Miért fogyasszunk kávét? – Meglepő és érdekes tények a kávézásról

A kávéfogyasztás már körülbelül 1000 éve az ember életének szerves része. A történelemből ismert vallási tilalmak, uralkodói rendelkezések sem tudták feltartóztatni az említett ital rohamos terjedését. A kávéfogyasztók száma mind a mai napig töretlenül nő, de vajon mi ennek az oka? Miért érdemes kávét fogyasztani? Cikkünkből kiderül!

Nemcsak a világ más pontjain, hazánkban is valóságos szenvedéllyé nőtte ki magát a kávézás. Isszuk a reggeli mellé, a munkahelyen, a kávézóban egy jó beszélgetés kísérőjeképp, és vendégeinket is ezzel kínáljuk. Finom íze mellett viszont számos más előnye is van fogyasztásának. Nézzük hát, melyek ezek!

1. Elkerülhetjük vele az agyi katasztrófákat

Svéd kutatók vizsgálták a kávéfogyasztást, hogy népszerűsítsék ezt a szokást, és munkájukkal rendkívül érdekes tényekre bukkantak. Eredményeik azt bizonyítják, hogy agyi katasztrófa 20-25% százalékkal ritkábban fordul elő azoknál, akik napi rendszerességgel legalább egyszer fogyasztják az élénkítő italt azokhoz képest, akik kávé nélkül élik az életüket. Ha ez még önmagában nem elég, akkor megosztom veletek a kutatás leginkább megdöbbentő eredményét: a kávé ezen hatása abban az esetben is érvényesül, ha olyan tényezők is fennállnak, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, az ideálistól eltérő testsúly, esetleges dohányzás vagy alkoholfogyasztás. Hát nem nagyszerű?

2. Ébren tart a legfárasztóbb napokon is

Hogy ne csak meglepetésekből álljon a cikk, elsők között beszéljünk kicsit a kávé mindenki számára ismert és egyben talán legfontosabb tulajdonságáról is: arról, hogy elsődleges előnye az, hogy ébren tart. A vizsgaidőszak alatt, amikor egész nap tanulsz, nincs is jobb felállni egy kicsit a könyvrengetegtől, és újult erőt venni egy finom, frissen főtt kávé segítségével. Megannyi pozitív tulajdonsága mellett az sem hátrány, hogy elérhető áron beszerezhető, valamint mindössze egy kávéfőzőre van szükség hozzá – vagy ha instantot vesz az ember, elég egy mikró is. Így aztán minden kollégista megengedheti magának ezt a minimális befektetést a jó félévzárás érdekében.

dddc

3. A jelszó: koffein

Ha már az ébrentartásról beszélünk, mindenki tudja, hogy ezért a varázslatért a koffein felelős. Ez a vegyület az idegrendszer serkentésével éri el azt, hogy fogyasztója éber legyen. A harmadik pontunkban a koffein hát a főszereplő, lássuk, miért! Biztosan hallottátok már, amikor az idősebb korosztály egy-egy tagja felszólal: „Fáj a fejem, úgyhogy megiszom egy kávét”. Elsősorban a nyugdíjasok korosztályában elterjedt ez, viszont nincs benne semmi placebo. Hogy miért? Nos, a koffein hatással van a vérerek összehúzódására is, ennek köszönhetően képes a fejfájás csillapítására. Hát nem lenyűgöző, mi mindenre képes egy csésze forró kávé?

4. Mindent a jó memória érdekében

Negyedik érvemmel főképp azokhoz szólok, akik képtelenek kávé nélkül nekilendülni a napjuknak. Egyes megfigyelések ugyanis bizonyítják azt, hogy javítja a memóriát és a kognitív képességeket is. Erre különösen nagy szükség van egy nehéz vizsga reggelén, úgyhogy ajánlom mindenkinek, hogy a gőzölgő bögrétek mellett legyen valami édesség is, hiszen így még nagyobb a siker!

5. A kávé segít a fogyásban

Nem, még mindig nem fogytunk ki az érvekből, így hát elérkeztünk ötödik pontunkhoz is, miszerint a kávé fogyaszt. Óvatosan írom ezeket a sorokat, mert nem szeretném, hogy valaki azt higgye, ez egy új csodaszer, aminek segítségével a sport máris elhagyható, a kilók pedig egy pillantás alatt eltűnnek. Semmi ilyesmiről nincs szó. Az igazság az, hogy a kávé magnéziumot és káliumot tartalmaz, ez a két elem pedig olyan módon szabályozza a vércukorszintet, hogy velük csökken az édesség utáni sóvárgás. Ha jobban belegondoltok, ti is biztos észrevettétek már, hogy az ital elfogyasztása után nem kívánod sem a csokoládét, sem pedig más cukros finomságot. Nem abban az értelemben fogyaszt tehát, ahogy azt elsődlegesen érthettétek, viszont az, hogy megszűnteti a nassolás iránti vágyat, nagy segítség a fogyókúrázni vágyó embereknek.

ddcá

6. Tegyünk meg mindent a mentális zavarok elkerülésének érdekében

Lassacskán cikkünk végéhez érünk ugyan, egy újabb kutatási eredményt viszont még mindig meg szeretnék osztani veletek. Egy tanulmány kimutatta ugyanis, hogy azok a nők, akik hetente csupán egy bögre kávét fogyasztanak el, 15%-kal nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, mint akik naponta legalább két-három adagot isznak meg. A koffein tehát ilyen módon is képes serkenteni agyunk működését. Előzzük meg hát a mentális zavarokat, és főzzünk egy finom kávét!

7. Bármikor, bárhol, bármilyet

Utolsó pontként hadd mondjam el, mi a legjobb a kávéfogyasztásban. Az év bármelyik szakában annak megfelelően rendelkezésedre áll. Hogy miért? Nyáron a kezedbe vehetsz egy vaníliafagylaltos, hűsítő kávécsodát, ősszel megízlelheted a Pumpkin Spice Latte különleges ízét, télen pedig előtérbe kerülnek a fahéjas, almás ízesítésű különlegességek, melyekkel az ünnepekre hangolódhatsz. Ha igazán merész vagy, ír módra, alkohollal megspékelt fajtákat is kipróbálhatsz, amikor csak kedved tartja. Nem szereted vagy nem fogyaszthatsz koffeint? Nincs mitől tartanod, hiszen egyre több helyen elérhetők már a „gyerekkávék” is.

Megannyi pozitívum után hozzá kell tennem azt is, hogy a kávéfogyasztást is úgy kell kezelni, ahogy minden mást is az életben. Nem szabad túlzásba vinni, nagyon fontos a mértékletesség, hiszen túladagolása elsősorban a vérnyomásra van rossz hatással. Kávézzatok tehát okosan, és ha tetszett a cikk, a következő kávézással kapcsolatos még jobban fog!

 

Képek: pixabay.com