Megkésett diplomaosztó

100. születésnapján vehette kézbe orvosi diplomáját a kárpátaljai Schwimmer Zoltán. Ugyanekkor ünnepelte 65. házassági évfordulóját is, így 150 vendég örült vele együtt, amikor a brnói egyetem képviselete átadta neki tiszteletbeli oklevelét, a város képviselője pedig születésnapi oklevéllel köszöntötte.

Schwimmer Zoltánnak 1938-ban, 3 év után kellett tanulmányait félbeszakítania zsidó származása miatt. Ekkor visszatért Magyarországra, majd nemsoká munkaszolgálatra hívták. Auschwitzba vitték, aztán több táboron keresztül végül Bergen-Belsenben érte a felszabadítás. A táborokban kamatoztatta orvosi tudását, még fejsérüléseket is ellátott a tábori állapotok között.

3 fivérével élte túl a fogságot, akikkel aztán textilüzletet nyitott az USA-ban. Ott, mivel a Zoltán nevet nem ismerték, Sydney Schwimmerként élt évtizedeken keresztül. New Yorkban házasodott meg, egy szolyvai túlélőt vett el, akitől 2 kislánya született. Nyugdíjba vonulása után az 500-600 tagú dolhai zsidó közösség háborúban odaveszett családjainak összeírásába kezdett. 8 éve lányai után költözött Izraelbe, ahol egy Netanya nevű településen élnek, és ott ünnepelték meg (többek között) a megkésett diplomaosztót.

Forrás: eduline.hu
Kép: registrar.ucr.edu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]