ezért szociális igazságtalansághoz és társadalmi szegregációhoz vezetnek. Az idei tapasztalatok szerint az adósságteherrel fenyegető Diákhitel 2 nem tölti be a felsőoktatásban neki szánt szerepet.

4) A továbbtanulni vágyó fiataljaink közül éppen a legtehetségesebbeket késztetik az ország elhagyására.

5) A felsőoktatásból történő forráskivonás a nemzetközi trendekkel ellentétes, nem felel meg a fejlett országok gyakorlatának és a magyar felsőoktatás leszakadásához vezet.

6) A felsőfokú tanulmányok folytatására alkalmas fiatalok tömegei számára válik elérhetetlenné a diploma megszerzése, ez nagymértékben veszélyezteti az értelmiség újratermelődését.

A Magyar Rektori Konferencia elkötelezett a minőségi felsőoktatás mellett, ennek érdekében továbbra is kész együttműködni a felsőoktatás koncepciójának kidolgozásában.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]