Jótékonysági Est az ELTE-n!

Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját az ELTE Alumni Szervezet. A különleges alkalom apropóján Jótékonysági Estet is rendeznek december 7-én, méghozzá hagyományteremtő szándékkal.

Az esemény középpontjában az öregdiákok minőségi szórakoztatása áll, ezáltal megteremtve az ismerkedés és az összefogás lehetőségét, az est bevételét ugyanis az egyetem tehetséges és szociálisan rászoruló hallgatóira fordítják a közreműködő szervezetek. Az összegyűjtött adomány számos összegyetemi, kari, intézeti és intézményi rendezvény megvalósulását biztosítja, az Erasmus+ program kiegészítő ösztöndíját pedig pályázat útján lehet majd elnyerni.

Az ELTE Alumni Alapítvány ajándékkal, azaz prémiumkategóriás ELTE Alumni-emblémás nosztalgiatárgyakkal kedveskedik támogatóinak, így a résztvevők jelvénnyel, hűtőmágnessel, vászontáskával és galléros pólóval is gazdagodhatnak adományuk összegének megfelelően. Az, aki egyéb elfoglaltsága révén nem tud részt venni az esten, banki utalással, online rendszeren történő befizetéssel, illetve a 13600/34-es telefonszámra indított, 500 Ft értékű hívással (illetve SMS-sel) támogathatja a kezdeményezést.

tancfotoA színvonalas szórakozást többek között az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes, vagyis a Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, illetve az ELTE Néptáncegyüttes garantálja az est folyamán.

Részletes program:

Időpont: 2018. december 7. 18.00

Helyszín: ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1–3.)

A Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar előadása, John Rutter Magnificat című műve csendül fel meghívott vendégünk, Molnár Ágnes szólista közreműködésével.

  • vezényel: Kovács László Liszt-díjas, kiváló művész
  • hangképző: Juhász Bence
  • koncertmester: Dúlfalvy Éva

Szünet

Az ELTE Néptáncegyüttes előadása

  • Bonchidai táncok (verbunk, sűrű magyar, csárdás, friss csárdás)
  • Mezőségi táncok (sűrű magyar, korcsos, szökős, sebes csárdás)
  • Kalotaszegi táncok (legényes, csárdás, szapora csárdás)

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött! A belépéshez javasolt a mindössze 1000 forintos támogatói jegy megvásárlása. Ez az összeg előzetesen is befizethető ide kattintva.

Az ELTE Alumni Központ támogatói és önkéntesei nevét – amennyiben azok beleegyeznek – közzéteszik a támogatói platformjukon.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]