Több mint félmillió forintot kereshetnek majd az egyetemi tanárok

Jövő januártól 15 százalékkal fog nőni a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére – jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A tárca vezetője a kormány előző napi döntését ismertetve elmondta, hogy a 2016. januári 15 százalékos növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5 százalékos béremelés fogja követni. Összességében – a korábbi emelést alapul véve – így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.

Balog Zoltán értékelése szerint a felsőoktatásban különösen igaz, hogy a magyar reformok működnek. A három éve megkezdett átalakítások mára olyan eredményeket hoztak, amelynek köszönhetően eljutottak egy komoly béremelésig.
A tárca vezetője felidézte a felsőoktatási kerekasztal 2013-as létrehozását, és a jó együttműködés eredményei között említette a szakstruktúra átalakítását, amely a piacképes és a magyar felsőoktatáshoz méltó szakokat támogatja.
Kitért a kancellári rendszer bevezetésére is, ennek hatására olyan finanszírozási helyzet jött létre, amely 3-4 éve még csak vágyálom volt, és ma nincs hiány a felsőoktatási intézményekben. Sőt, olyan megtakarításra lehetett szert tenni az egyetemeken, főiskolákon, ami lehetővé teszi a jelentős béremelést.
Nyilatkozott még a duális képzés bevezetéséről is, megállapította: a felsőoktatási intézmények meghallották, hogy a siker titka a gazdasággal való együttműködésben rejlik.

Emelik a tanárok bérét

Palkovics László felsőoktatási államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében állja a költségvetés. A 2015. októberi adatok szerint közel 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.
Ismertetése szerint az egyetemi tanárok bére 2015-ben 437 300 forint, ami jövő januárban 503 ezer forintra, 2017 januárjában 528 ezerre forintra nő, és a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot. Adjunktusok esetében a mostani 218 ezer forintos bér, 251 ezerre, majd 257 ezerre nő. A tanársegédeknél a 174 900 forint 201 ezerre majd 221 ezer forintra emelkedik. Hozzátette: a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén 5 milliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés 1 százaléka.

Átalakítják a doktori képzést

A tudományos utánpótlás érdekében a doktori képzés átalakításra szorul – rögzítette az államtitkár, hozzátéve: a fokozatot szerzett hallgatók száma nem kielégítő. A hároméves finanszírozott időt négyre növelik, az első két év után komplex vizsgát tesz a hallgató.

A doktoranduszok ösztöndíja az első két évben 140 ezer forintra, majd 180 ezer forintra nő majd. Ez az adjunktusi nettó jövedelmeknek is megfelelő összeg – jelezte, hozzátéve: 1300 hallgatóval számolva a költségvetési igénye mintegy 8 milliárd forint körüli összeg.

Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt mondta: üdvözlik az általános bérrendezést a felsőoktatásban, amelyre szerinte utolsó előtti pillanatban kerül sor – fogalmazott.
Kitért arra is, hogy egyre nehezebb az oktatókat megtartani, és az MRK minden egyes állásfoglalásában megerősítette a minőség iránti elkötelezettségét. Fontos, hogy meghallgatták kérésüket és nem csak az adjunktusi és tanársegédi körre terjed ki a béremelés, hanem a teljes oktatói-kutatói körre. Ezzel még nem minden problémát oldottak meg, kérdés többek között, hogy lesz-e lehetőség differenciálni, de ez már a kellemes terhek közé tartozik – jegyezte meg.

Keresztes Gábor, a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnöke köszönetet mondott a kormánynak, hogy “a doktoranduszok hangját meghallotta”, és ügyüket fontosnak tartotta, hogy a képzés reformját előkészítse. A képzés tervezett átalakítása érdekében minden lényeges elemet tartalmaz a törvényjavaslat. A reform hozzájárul majd az tudományos utánpótlás biztosításához, valamint a képzés színvonalának növeléséhez. Távlati cél a fokozatot szerzett doktoranduszok arányának növelése – jelezte a DOSZ elnöke, aki a jövőbeni célok között említette, hogy a doktori képzés évei a későbbi nyugdíjelszámolásba is számítsanak bele.

Forrás: eduline.hu
Kép: eduline.hu, www.retroradio.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]