Műfaji és kulturális sokszínűség az ELTE táncgáláján

Az idei, 2022-es ELTE BEAC Táncgála rendkívül sokoldalú programot mutatott fel a teltházas közönségnek, és nem kellett csalódnunk – ebben a műfaji sokszínűségben és a latin életérzéstől a keleti hangulatig terjedő széles palettán mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Öt táncstílus képviselte magát a május 17-ei gálán: argentin tangó, modern tánc, hiphop, hastánc és néptánc.

Az estnek kétségkívül a legkülönlegesebb eleme a változatosság volt. A gálát a Wéber Edi vezette Levendula Kortárs Táncműhely A mi világunk című produkciója nyitotta meg, amely lágy zenével és klasszikus, valamint modern balettelemek izgalmas keveredésével hangolta rá a közönséget az estére. Ezt egy egészen más hangulat, erőteljes dinamika követte hiphopkoreográfia képében, a Juranits Rita vezette kezdő csoport előadásában.

A következő műsorszámot a vendégfellépőként jelen levő Érdi Torna Club kis „varázslótanoncai” adták elő – a Harry Potter intrójára varázsolta el a közönséget a kisebb korosztály. Őket ismét az ELTE-s táncosok követték, méghozzá a hastáncosok, akik tovább gazdagították az este műfaji sokszínűségét. Látványos ruhában és kendővel pillanatok alatt keleti atmoszférát teremtettek a színpadra és a közönség soraiba. Őket a jazztáncot általános testnevelés kurzusként elvégző ELTE-s diákok követték. Annak ellenére, hogy kezdőkként konferálták fel a csoportot, akik mindössze tíz alkalom alatt tanulták be a koreográfiájukat Lang Tímea vezetésével, igazán érzelmekkel teli, összehangolt produkciót mutattak fel, kortárs elemekkel és egy kis latin hangulattal átitatva.

A hamisítatlan latin hangulat azonban ezután következett. F. Canaro Poema című, 1935-ös dalára láthattunk egy gyönyörű bemutatót. A csoportot Hönich Heléna és Balogh András vezette, és pillanatok alatt lenyűgöző atmoszférát teremtettek a színpadon a talán legszenvedélyesebb táncműfaj megkapó erejével.

Az ELTE tangócsoportja. Fotó: Kalamár Ákos Ferenc

Őket Wéber Edi moderntánc tanítványai követték az Érdi Torna Clubtból, azonban most nem a kicsik, hanem a középhaladó csoport előadásában, majd Juranits Rita kezdő-középhaladó hiphoptáncosait láthattuk. Mindkét koreográfia lendületes és energiadús volt, azonban míg előbbi egy elegáns, megszakítatlan flow élménnyel rántotta be a közönséget, addig utóbbi jó értelemben durvább és erőteljesebb produkció volt.

Ezt követően az argentin tangó oktatói, Hönich Heléna és Balogh András lépett színpadra egy improvizációs tánccal, az argentin tangó egyik alműfajával, a milongával. Ez az itthon egyelőre kevésbé ismert táncstílus egyszerre volt lágy és szenvedélyes, könnyed, mégis nagyon erőteljes kettejük előadásában, mely során végig érződött az egymás iránt érzett tisztelet és alázat. Az ember nem képes végignézni egy ilyen lenyűgöző előadást úgy, hogy ne gondoljon arra: ebbe a táncba, sőt, életérzésbe ő is bele akar kóstolni.

A párost a jazztánc kurzus haladó fellépői követték Együtt rezdülés című koreográfiájukkal, amelyet a kezdő jazztánc csoportot is vezető Lang Tímea tanított be. A produkcióban keveredtek a modern és kortárs elemek, az ELTE jazztáncoktatása már évek óta ezek beemelését szorgalmazza ebbe a műfajba. Az előadásban az improvizáció és a kontaktmozdulatok is fontos szerepet kaptak, ami kifejezetten izgalmassá tette azt.

A gála következő fellépője a legnagyobb múltra visszatekintő ELTE Néptánc Együttes Hajnali hangulat című produkciója volt. Az együttes célja kezdetektől fogva a magyar hagyományok őrzése és továbbadása, mostani koreográfiájuk pedig minden rezdülése ezt hivatott kifejezni a népviselettől a mozdulatokon át a hangulatig. Őket a hastáncosok követték, akik az 1001 éjszaka meséiből adtak elő egy részletet. Koreográfiájukban nemcsak a tánc, de a történetmesélés is fontos szerepet kapott, amely során Szinbád került középpontba, valamint az őt kalandjai során elcsábító nők.

ELTE Néptánc Együttes. Fotó: Kalamár Ákos Ferenc

A két hosszabb produkciót a moderntáncosok Űrséta című előadása követte Lang Tímea koreográfiájával, amely az elejétől fogva nagyon hangulatosan és misztikusan épült fel: a sötétben, sejtelmes sötétkék fényben láthattuk, ahogyan a sok táncos (ebben a produkcióban szerepelt egyszerre a színpadon a legtöbb fellépő) folyamatosan veszi fel a helyét a félig sötétségben, félig kék fényben úszó színpadon. Azonban ahelyett, hogy zavaró és követhetetlen tömegjelenet alakult volna ki, izgalmas, gyakran „aszimmetrikus” megoldásokat láthattunk, ismétlődő, párokba rendeződve előadott mozdulatsorokkal, amelyek egymást kiegészítve egy összetett és látványos műsorszámot eredményeztek. Őket ismét Wéber Edi legkisebbekből álló, Érdi Torna clubos növendékei követték, akik a varázsvilágot idéző előadásuk után most macskákként léptek a színpadra.

Űrséta. Fotó: Kalamár Ákos Ferenc

Az estét a Levendula Kortárs Táncműhely Országos Táncművészeti Fesztiválon első helyen végző Street View című produkciója zárta, amelyet Wéber Edi koreografált. Az első, meghökkentő és zavarbaejtő mozdulatokat és hangokat követően a neszelő közönség egy pillanat alatt síri csöndbe borult. A színpadon minden egyes táncosnak megvolt a maga hangja, karaktere, hangulata, és az ezt megkívánó szerepkörben maradtak a produkció első pillanatától az utolsóig. Egy igazán különleges vízió öltött alakot fizikai formában a színpadon, amely egyszerre volt lúdbőrzős, kreatív és elgondolkodtató. Minden apró részletre odafigyelve tartották meg a táncosok a karakterüket: mimikájuk, gesztusaik, mozdulataik végig, még a meghajlás pillanataiban is őrizte mindazt, amit a produkció során képviseltek. A Street View tökéletes példája annak, hogyan lehet koreográfiába önteni bármilyen érzést, hogyan lehet azon keresztül bármit kifejezni, kiadni-átadni-előadni. Tökéletes lezárás.