Szeretem az ELTE-t, mert… 18. – Interjú Turcsik Rékával, a GTI HÖK Kommunikációs alelnökével

Turcsik Réka a Műegyetem kommunikáció és médiatudomány alapképzéséről érkezett az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet mesterszakjára. A GTI Hallgatói Önkormányzatának alelnökeként részt vett egy teljesen új intézet, egy teljesen új hallgatói érdekképviselet, és egy teljesen új hallgatói magazin születésében. Interjúsorozatunk következő részében Rékával beszélgettem egy szervezet felemelkedéséről, az ezzel kapcsolatos nehézségekről, és nem utolsósorban a sikerekről, melyek mindezzel jártak.

Miért az ELTE GTI vezetés és szervezés mesterszakot választottad?

Az alapszakot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán végeztem kommunikáció és médiatudomány szakon. Úgy gondoltam, hogy a kommunikációs vonalat ki kellene egészítenem egy gazdasági diplomával is, főleg, hogy a jelenlegi szakomon van marketing szakirány. Ez a két terület pedig nagyszerűen illik hozzám.

Egy kommunikációs diploma után nem volt nehéz átállni egy gazdasági képzésre?

Bevallom őszintén, voltak jobb és kevésbé jobb részei az átállásnak. A BME-n eléggé kötött órarendem volt, a legtöbb órára kötelező volt bejárnom. Az ELTE-n viszont részben egyénileg dönthetjük el, mikor szeretnénk részt venni az órákon, az egyes előadásokat pedig online is visszanézhetjük; ez hatalmas változás. Ami a tanulmányokat illeti: bár a két szak alapjában különbözik egymástól, van némi átfedés, mint például a meggyőzéstechnika eladások. Értelemszerűen itt elég nagy hangsúly van a közgazdaságtanon, amit csak részben tanultam meg a Műegyetemen. Ez tud egy kis nehézséget okozni, de ezzel együtt is nagyon élvezem az egészet, új kihívás számomra.

A Műegyetemen is foglalkoztál közélettel?

Miután felköltöztem Budapestre, a kommON kommunikációs szakkollégiumban kezdtem el tevékenykedni. Itt a szakmai munkacsoportot erősítettem, valamint a rádiós projekt tagjaként a Baross Rádió műsorvezetője voltam, ami az EFOTT hivatalos rádiója. Emellett a dékáni vezetés magazinjánál, a Get To Know-nál is dolgoztam íróként. 2017-ben nyertem felvételt a First Aid Party, Rendezvényszervező Csoportba, mely a BME GTK Hallgatói Képviselete (HK) alá tartozott. A kari rendezvényekért (Félévfelező, Vizsgatemető, Gólyabál, kollégiumi bulik, kari nyári tábor) voltunk a felelősek, illetve besegítettünk a GTK Kari Napok és a Gólyatábor szervezésébe is.

2017 szeptemberében jött szembe velem a felhívás, hogy a BME GTK Hallgatói Képviseletének magazinja, a GT Times új főszerkesztőt keres. Sokak biztatására végül beadtam a pályázatot a pozícióra, hiszen ekkor már tapasztalatom is volt az egyetemi újságírásban. 2017 szeptemberétől 2018 májusáig voltam a GT Times főszerkesztője, ez idő alatt pedig 9 lapszámot adtunk ki.

Ezek után hogyan csöppentél bele az ELTE-s közéletbe?

Máthé Izabellával, a GTI HÖK jelenlegi elnökével korábbról ismertük egymást, találkozott már a GTK-s projektjeimmel. Mikor 2019 februárjában felvételt nyertem a GTI-re, felkért, hogy csatlakozzak az elnökségi csapatába Kommunikációs alelnökként. Emellett pedig a középiskolásokat és a jelenlegi hallgatókat megszólító GTI Pressben dolgozom újságíróként, a kari honlapra is rendszeresen írok cikkeket.

A GT Times szerkesztősége 2017/2018

A GT Times szerkesztősége 2017/2018

Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet tavaly jött létre, a Hallgatói Önkormányzat pedig idén márciusban alakult. Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni egy eddig nem létező hallgatói önkormányzat megalakulásakor?

Az egyik legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy mivel nem volt elődünk, nagyjából mindent az elejéről kellett felépítenünk. Habár az alapszabályunkat korábban elkészítették – hogy a Hallgatói Önkormányzat szabályosan létre tudjon jönni – sem közösségi oldalunk, sem arculatunk nem volt. Eleinte tehát az volt a feladatom, hogy a Kommunikációs Bizottsággal együttműködve olyan irányvonalakat határozzunk meg, melyeken el tudunk indulni az arculatépítés útján. Ki kellett találnunk, hogyan láttassuk magunkat, mint GTI HÖK; mik legyenek az ismertetőjegyeink. Nagyon szerettem volna lefektetni az alapokat a Hallgatói Önkormányzat számára, hiszen számomra ez egy elég releváns feladat; arra törekedtem, hogy a GTI ezáltal méltó legyen a nevére. Meg szerettük volna mutatni mindenkinek, hogy a GTI HÖK egy nagyszerű szervezet, ahol lelkes, precíz és informatív hallgatók tevékenykednek.

Úgy gondolom, ha még egy kihívást kellene mondanom, az a szervezet diverzitása: legtöbben más-más helyről jöttünk, sokféle tapasztalattal. Ez egyébként nem feltétlenül rossz, hiszen jól kiegészítjük egymást: A fiatalabbak adják a lelkesedést és a nagyszerű ötleteket, mi, a kicsit tapasztaltabbak pedig megmutatjuk, hogyan juthatunk el az általuk megálmodott célokig.

Ez az év az alapok letételéről szólt. Véleményem szerint a következő elnökségnek kell elkezdenie majd még inkább bevonzani a közösségi érdeklődésű hallgatókat, hogy nálunk is elindulhassanak a különböző diákkörök, szakkollégiumok.

Milyen érzés az alakulásától részt venni egy hallgatói önkormányzat munkájában?

Nagyszerű érzés, rengeteget tanultam ez idő alatt. Fantasztikus látni, ahogyan közösen megvalósítjuk a terveinket, miközben csapattá kovácsolódunk. Dr. Ormos Mihály, a GTI intézetigazgatója mondta egyszer, hogy a megalakulásunk egy történelmi pillanat, hiszen mikor alakult legutóbb Magyarországon egy teljesen új kar, anélkül, hogy kivált volna egy szervezetből? Lett az országban egy új gazdasági képzés, méghozzá egy olyan, melyben mi vagyunk az első hallgatókat képviselő szervezet. Nagyon lelkes vagyok, már most várom az első Alumni-eseményünket!

Mennyire tudod a Műegyetemen tanultakat hasznosítani, mint a GTI HÖK Kommunikációs alelnöke?

Tartalomfejlesztés és médiapiac specializáción végeztem, ami elsősorban az újságírást takarja. Alapvetően a két fentebb említett magazin adta tapasztalatokon túl, a tanulmányaimból is táplálkozom, ha újságírásról, szerkesztésről van szó. Az ember természetesen folyamatosan tanul, de a Műegyetemen elég jó alapokat kaptam az itteni közéleti munkához. A tavaszi HÖOK konferencián a kommunikációs blokkban voltam, az itt hallott előadások pedig tágították a közösségi média kezelésével kapcsolatos ismereteimet; kifejezetten az egyetemi hallgatókat célzó oldalakra, felületekre koncentráltunk. Emellett junior kommunikációs munkatársként dolgozom egy karriertanácsadással is foglalkozó állásportálnál, ahol ugyancsak a social mediát kezelem, szerkesztem az oldalhoz tartozó blogot, és rendezvények szervezésében veszek részt.

IMG_8368

Szeptemberben megjelent a GTI hallgatói magazinja, a GT! Story. Mesélnél egy kicsit az újságról?

Nem sokkal a HÖK megalakulása után a GTI vezetősége megkeresett, hogy szeretnének a későbbiekben egy hallgatói magazint, úgyhogy szép lassan kezdjünk el azon gondolkodni, hogyan lehetne ezt megvalósítani. Mivel ismerték a korábbi tapasztalataimat, én lettem a felelőse ennek a rendkívül megtisztelő projektnek. Nagy szerencsém volt, hiszen a Be! Magazinnak (Business Economics), illetve a kari honlapnak már volt egy bejáratott hallgatói újságírógárdája, akik nagy örömmel vettek részt a GT! Story szerkesztésében az irányításom alatt. Segítségemre volt még az elnökség is, akik véleményezték a magazint a nyomdába küldés előtt.

Közösen megbeszéltük a két legfontosabb kérdést: miről szóljon az újság, illetve, hogy mikor jelenjen meg. A magazint már le tudtuk vinni a gólyatáborba is, a fő célközönség pedig az első évfolyam lett. Ez még nincs teljesen letisztázva, de körülbelül négy rovatot tervezünk a következő lapszámba, ami várhatóan decemberben fog megjelenni. A jelenlegi terv egyébként az, hogy egy évben 4+1 szám fog majd megjelenni, melyből a „+1” a gólyaszám.

Jelen pillanatban Te, mint GTI HÖK Kommunikációs alelnök vagy a GT! Story Főszerkesztője. A jövőben ez változni fog, lesz külön főszerkesztője a hallgatói magazinnak, vagy ez a mindenkori Kommunikációs alelnök feladata lesz?

Úgy gondolom, ameddig a Hallgatói Önkormányzat elégedett ezzel a felállással, addig nagyon szívesen ellátom az ezzel kapcsolatos feladatokat alelnökként. A decemberi szám még biztosan az én főszerkesztésem alatt fog készülni, de szerintem érdemes lenne a jövőben szétszedni ezt a két posztot, mert ebben a felállásban ez elég sok munka egy ember számára. Jó lenne, ha a továbbiakban a Kommunikációs alelnök is felelős lenne a hallgatói magazinért, viszont a főszerkesztői feladatokat már egy külön pozícióban látná el valaki.

Számítasz kooperációra a többi kari lappal?

Abszolút nyitott vagyok együttműködésekre, nem véletlenül vettem részt a tavalyi ELTE Press Akadémián, meg szerettelek volna ismerni benneteket. Nagyszerű, hogy van lehetőségünk tapasztalatokat cserélni, és segíteni egymást.

Mik a terveid a diploma után?

Ahogy említettem, egy állásportálnál dolgozom, ahol számos területen kipróbálhatom magamat. Próbálom ezt a vonalat teljes mértékben kimaxolni, azonban az, hogy melyik irány lesz a végső, azt még nem tudom, hiszen a marketing, a kommunikáció és a rendezvényszervezés is érdekel.

Jól tetted, hogy az ELTE-t választottad?

Szerintem mindenképpen érdemes a mesterképzést más egyetemen elvégezni, mint ahol az alapképzést csináltuk. Hasznos dolog megismerni egy más egyetemi kultúrát, más tanárokat, más szokásokat. Nem mellesleg teljesen új lehetőségek nyílhatnak meg az ember előtt, hiszen én is részt vehettem egy új hallgatói önkormányzat és egy új hallgatói magazin megszületésében. A kérdésre a válaszom pedig egy hatalmas: igen. Igen, jól tettem, hogy az ELTE-t választottam. Bízom benne, hogy az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet a jövőben is nagyon sikeres lesz.

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]