Számos érdekes esemény tarkította az úszók országos versenyét

Új helyszínen, a szokottnál korábbi időpontban került megrendezésre az úszók 119-ik országos bajnoksága, ahol nemcsak a sztárok, hanem a fiatal tehetségek is kiválóan szerepeltek. Többek között kiérdemelték, hogy júliusban a budapesti világbajnokságon is indulhassak.

Változások a korábbi évekhez képest

629dagaly

Elkészült a Duna Aréna de a munkálatok még zajlanak Forrás: nemzetisport.hu

A korábbi években sokszor hallhattuk, hogy egy úszónak hiába sikerült kvalifikálnia magát egy világeseményre, a szövetségi kapitány nem engedte indulni a versenyzőt, aminek folyamatos sértődés és vita volt az eredménye. A januárban kinevezett új szövetségi kapitány, dr. Sós Csaba azonban új alapokra helyezte a válogatási elvet, melynek lényege, hogy ha a versenyző megúszta a szintidőt és a debreceni versenyig nem úsztak nála jobbat akkor az adott úszó védettséget élvez, tehát biztos résztvevője a júliusi vb-nek. Továbbá a kapitányi döntésnek köszönhetően sok év után újra az összes váltó számban elindul majd a magyar csapat. A régi versenyeket idézve és a külföldi versenyek mintájára, idén A és B döntőt rendeztek. Az A döntőbe a legjobb 8 időt teljesítő úszó, a B döntőbe pedig a 9-16. helyet megszerző úszók kvalifikálták magukat, ezzel ösztönözve a versenyzőket, hogy délelőtt is kiadják magukból a maximumot.

Sikerre éhes fiatalok

nena-e1492840279544-800x450

Németh Nándor a 100 méter gyors új bajnoka

A változtatások nem várt izgalmakat hoztak a versenyen, hiszen a vb-n versenyszámonként csak 2 magyar induló lehet, de több olyan úszásnem is volt, ahol a két kiadó helyre többen is pályáztak. Ilyen volt a 200 méteres pillangóúszás, ahol a Cseh László, Kenderesi Tamás, Biczó Bence fémjelezte mezőny gyűlt össze. Végül Kenderesi Tamás győzött, a fiatal, 2000-es születésű érdi ifi Eb győztes Milák Kristóf és az MTK színeiben induló Tekauer Márk előtt. Nagy csata volt a 100 méteres gyorsúszásban is a csapatba kerülésért. A számot a fiatal egri úszó, Németh Nándor nyerte új országos csúccsal, a hajdúszoboszlói Holoda Péter előtt,  júliusban mégis  az MTK-s Kozma Dominiknak és a békéscsabai Bohus Richárdnak szurkolhatunk majd ezen a számon. A nőknél a 2002-es születésű miskolci Vécsey Réka 100 és 200 méter mellúszásban is diadalmaskodott, legyőzve többek között Hosszú Katinkát is, aki idén is az összes egyéni versenyszámot végigúszta, de “csak” 6 aranyéremmel zárta a versenyt. Bizakodásra adhat okot Gyurta Dániel teljesítménye is, aki új edzővel készülve jó formát mutatva mind a 3 mellúszó számban aranyérmet szerzett. Klubtársa, az ELTE pszichológia szakos hallógatója, Kapás Bogi (aki a versenyen ünnepelte születésnapját), megnyerte a 800 és az 1500 méter gyorsot, így  nyugodtan készülhet a nyári vb-re. Nemcsak a felnőttek szerepeltek jól, több ifjúsági és serdülő korú versenyző is remekül teljesített. Az ifi Eb-t az izraeli Netanyaban, a világbajnokságot Indianalpolisban rendezik. A serdülők legnagyobb versenyét, az EYOF-ot Győrben rendezik június 24. és 28. között.

kapasbogi_2-1024x576

Bogi virágokkal és éremmel ünnepelt

Az idei versenyre is jutott egy-két érdekes történet. A 400 méteres gyorsúszásban a tavalyi harmadik helyezett és olimpiai résztvevőnek, Papp Márknak  a rajt pillanatában szakadt el a sapkája, így úszósapka nélkül teljesítette a távot, fontos tizedeket veszítve ezzel. Shane Tusup, Hosszú Katinka és az Iron Aquatics edzője keveredett hangosabb szóváltásba kollégájával Darren Warddal, ami miatt néhány percig állt a verseny, amíg csillapodtak a kedélyek. A negyedik, záró napon pedig csak 7 pályán tudtak úszni a versenyzők, mivel a 8-as pálya rajtkövének technikája elromlott, aminek következtében a versenybíróság azt a döntést hozta hogy ezt a pályát nem használják a délelőtt folyamán. Szerencsére a problémát megoldották, és a délutáni döntők alkalmával már semmiféle probléma nem merült fel.

 

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]