Édes Páros Konyhája: főzős vlog szívvel, humorral

Papp Daniella cikkeit évekig olvashattátok felületünkön. Ugyan már nem az ELTE Online újságírója, azért a médiát egy pillanatra sem hagyta el: jelenleg épp egy főzős vlogot működtet barátjával – most erről mesél nektek.

Ha csupán egyetlen mondatban kellene összefoglalnom, mi is az Édes Páros Konyhája, akkor azt hiszem, az a következő lenne: egy főzős vlog, ahol egyszerű, de nagyszerű ételeket főzünk és sütiket sütünk, mindezt szívvel, humorral. Ám ennél most jóval többet szeretnék magunkról elárulni.
Mit szólnátok egy kis bemutatkozáshoz, hogy képben legyetek rólunk? Figyelem: kulisszatitkok következnek. 🙂

YouTube Borító

Mi egy fiatal pár vagyunk, akik két és fél éve járnak együtt. Mindketten Paksról származunk, ott találkoztunk egy közös barát révén, de jelenleg Budapesten élünk. Dávid informatikus, ért a kütyükhöz és a videóvágáshoz, így ő viszi a hátán a dolgok technikai részét. Plusz a humoros beszólások, jelenetek nagy része is tőle származik, ám javára legyen mondva, most már a fakanál is egyre jobban áll a kezében. Velem, de főként korábbi írásaimmal már találkozhattatok itt, az ELTE Online-on, hiszen két és fél évig voltam a kultúrarovat újságírója. Jelenleg is újságíróként, szerkesztőként dolgozom, de emellett social mediával is foglalkozom. A videókhoz kreativitásommal, főzési tudásommal és jó beszélőkémmel próbálok hozzájárulni.

De belőlünk ennyi elég is volt, most mesélek kicsit arról, honnan jött a YouTube-csatornánk neve.
Az egyetemi alapszakos tanulmányaim alatt fél évet Athénban töltöttem Erasmus+ ösztöndíjjal. Ekkor már együtt voltunk Dáviddal, aki hazalátogatásom alkalmával kijött elém a reptérre. Ám elég későn, este 11 körül szállt le a gépem, mi pedig nagyon éhesek voltunk. Nem sok opció közül válogathattunk ilyen későn, így kizárásos alapon maradt a 0-24-es McDonalds. A bejáratnál egy nagy tábla hirdette, hogy a cappuccino és a keksz sokkal jobban megéri együtt. Itt készült rólunk egy szelfi, amin a tábla is látszik. Az ajánlat neve – bár gondolom, mostanra kitaláltátok – Édes Páros volt. Azt hiszem, mi is jobban megérjük együtt. 🙂

IMG_20200209_1135573

A főzős vlog ötlete összeköltözésünkkor merült fel. Ez másfél évvel ezelőtt történt, ám a csatornánkat csupán fél éve indítottuk el, hiszen első albérletünk nem igazán volt alkalmas efféle videófelvételekre. Tavaly augusztusban átköltöztünk a jelenlegi lakásba, ahol már jóval kedvezőbbek voltak a körülmények, s az ötlet továbbra is ott motoszkált a fejünkben. Nem is gondolkoztunk sokat, októberben elindítottuk YouTube-csatornánkat – megjegyezném, abszolút kezdetleges technikával. És hogy miért pont főzős vlogot indítottunk? Ennek több oka is volt. Egyrészt valami olyat szerettünk volna csinálni, ami nem vesz el túl sok plusz energiát és időt az életünkből. A főzés ennek megfelel, mivel magunknak így is, úgy is elkészítjük az ételeket. Másrészt nekem külön jó, ha nem egyedül kell bohóckodnom a konyhában, ezzel pedig könnyen rá tudtam venni Dávidot, hogy segítsen. Na jó, csak viccelek, amúgy is szokott segíteni. De együtt főzni jó móka. Harmadrészt pedig szerettünk volna minőségi tartalmat előállítani, ami amellett, hogy szórakoztat, nyújt is valami hasznosat az embereknek. Tehát ebből a három összetevőből született meg az Édes Páros Konyhája.

Édes páros konyhája_logó

És hogy azóta mi minden történt velünk? Ha arra voksoltatok, hogy felszedtünk jó pár kilót a sok sütés-főzéstől, akkor csak félig találtátok el. Januárban elindítottuk fogyókúrás sorozatunkat is ennek kiküszöbölése érdekében. Videóinkkal az ünnepeket is nyomon követjük, így volt mikulásos, karácsonyi és Valentin-napi adásunk is. A jelenlegi helyzetre való tekintettel is egy különlegesebb sorozatra készülünk, de ezt a poént még nem szeretném lelőni. Csatornánkon minden héten új videóval jelentkezünk, és a célunk csupán annyi, hogy hétről hétre újat mutathassunk a konyhában, miközben még meg is nevettetjük nézőinket. Remélem, a bemutatkozásunk után kedvet kaptatok ahhoz, hogy jövő héten titeket is megnevettethessünk – egy főzéssel egybekötve.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]