Májustól kiállítótérré alakul a Fővám téri metrómegálló

Május és szeptember között a Fővám téri metrómegálló közbülső csarnokában valósul meg a METROART 4 művészeti projekt.

A Horváth Éva Mónika képzőművész alkotta 6 x 10 méteres intalláció célja, hogy bemutassa a kavargó városi tömeget, illetve annak pozitív erejét. Horváth az utóbbi időben a tömegmechanizmusokat, a nagyvárosi közösséghez való viszonyulást helyezte érdeklődése fókuszába, elsősorban a labdajátékok megjelenítésével. A Fővárosi Önkormányzaton és a BKV-n kívül együttműködött még az ötletgazdával Parák Andrea tervezőgrafikus, Sólyom Attila szobrász-alpinista képzőművész és Beke László művészettörténész is. A szükséges nyomdai és kihelyezési költség 320 ezer forint. A résztvevők térítésmentesen dolgoznak.

Forrás: hvg.hu
Kép: futás.net

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]