Gasztrosarok – Csirkemell mexikói ágyon

Vannak olyan internetes receptek, amelyeket érdemes kipróbálni – új sorozatunkban ezeket mutatjuk be. Ezúttal a mexikói ágyon készített csirkemell kerül terítékre.

Ha valamiért rajongok, a körülöttem levőket simán az őrületbe tudom kergetni. Nem számít, miről van szó: lehet akár egy könyv, egy zenekar, egy dal, vagy egy séf, képes vagyok megállás nélkül beszélni róla. Megosztom az érzéseimet, a gondolataimat, érvelek, hogy miért érte meg számomra, hogy tudomást szerezhettem az adott dologról, az adott személy(ek)ről. Jamie Oliverrel is pontosan ez volt a helyzet.

Mindenki tudta, mennyire szeretnék egy saját kis polcot szentelni majd a brit sztárséf könyveinek a konyhámban, mellettük mindenféle fűszernövénnyel… Szinte most is látom magam előtt a képet. Többek között Jamie miatt állok olyan közel a főzéshez, miatta olyan meghatározó hobbi ez az életemben.

Egyik születésnapom alkalmával, amikor a kezembe nyomták az ajándéktáskát és belátásom nyílt egy csábító receptkönyvre, azt a megjegyzést fűzték hozzá, hogy nem Jamie Oliver, de hasonló kaliberű, ráadásul beszerezhető hozzávalókkal. Csonka Enikő és Varga Gergő GastroHobbi című kötete került a tulajdonomba. Én pedig elmondhatatlanul boldog voltam.

4571052_5

Számtalanszor átnéztem már a könyvet. Magukkal ragadnak a receptek, amik ráadásul mindenféle napszakban ötlettel szolgálnak: reggelik, előételek, levesek, főételek, saláták, szendvicsek, édességek… minden, ami szem-szájnak ingere.

Imádom az egész hangulatát: a képektől, sőt, az ételek neveitől összefut a nyál a számban, legszívesebben felvásárolnék minden egyes hozzávalót, hogy aztán elkészíthessem, majd megkóstolgathassam a kész, fogyasztásra váró szívtiprókat. Amikor nincs mit csinálnom, van, hogy egyszerűen csak a kezembe veszem a könyvet és olvasgatom a recepteket. Tervezek, ötletelek, mikor lenne praktikus meglepni valakit valamilyen finomsággal.

Egy szombat délután, amikor pontosan az említett szokásomat folytattam, édesapám azon gondolkodott mellettem, hogy mit főzzünk vasárnap. Azt hiszem, nem mondok butaságot azzal, hogy ez a világ legnehezebben megválaszolható kérdései közé tartozik. Vannak olyan momentumok, amikor szinte egyszerre elő tudunk állni egy ötlettel, de valószínűleg több az olyan eset, mikor csendben, a fejünkből kinézve ülünk és próbáljuk eldönteni, mit ennénk meg szívesen. Aztán felgyúlt a lámpa a fejem fölött: keresgélni kezdtem a könyvemben, amikor rábukkantam a mexikói ágyon tálalt csirkemellre. Apukám figyelmét is megragadták a képek – és nem mellesleg az egyszerű elkészítési mód –, így a bevásárláskor ehhez a recepthez szedtük össze a hozzávalókat. Mik is ezek?

Hozzávalók:

Szükség lesz körülbelül 50 dkg csirkemellfilére, de egyébként ez ízlés kérdése: nagyszerű sertéskarajból vagy akár csirkecombból is. A fűszereket só, egy teáskanál fokhagymagranulátum, egy teáskanál Cayenne-bors – vagy ha ezt nem tudunk szerezni, akkor a tarkabors is kiváló –, körülbelül két evőkanál aprított petrezselyemzöld, illetve egy teáskanál őrölt kömény képezi.

Elhagyhatatlan az ételhez egy konzerv vörösbab és kukorica, egy kápia paprika, négy evőkanál olívaolaj, nyolc teáskanál krémsajt, négy teáskanál paradicsompüré és nyolc dkg reszelt sajt. Az elkészítési idő kevesebb, mint egy óra; lássuk ennek részleteit!

IMG_5340

Elkészítés:

A húst szeletekre vágjuk. A fűszereket összekeverjük, majd a felszeletelt húsra szórjuk őket. Egy jénai tálba beleöntjük a lecsepegtetett konzerveket, amelyekhez hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott paprikát és az aprított petrezselyemzöldet. Sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk két evőkanálnyi olívaolajjal, ezt követően pedig alaposan összekeverjük.

A befűszerezett csirkemellet a zöldségágyra sorakoztatjuk. Minden szelet tetejére teszünk két-két teáskanál krémsajtot és egy-egy teáskanál paradicsompürést. Újra az olívaolaj kerül a kezeink ügyébe: meglocsoljuk őket egy kevéssel, majd befedjük egy benedvesített sütőpapírral.

170 fokosra melegítjük elő a sütőt, légkeveréses fokozatra állítva. Miután betettük az ételt, körülbelül 35 perc alatt megsütjük, de figyeljünk oda rá, hiszen a sütési idő sütőnként változik, emellett pedig a hús vastagságától is függ, milyen hamar készül el.

Amikor a hús megsült, levesszük a sütőpapírt, majd megszórjuk őket reszelt sajttal, és 5-10 percre visszatoljuk a saját kis szaunájukba egészen addig, amíg kellően meg nem pirultak.

A recept szerint köret nélkül is remek fogás; mi itthon rizzsel tálaltuk.

Jó étvágyat hozzá!

A recept és a képek Csonka Enikő és Varga Gergő GastroHobi című könyvéből valók.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]