A hétvégén vár az Eötvös Konferencia!

Az Eötvös Collegium április 28–29-én, pénteken és szombaton rendezi meg multidiszciplináris hallgatói konferenciáját. Itt szinte minden tudományterület iránt érdeklődő talál magának izgalmakat, hiszen nem csak egyetemünk hat karáról, de az ország több pontjáról is érkeznek hallgatók a rendezvényre.

A 18. alkalommal megrendezett nagyszabású konferencia ezúttal a két nap alatt majdnem száz előadással jelentkezik. A hallgatók előadásai mellett három különböző tudományterület plenáris előadását, és egy kerekasztal-beszélgetést is meghallgathatnak a résztvevők.

Péntek délelőtt 9-től Dezső Tamás asszirológus, az ELTE BTK korábbi dékánja tart plenáris előadást arról, milyen a régészek munkája a frontvonalon, méghozzá személyes tapasztalatai nyomás. Előadásának címe Frontline Archeology: Utazások az Iszlám Állam frontján Iraqi Kurdisztánban.

Rögtön ezután, 10 órától kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket, amelyen17991875_1903620573247977_2742964412836703370_n Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, egyetemünk oktatója és Kovács D. Dániel színházi rendező fog Shakespeare modern interpretációiról beszélgetni Ruttkay Veronika, az Anglisztika Tanszék adjunktusának moderálásával.

De ezzel még nem ért véget a pénteki nap egész közönségnek szóló előadásainak sora, hiszen a Pedagógia szekció után, 12:15-től egy középiskolai tanár, Barbarics Márta érkezik a Petrik Lajos Szakgimnáziumból, és beavatja a közönséget egy olyan oktatási értékelési rendszer rejtelmeibe, amely reagál a 21. század kihívásaira. Előadásának címe Gamification alapú iskolai értékelés két tanítási nyelvű osztályokban. Nem csak tanárszakosoknak!

A szombati plenáris előadás 11:15-kor kezdődik. Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, a Semmelweis Egyetem oktatója a komplex hálózatokról fog beszélni, Hogyan reagálnak a környezet változásaira és hogyan tanulnak a komplex hálózatok? című előadásában.

A konferencia rengeteg előadójára való tekintettel három szekció fut majd párhuzamosan, melyek között a szünetekben lehet átjárni, vagy a büféasztalnál egy pogácsa mellett megvitatni a hallott előadásokat. Az előadások sokszínűségét 10 szekció biztosítja, melyek lefedik a bölcsészet-, a társadalom-, és a természettudományok, az informatika és a pedagógia területeit is. Így az is találhat kedvére valót, akit Donald Trump szakpolitikája érdekel, de az is, aki a CERN Nagy Hadronütköztetőjének legfrissebb detektorcseréire kíváncsi.

A konferencia helyszíne:

Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.

Bővebb információ és részletes program az esemény Facebook oldalán található, az előadások absztraktjai pedig a konferencia honlapjáról érhetők el.

Az ELTE Online mindkét nap eseményeiről tudósítással jelentkezik.

 

Képek forrása: Facebook esemény

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]