Továbbra sem támogatja a HÖOK az átsorolás módosítását

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kecskeméti közgyűlésén a tagönkormányzatok egyhangúlag fejezték ki véleményüket a felsőoktatási törvény átsorolást szabályozó részének módosításáról.

Közleményükben kijelentik: “A HÖOK a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos egyeztetések mindegyikén jelezte, hogy nem tud egyetérteni azzal az átsorolást érintő kormányzati javaslattal, amely 40 kredit megszerzését határozná meg minimum követelményként egy tanévben a hallgatók számára. A HÖOK a javaslattal szembeni kifogás indokaként többek között megfogalmazta, hogy egyes szakok tekintetében – például egészségügyi képzések esetében – előállhat az a helyzet, hogy a hallgatót pusztán egy tantárgy nem teljesítése esetén átsorolhatják önköltséges képzésre.”

Jelenleg két félév alatt 27 kredit megszerzése kötelező ahhoz, hogy a hallgató államilag finanszírozott képzését folytathassa, illetve az átsorolás folyamán az államilag támogatott legrosszabbul teljesítő 5%-a önköltségesként folytatja tanulmányait.

Forrás: HÖOK

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]