Puskázásért a rács mögé

Nagy bátorságról árulkodik, ha Kínában puskázásra adja valaki a fejét. A központi egyetemi felvételi vizsgán a puskázáson kapott diákokat 3-7 éves börtönbüntetéssel is sújthatják, de ez még nem elég: azokat is, akik segítenek másoknak. Az említett vizsgák kedden indultak, „csupán” 9,4 millió fiatalt érit.

Kínában az ember életének legfontosabb időszakaként emlegetik a felvételit, a gaokaot (=”felső vizsga”), semmi nyomás, hiszen csak a jövőjük függ a vizsgáktól. Az elmúlt néhány évben rengeteg botrány kísérte, mert a leleményes diákok és szülők- néha még a tanárokat is belevonva- elképesztő kreativitással próbáltak szabálytalankodni.

A vizsgarendszer hasonló az itthoni érettségihez: kínai nyelvből- és irodalomból, matekból és angolból kötelező számot adni tudásukról, a többi tárgy változó, attól függően, hogy az illető reál, vagy humán pályán szeretne továbbtanulni.

Nagy a tétje a vizsgáknak, ezért a diákokra hatalmas teher is nehezedik, ezt próbálják a szülők- a gyakran egyetlen porontyuknak- megkönnyíteni és közreműködnek különböző okos kütyü megvásárlásával a felvételi sikeréhez, hátha ezen múlna a kis csöppségek egész élete.

Persze a helyezet azért ennyire nem drasztikus, mert az Education Policy Talk szerint, ha egy diáknak nem felel meg az elért eredménye, akkor lehetősége van a végzős évének megismétlésére, ami után újraírhatja a gaokao vizsgát.

Mégis külön ágazat szakosodott a puskázásra, rengeteg ajánlatot terjesztenek az interneten. A lebukott plusz segítséget igénybevevők között eddig a legfurcsábbak cipősarokba, vagy fülbe rejtett műszaki berendezéseket használtak, de volt már példa csúcstechnikának számító vezeték nélküli kapcsolatot biztosító eszközök használatára is.  A hatóságok az elmúlt időszakot az internetes hirdetések böngészésével töltötték, szörfözés közben pedig szűrték az ilyen tartalmakat. A vizsgák helyszínein is végeztek szigorításokat, ellenőrzéseket, mert többször előfordult, hogy más ment a diák helyett vizsgázni- persze nem azért, mert olyan jótét lélek… A Telegraph szerint drónokat is bevetnek, hogy elkapják a puskázókat.

Pekingben bejelentették, hogy a 96 helyszínen folyó vizsgát rendőri felügyelettel tartják majd. Az elrettentést pedig fokozza, hogy 8-8 rendőr lesz minden helyszínen, akik árgus szemekkel figyelik a gyanúsan viselkedőket. Ezt azért, mert a puskázók segítői általában egy közeli helyről továbbítják a kért információkat. A kelet-kínai Csianghsziban 23 rendőrt rendeltek a vizsga helyszínére és 100 rendőrt állítottak készenlétbe. Céljuk pedig, hogy felhívják arra a figyelmet, hogy ne higgyenek a segítséget ígérő csoportoknak, mert csak rászedik a naiv vevőt- figyelmeztetett az Oktatási Minisztérium közleményében.  Ezzel próbálják elrettenteni a lakosságot egy olyan döntéstől, amit egy életre megbánnának.

 

Forrás: Eduline

Képek: Daily Mail, Essaytigers

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]