Határidőn túl című sorozatunkba olyan jól sikerült szemináriumi dolgozatokat, évfolyamdolgozatokat várunk Tőletek, melyeket a leadást és a jegybeírást követően sem szeretnétek a laptopotok legeldugottabb mappáiba száműzni, hanem szívesen megmutatnátok másoknak is – akár az adott kurzuson kívül is. A teljes pályázati felhívást ide kattintva olvashatjátok.

1. Bevezetés

Sáros vármegye (szlovákul és továbbiakban: Šariš) Nagy-Magyarország északkeleti régiójában található, főleg szlovákok és ruszinok által lakott megye volt, mely az 1918-as csehszlovák államfordulat után is önálló közigazgatási egység maradt. A térség a szlovák és ruszin szavak keveredésével létrejött különleges tájszólásáról ismert, melyet már 1907-ben megörökített egy helyi szlovák nyelvű újság, a Naša zastava. [1] A Šarišské Hlasy (magyarul: Sárosi Hírmondó), amellyel ez a dolgozat foglalkozik, 1919-ben jelent meg először, heti rendszerességgel, vasárnaponként. Politikailag a Republikánska poľnohospodárska a maloroľnícka strana elnevezésű kisgazdapárt elődjéhez, a Slovenská národna a roľnícka stranához kötődött. Témája főleg a régióban történt események, ünnepségek, hírek voltak, de gyakran kitért olyan országos jellegű történésekre is, mint például Csehszlovákia megalakulásának első évfordulója. Politikai és regionális hírek közlésén kívül apróhirdetéseket és folytatásokban közzétett meséket is gyakran közölt. [2] Ezek között a mesék közt olyan híres szlovák írók művei szerepeltek, mint Jozef Gregor Tajovský  vagy Svetozát Hurban Vajanský, de akár a főszerkesztő, Ludevít Kűhn is megjelentette saját meséit. [3]

2. Šarišské Hlasy 1919. 10. 26. – 1919. 11. 02.

Az általam vizsgált első lap 1919. október 26-án jelent meg, tehát az első évadba tartozott, 34 másik számmal együtt. Az újság vasárnaponkénti megjelenésén nem változtatott a közelgő „nagy ünnep” sem, előre közölték a sárosi ünnepségek menetét. A második általam vizsgált laprész egy héttel később, az ünnepségek lezárása után, 1919. november 2-án jelent meg.

Az októberi szám első oldalán díszes, virágos keretben emlékeznek meg az egy évvel azelőtti eseményekről: „Celý národ česko-slovenský rozpomína sa dnes v deň výročitý prehlásenia republiky česko-slovenskej na všetkých tých hrdinov, ktorí za oslobodenia milovanej vlasti obetovali svoje životy a prelievali svoju drahocennú krv na všetkých bojištiach.” [4] Fontos kiemelni, hogy míg az 1918-as újságok sokszor emlegették külön egységként a cseh és a szlovák nemzetet, az együtt töltött év alatt ez a különbség egybeforrt, és a Šarišské Hlasy cikkeinek írói (vagy írója? A kor szokása szerint nem minden cikk alá írtak nevet, kivéve a Ludevít Kűhn főszerkesztő által írtakat) következetesen a csehszlovák nép kifejezést használják. A díszes keretes cikk így folytatódik: „Ďakuje tiež neúmorným svojím vodcom, presidentovi Masarykovi, ministrovi Benešovi, a želie nad strátou najvetšieho syna Slovenska generála Štefánika.” [5] Mivel Sáros szlovákok által lakott terület volt, külön kiemelték, hogy az akkoriban nemrég elhunyt Štefánik is szlovák származású volt. Végezetül pedig, vastagon szedett betűkkel a következő olvasható: „V slávny den slubuje občanstvo župy šárišskej, že neúnavne bude pracovať spoločne s bratmi Čechmi na velkom obrodnom diele: vybudovänie tilnej československej republiky!” [6] Ebben a részletben előtűnik a „cseh testvérek” képe, amely a pánszlávizmus eszméjéből eredeztethető gondolat, mely az első világháború alatt vált közismertté, s a korai csehszlovakizmus egyik vezető gondolatává vált. Alapja Ján Kollár szlovák származású író, régész és nyelvész pánszláv elméle, mely szerint a csehek és a szlovákok „testvérek”, a szlovák nyelv a cseh nyelv „népiesült” változata, a két nép valójában egy. A későbbiekben a cseh nép domináns jellegét Csehszlovákián belül azzal magyarázták, hogy a csehek nem csak többen vannak a szlovákoknál, hanem gazdaságilag és kulturálisan is erősebbek, ezért „bátyként” vigyázzák a „kistestvér” Szlovákiát, amíg az „talpra nem áll”[7]. Itt is ugyanerre a gondolatra utalnak vissza azzal, hogy a cseh testvérekkel közösen kell tovább építeni az országot. A tovább építés, a befejezetlen munka képe máshol is megjelenik az újságban.

A következő cikk a főszerkesztő, Ludevít Kűhn vezércikke, címe Ku dňu 28. októbra, vagyis „Október 28.-hoz”. Ebben a cikkben visszaemlékezik a szlovák politikus, Vavro Šrobár egy évvel azelőtti beszédjére, melyben a szlovákokat felszólítja arra, hogy úgy cselekedjenek, hogy „megszabadítóik”, Masaryk és Beneš büszkék lehessenek a felszabadított népre. Nem csoda, hogy pont Šrobárt idézik, hiszen a szlovák származású politikus ugyanannak a Slovenská národna a roľnícka strana elnevezésű pártnak a tagja volt, amelyhez a Šarišské Hlasy is hű. Ludevík Kűhn hozzáteszi, hogy „Môžeme smelo povedať, že náš ľud nezklamal svojich osloboditeľov v ich očakávaní. Je síce pravda, že za behom roka stalo všeličo, čo zarmútilo milovaného presidenta Masaryka, ale v celku musíme vyznať, že si náš národ zachoval svoje čisté meno, čistý štít.” [8]

A Masarykot elszomorító dolgokat nem részletezi az ünnepi szám, de feltételezhető, hogy az 1918 nyarán Eperjesen létrejött Szlovák Tanácsköztársaság egyike volt az elszomorító tényezőknek.

A novemberi szám első oldala már nem díszes, hanem egyszerű, megszokott. Feltételeztem, hogy az első oldalon kapnak majd helyet az ünnepségek leírásai vagy valamiféle ünnepélyes lezárása az elmúlt egy évnek, de ez szinte teljes mértékben az októberi, ünnepi számra korlátozódott. Az első oldal vezércikke – U nás – a inde – Poznámky k dnešnej psychoze (Nálunk és másutt – Széljegyzetek a mostani tömegpszichózishoz) egyáltalán nem pozitív hangvételű, sőt. Leírja, hogy mennyire önzőek az ország lakói, és hogy „Došli sme tak ďaleko, že ľudia už dnes vôbec nerozvažujú o tom, čo dobrého, užitočného a potešiteľného, ale každý hladá a zháňa sa po tom, aby sa dozvedel niečo zlého, čierneho , a nehľadí ani na to, či sú tie rôzné divoké chýry pravdivé”. [9] Már a vezércikk eléggé elrugaszkodik attól az októberi szám ünnepélyes hangvételétől, miszerint az egész nemzet közösen dolgozik egy jobb ország építésén, és nem szomorítják el felszabadítójukat, Masarykot. Az egyéves Csehszlovákiát és hibáit egy gyermekhez hasonlítja: „ešte slabá, dosť nevládna, veď je dieťa, ktoré pred rokom sa zrodilo. Trpí všetkými detskými chorobami, trpí následkami najväčšej vojny v histórii sveta, biedou, finančnou demoralizáciou občianstva.” [10] Ez nem az első eset, hogy a csehszlovák nemzetet egy gyermekhez hasonlítják. 1918 novemberében a Slobodný Slovák (Szabad Szlovák) című hetilap Slovo k našim ctením čitateľom (Szavak a mi kedves olvasóinkhoz) című cikkében a szlovák nemzetet szintén egy kisgyermekhez hasonlítja, amelyet magyar és osztrák „pesztonkái” elhanyagoltak, de cseh „édesanyja” a pártfogásába vett. [11]

3. Magyarellenesség

Mind 1918-ban, mikor az Osztrák–Magyar Monarchiáról való leszakadást jusztifikálta a szlovák nyelvű média a magyarok „rémtetteinek” ecsetelésével, mind 1919-ben bukkannak fel magyarokat szidó cikkek. Lényeges különbség viszont, hogy míg 1918-ban a magyar politikai vezetést szidták Apponyistul, Károlyistul, Tiszástul, 1919-ben már főleg a Csehszlovákia területén maradt egyszerű magyarokon csattan az újságíró(k) képzeletbeli ostora. A Šarišské Hlasy októberi számának negyedik oldalán, Odrodilci [12] címmel egy Sáros megyei templomban 1919. szeptember 25-én megtartott esküvőről ír a névtelen, önmagát „šarišská slováč” (sárosi szlovák)-ként aláíró személy. Az esküvőn a násznép nem szégyellt magyar papot hívatni, magyarul esküdni, és az esküvő után a magyar himnuszt játszani. A cikk írója szerint a szlovák származású menyasszony alig bírta a pap után az eskü szavait kinyögni. A cikk írója azzal a reménnyel zárja sorait, hogy a szlovák nép nemsokára „felébred álmából”.

Az általános magyarellenes hangulatban üdítő olvasni a következő oldal híreit, mely a csehszlovák kormány rendeleteit közli az iskolák számára a közelgő ünneppel kapcsolatban. A rendeletekben nem csak arról van szó, hogy a jeles ünnepről a tanító köteles felvilágosítani a gyerekeket, közösen misére menni velük, és az iskolák épületét feldíszíteni, hanem az alábbi is: „V školách, akéhokoľvek druhu, kde je mimo slovenskej naukozdelnou ročou aj iná, razítka škol musejú byť dvojrečove, takže najprv je slovensky a pak druhy nápis.” [13] Ez azt sugallta, hogy a kétnyelvű iskolák (Sárosban főleg magyar és ruszin) szabadon használhatták az anyanyelvüket, még akkor is, ha az csak második volt a sorban a szlovák után.

Egy apróhirdetés a hetedik oldalon megerősíti ezt az elképzelést: „Príjmu sa profesori sposobilí vyučovať na maďarskej obchodnej škole, pokiaľ možno znalí jazyka slovenského a to: pre 1. odbor naúk obchodných (účtovníctvo, korrešpondencia, počty), pre II. odbor: zemepis, zbožieznalstvo a pre jazyk maďarský v spojení s niektorým moderným jazykom.” [14] Ez azt illusztrálja, hogy bár a tanárok kötelesek voltak szlovákul is tudni, mégis oktathatták anyanyelvüket a magyarul tanulni vágyó fiatalok számára. Az apróhirdetés végén a dátumozás („v Košiciach včetne do 10. listopadu 1919.”) azt mutatja, hogy mennyire „egybenőtt” a cseh és a szlovák nép az alatt az egy év alatt. A „listopad” hónapnév ugyanis egy cseh elnevezés arra a hónapra, amelyet a szlovákok és a magyarok októberként ismernek.

Ugyanezt egy másik rövid hirdetés is alátámasztja. 1918-ban az egyesülésnél a vallásos szlovákok nagy dilemmája volt az, hogy szeretnének-e egy államot alkotni a már akkor főként ateista csehekkel. Andrej Hlinka szlovák politikus és katolikus pap több cikkben próbálta meggyőzni honfitársait, hogy a hitetlen cseheket választani a „kisebbik rossz” a „basáskodó” magyarokkal szemben. A Šarišské Hlasy 1919. 10. 26-i számában ez olvasható: „Výnosom min. šk. z 11/8. 1919. č. 26188. sú dietky bezkonfessíjne alebo konfessije štátom neuznanej oslobodene z pod vynaučovania náboženstva.” [15] Tehát bekövetkezett az, amitől a hívő szlovákok 1918-ban tartottak: nem minden gyereknek volt kötelező a hitoktatás.

Az általam vizsgált novemberi szám sem mentes a magyarellenességtől. Az előbb már említett, pesszimista hangú vezércikk az első oldalon, miután leírja, hogy a csehszlovákok milyen borúlátó módon szemlélik a környezetüket, azzal folytatja, hogy hiszen Csehszlovákiában még így is jobb élni, mint „Maďáriában” [16], és hogy naponta több száz magyar és osztrák költözik át a határon, mert bár mellüket verve hiányolják hazájukat, azért Csehszlovákiában jobb az élet, hiszen itt van szén, kenyér és liszt, amiből a másik két országnak már nincs.

4. Ünnepségek

Az 1919. október 26-i szám nagy részét az apróhirdetéseken kívül a közelgő ünnepségek részletes leírása adja. Hogyan ünnepelték meg a sárosiak Csehszlovákia létrejöttének első évfordulóját? Mint korábban említettem, a gyerekeknek a kormányrendelet szerint az iskolában kellett tanulniuk a jeles eseményről, misére kellett menniük, és az iskolát kidíszíteniük.

Először is leírják, hogy október huszonnyolcadika most már államünnep, ezért az üzletek zárva tartanak. Ehhez hozzáteszik, hogy „vobec musí byť zadržaný odpočinok v práci ako v nedeľu”, [17] tehát tiltják a bármiféle munkát. A Šarišské Hlasy beszámol arról, hogy október 26-án több sárosi településen, többek között Kendében (Kendice), Lemesben (Lemešany), Felsővízközben (Svidník) és Taponyhanusfalván (Hanušovce) is előadásokat tartanak Csehszlovákia létrejöttéről és az egy évvel azelőtti történésekről.

Hétfőn minden településen gyertyát gyújtanak a világháborúban elhunyt hős katonák emlékére. Kedden a templomokban ünnepi misét tartanak, az iskolákban pedig ünnepi műsorral emlékeznek meg Csehszlovákia létrejöttéről és a „szlovák nép felszabadulásáról”. Girálton (Giraltovce) össznépi ünnepélyt tartanak, Bártfán (Bardejov) pedig egy ünnepi színházi előadás keretében emlékeznek meg a jeles napról. Ezek a leírások erősítik a lap regionális jellegét, hiszen olyan kis falvakat emelnek ki, mint Girált, de arról nincs szó, hogy a fővárosban, Prágában miféle ünnepséget tartanak majd az évfordulón. A jeles nap reggelén a hatos számú lövésezred huszonnyolc lövést fog leadni Csehszlovákia tiszteletére, és Eperjesen reggel kilenctől katonai ünnepélyt tartanak, melyen a katonaság minden ága képviselteti magát. Erősen megmutatkozik tehát, hogy a világháború utáni átmilitarizált korszakban az ünnepség nem lehetett ünnepség katonai parádé nélkül. A résztvevő katonák minden bizonnyal a „csehszlovák légió” nevű, a Szovjetunióban cseh és szlovák hadifoglyokból toborzott szabadcsapatok veteránjai voltak, bár ezt a cikk nem említi. Ezután tíz órától az evangélikus, a római és a görögkatolikus templomokban ünnepi mise kezdődik – jellemző, hogy a cikk írója kötelességének érzi kiemelni, hogy ezeken a miséken a katonaság képviselői is részt vesznek majd. Este nyolckor pedig megismétlik a hétfői színházi előadást, csökkentett jegyáron.

Ugyanazon az oldalon olvasható a színházi előadás (valószínűleg nem egy konkrét darab, hanem egy zenés-beszédes „történelmi” est) alatt hallható zeneművek és beszédek listája: „1. Smetana: Ouvertura k Libuše. 2. Hviezdoslav: s. P. prof. Vrablik. 3. Slávnostná reč (ünnepi beszéd). P. školdozorca (tanfelügyelő) P. Gallo. 4. M. Rázus: Hoj zem drahá. (Haj, drága szülőföldem) Prednesie sl. (előadja) Irka Chrapová. 5. Prostná. Telocvičná jednota «Sokol» (Sólyom torna egyesület). — Prestávka. (szünet) — 6. Vajánský: Neobyčajné stretnutie. (Nem mindennapi találkozás) Prednesie sl. Želka Mačuhová. 6. Bradlá Tel. jednota «Sokol». 8. Tatram: Sv. Čech. Prednesie prof. Kalivoda. 9. Živy obraz (tableau vivant).” Látszik, hogy csupa cseh és szlovák származású szerzőtől válogattak zeneműveket, méghozzá olyan műveket, amelyek felidézik a két nemzet múltját: a cseh fejedelemasszonyt, Libušét vagy a (cseh)szlovák „feltámadást” (vzkriesenie). Ez a fajta historizáló romantika az újság több másik cikkében is megjelenik.

A novemberi szám utólag ad hírt az eperjesi ünnepségről, külön kitérve az ünnepi beszédekre, amelyekben Csehszlovákia megalapítását többek között egy őserdő kivágásához hasonlította a helyi župan. [18] Az akkor még valószínűleg pozitív jelentéstöblettel bíró hasonlat – hiszen a huszadik század elején úgy gondolták, az őserdők az emberiség fejlődésének, az utak és gyárak építésének az útjában állnak – nem állja meg a helyét a mai körülmények között.

A második oldalon, a Československá Beseda (Csehszlovák vitakör) címmel a cikk írója felemlegeti, hogy a „magyaruralom” alatt mennyire elhanyagolták a szlovák nép oktatását: ,,[…] boli za maďarskej vlády súmyslne zanedbávaní, nehávaní bez novín, bez kníh, aby ich páni mohli čim viac utiskovať.” [19] Ebbe valószínűleg a Matica Slovenská nevű szlovák kulturális egyesület 1875-ös kényszerbezárását is beleértik, melyet több 1918-as sajtótermékben felemlegetnek (pl.: Národnie Noviny: Do práce!, 1918) mint nemzetüket ért sérelmet. A cikk részletezi a Vitakör felavatását, ahol majd a „[..] szlovákok és a csehek is találkoznak egymással, és megosztják örömüket, bánatukat.” [20] A Vitakört természetesen a jeles évforduló alkalmából avatta fel a župan, Dr. Fábry Pavel, aki ünnepi beszédében kifejtette, hogy „Niektorí Slováci nie sú ešte dostatočne národne uvedomelí, ale nesmejú zabúdať, že sú Slovákmi, a musia konať tiež povinnosti k svojej vlasti a národu.” [21] Nagyon érdekes, hogy a csehek nemzeti tudatáról nem mondott semmi hasonlót, sőt, megfeddi a szlovákokat, amiért nem tanulnak meg eléggé csehül: „Ešte ani jeden Slovák sa nenaučil česky, ale naopak všetci Česi sa poslovenčili už preto, že slovenčina je na Slovensku štátnou rečou.” [22]

5. Romantikus történetszemlélet

A szlovákok már a 18. században mindent megtettek, hogy a szlovák nép által megélt történelmi eseményeket minél romantikusabb és hősiesebb módon tüntessék fel, mivel nem sok történelmi forrás maradt fenn a szlovákság mindennapi életéről és hőstetteiről. Az olyan 19. századi balladák, mint a törökök között majdnem törökké váló szlovák janicsárfiú története, a Turčín Poničan, vagy a római birodalommal harcoló kis szláv törzs tragédiája, a Mor ho! a szlovák költő, Samo Chalupka tollából sikeresen hatottak a szlovák nép történetszemléletére: ezekben a művekben, bár nagy történelmi eseményekről is szó esik (pl. a török kor Magyarországon), fő szerepet az egyéni sors, és főleg az egyéni szabadságvágy és hazaszeretet kap. Ez a fajta egyéni történetekre koncentráló történelemszemlélet a 20. század médiatermékeiben is jelen van, így a Šarišské Hlasy-ban is, amikor a közös csehszlovák állam rövid történelméről van szó.

Az októberi szám második oldalán a főszerkesztő, Ludevík Kűhn katonakori visszaemlékezéseit olvashatjuk az 1918-as év végéről, Besednica [23] címmel. A rövid naplórészletek 1918 karácsonyát írják le, amikor Kűhn katonaként harcolt egy csehszlovák szabadcsapatban. A szövegből nem derül ki, hogy a napló valós-e vagy teljesen fikció. A napló első bejegyzésében arról ír, hogy morvaként többet tud a szlovákokról, mint a csehek, több szlovák népdalt is ismert, de a szlovák területeket, amelyeken éppen harcol, nem nagyon ismeri. Ezután felemlegeti a szlovák néphőst, Jánošíkot: „A teraz ideme za bratov Slovákov, aby sme ím vydobyli slobodu. Hoj, Jánošík, bratú moj, dnes sa ti chcem podobať.” [24] Felemlegeti tehát Jánošík „szabadságharcát” az elnyomás ellen a szlovák felszabadulással kapcsolatban.

Bár az első naplóbejegyzésben kifejezetten morvának és nem csehnek vallotta magát, a következőben mást ír: „Slováci nás volajú — nebojte sa bratia, ešte bije naše srdce pre Vás! Ešte sme tu my Česi, ktorí Vás oslobodíme!” [25] Ez a részlet is utal a cseh-szlovák testvériségre, a magát lecsehező Kűhn pedig ékes példája lehet annak, mennyire változók voltak a népi/etnikai/nemzetiségi jelzők a kor Csehszlovákiájában.

A novemberi számban is utalnak a nagy háborúra – a Československá beseda c. cikkben a katonák bátorságát és nemzetszeretetét hasonlítják össze azokéval, akik a csehszlovák hazát építik: „Naši legionári bojovali za hranicami a my budeme bojovať tu, keď toho bude treba, aby sme obhájili svoju vlasť a slobodu.” [26] Akik úgy gondolják, hogy a csehek ebben nem partnerei a szlovákoknak, a cikk írója „maďarónnak” (itt: magyarbérenc) nevezi.

6. Ellentétes szemléletek?
Nagyon nehéz megállapítani, hány ember dolgozott ezeken a számokon. Egyes cikkek Ludevík Kűhn neve alatt jelentek meg, de az is lehetséges, hogy majdnem minden cikket ő írt. Az iskolával kapcsolatos híreket Pavol Gallo tanfelügyelő neve alatt tették közre, a rendeletjellegű híreket pedig a rendeletet kiadó személy neve alatt (pl. Eperjes polgármestere). Az utolsó oldalon szerepel még „redaktor” (szerkesztő) címen Dr. Emanuel Pohl neve.

Néhány cikk cím nélkül, alcímen jelent meg, néhány egymondatos „betoldás” pedig cím és szerző nélkül, az oldalak közepén. Az októberi szám hatodik oldalán ez olvasható: „Revolúcia je vkladom do loterie, ja však neverím v náhode a zázrakoch.” [27] Hogy ez azt jelenti-e, hogy a szabadságharc ténye nem elég, hanem állandóan dolgozni kell a megmaradásért és a dolgok jobbá tételéért, vagy azt, hogy a szabadságharc lehet jó is és rossz is, s egy évvel egy „szabadságharc” után az ember bizony kiábrándul, az nem derül ki sem a szövegből, sem a kontextusból. Mindenesetre érdekes, hogy ennyire kétértelmű mondatot engedett leközölni a csehszlovák cenzúra 1919-ben. Szintén kétértelmű a novemberi szám már említett vezércikke, ahol az író azt emeli ki, hogy a csehszlovákok mennyit veszekednek, verekednek, milyen borúsan látják a világot.

7. Bibliográfia

Serbák, Ján: 110-ročné noviny v šarišskom nárečí, SMEBlog, itt: https://blog.sme.sk/serbak/nezaradene/110-rocne-noviny-v-sarisskom-nareci

ŠARIŠSKÉ HLASY. In: Bibliografia slovenských a inorečových novín a časopisov z rokov 1919 – 1938. Zost. Kipsová et al. Martin : Matica slovenská, 1968

Barna, Ábrahám: Menni vagy maradni? Szlovák útkeresés 1918 őszén, Pro Minoritate, 2019, pp. 41.

Sz.n.: Slovo k našim ctením čitateľom, in: Slobodný Slovák, 1918. 11. 9., pp. 2.

Ablonczy, Bálint: Most már értjük a szlovákokat? Mandiner, 2012 – itt: https://mandiner.hu/cikk/20111112_ablonczy_balint_most_mar_ertjuk_a_szlovakokat

Šarišské Hlasy, 1919. 10. 26. pp. 1-8

Šarišské Hlasy, 1919. 11. 02. pp. 1-6

Ďurišin, Martin: K otázke štátoprávneho postavenia Slovesnkej Republiky Rád v roku 1919. Annales Historici Presovienses 9, 2010, pp: 283-306.

Džujko, Ján: Slovenský východ (1919) a formovanie slovenského národného povedomia na východnom Slovensku.,  3. Študentská vedecká konferencia, 2016. pp. 198-209.

---

[1] Serbák, Ján: 110-ročné noviny v šarišskom nárečí, SMEBlog, itt: https://blog.sme.sk/serbak/nezaradene/110-rocne-noviny-v-sarisskom-nareci

[2] ŠARIŠSKÉ HLASY. In: Bibliografia slovenských a inorečových novín a časopisov z rokov 1919 – 1938. Zost. Kipsová et al. Martin : Matica slovenská, 1968

[3] U.a.

[4] ,,Az egész csehszlovák nemzet a csehszlovák állam kikiáltásának jeles ünnepén azokra a hősökre emlékszik, akik a szeretett hazájuk felszabadítása érdekében saját életüket áldozták, és vérükkel öntöztek minden harcmezőt.”

[5] ,,Köszönjük továbbá lankadatlan vezetőnknek, Masaryk elnöknek, Beneš miniszternek, s siratjuk Szlovákia legnagyobb fiát, Štefánik generálist.”

[6] ,,A jeles napon azt ígérik a sárosi »župa« (közigazgatási egység, kb. megye) lakói, hogy cseh testvéreinkkel közösen fáradhatatlanul fogunk dolgozni ezen a hatalmas művön: egy erős Csehszlovákia kiépítésén!”

[7] Barna, Ábrahám: Menni vagy maradni? Szlovák útkeresés 1918 őszén, Pro Minoritate, 2019, pp. 41.

[8] „Bátran kijelenthetjük, hogy a népünk nem csapta be megszabadítóit. Igaz, hogy az év során sok olyasmi történt, ami elszomorította szeretett elnökünket, Masarykot, de egészében véve kijelenthetjük, hogy nemzetünk tisztán tartotta a nevét.”

[9] „Odáig jutottunk, hogy ma már nem is gondolnak arra, hogy mi a jó, hasznos és örömteli, hanem mindenki valami rosszat keres és kutat, valami feketeséget, és nem is nézi, hogy igazak -e a vad pletykák.”

[10] „Még mindig gyenge, elég beteges, mert egy éve született gyerek. Mindenféle gyermekbetegségben szenved, szenved a világtörténelem legnagyobb háborújának következményeitől, a szegénységtől, az állampolgárság pénzügyi demoralizálásától.”

[11] Sz.n.: Slovo k našim ctením čitateľom, in: Slobodný Slovák, 1918. 11. 9., pp.2.

[12] A szlovák nyelvben az „odrodilec” szó kifejezetten azokat a szlovákokat írja le, akik bár szlovákok, mégis megpróbálnak beilleszkedni a magyarok közé az OMM alatt, de ez nem sikerül nekik nyelvi és egyéb okokból, így mind a két nemzet kineveti őket.

Lásd: Ablonczy Bálint: Most már értjük a szlovákokat? Mandiner, 2012 – itt: https://mandiner.hu/cikk/20111112_ablonczy_balint_most_mar_ertjuk_a_szlovakokat

[13] „Bármely más iskolában, melynek tanítási nyelve nem a szlovák, az iskola pecsétjének kétnyelvűnek kell lenni: előbb a szlovák, majd a másik nyelven.”

[14] Olyan tanárokat keresünk, akik képesek magyar tanítási nyelvű kereskedelmi iskolában tanítani. Feltétel a szlovák nyelv ismerete. Az első szak számára gazdasági tárgyak oktatása – számítások, hivatali levelezés, elszámolás. A második szak számára földrajz, hittan és magyar nyelv, meg bármely modern nyelv oktatása.

[15] „Az 1919. évi 26188 számú rendelet szerint a vallástalan gyermekek és az olyan vallásúak, amelyet az állam nem ismer el, fel vannak mentve a hitoktatás alól.”

[16] Magyarország (cseh)szlovák neve Maďarsko. A „Maďária” szó a szlovák népmesékből ismert, soha sem létezett „Tramtária” alapján formált gúnynév, amelyet a mai napig használnak egyes szélsőséges politikusok.

[17] „Általánosságban be kell tartani a munkától való pihenést, akár vasárnaponként.”

[18] Megyei elöljáró.

[19] „A magyar uralom alatt (a szlovák népet) szándékosan elhanyagolták, újság, könyv nélkül hagyták, hogy uraik minél jobban elnyomhassák őket.”

[20] „ […] tu sa poznajú Slováci i Češi a zdelujú si žiale, radosti svoje.”

[21] „A szlovákok egy része még nem kellően nemzeti tudatú, de nem szabad elfelejteni, hogy szlovákok, és kötelességeiket is el kell látniuk hazájuk és nemzetük iránt.”

[22] „Még egy szlovák sem tanult meg csehül, hanem fordítva, a csehek tanultak meg szlovákul azért, mert a szlovák Szlovákiában államnyelv”

[23] Besednica – a szó jelentése kb. „érdekesség, érdekes hír”.

[24] „És most indulunk szlovák testvéreink után, hogy kiharcoljuk szabadságukat. Hej, Jánošík, testvérem, ma rád akarok hasonlítani!”

[25] „Hívnak minket a szlovákok – ne féljetek, testvérek, a szívünk még teértetek ver. Itt vagyunk mi, csehek, hogy felszabadítsunk titeket!”

[26] „A légiósaink (utalás az orosz hadifoglyokból toborzott Csehszlovák Légióra) a határainkon túl harcoltak, s mi itt harcolunk, ha kell, hogy megvédjük hazánkat és szabadságunkat.”

[27] „A szabadságharc olyan, mintha lottószelvényt vásárolna az ember, de én nem hiszek a véletlenekben vagy a csodákban.”

A szerző a Márton Áron Szakkollégium tagja.

A kiemelt képet a szerző szkennelte be; forrása a Pozsonyi Egyetem Levéltára (UKB).