Figyelem, meghosszabbították a diplomamentő programot!

Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója bejelentette az MTI-nek, hogy meghosszabbították a diplomamentő programot, egy évvel. Január 12-től megint tudtok jelentkezni a februárban induló képzésekre.

2014. december 31-ig lehetett beadni a jelentkezéseket a konkrét képzésekre. A határidő közeledtével egyre nőtt az új regisztrálók száma. A 2015 januári és februári képzésekre 3284-en adták be jelentkezésüket. A szintfelmérők alapján a programra jelentkezők nagy része sajnos nem rendelkezik egy alapszintű nyelvtudással, ami ahhoz lenne szükséges, hogy a 240 órás képzés után sikeres nyelvvizsgát tudjon letenni. Emiatt döntött az OFA a meghosszabbított határidő mellett.

Továbbá, ennek érdekében márciustól indulnak magasabb óraszámú nyelvtanfolyamok is. Helyileg pedig azokon a településeken indulnak a képzések ahol még mindig jelentős igény van rá. 120 és 180 órás képzések viszont már nem fognak indulni, mivel kevés az olyan résztvevő akik számára elég ennyi segítség a nyelvvizsgához.

Regisztrálni és jelentkezni továbbra is folyamatosan tudtok!

Forrás: Edupress, MTI

Kép: haon.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]